„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

A rendőrök állami támogatású hitelt kaphatnak

Állami támogatást nyújtana a kormány a rendőröknek a lakáscélú, devizaalapú hiteleik kiváltásához, ez áll a rendőri életpályamodell tervezetben.

Lehetőséget adna a rendőröknek, hogy akár önrész nélkül is felvehessenek lakáshitelt, melyhez az állam nyújtana kezességet.

A törlesztő rész a hivatásos állományú és a házastársa együttes jövedelmének 20 százalékát nem haladhatná meg.

Az elmúlt pár év rendőrségi alapbéreit figyelembe véve , a 20 százalékos korlátozás egy két-három gyerekes pár esetén 60 ezer forint körüli havi törlesztést engedne meg. Ez a konstrukció sajnos 10 millió alatti hitel finanszírozását adná.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ekkora összeg az ország keleti részében, vagy kisebb falvakban alkalmas lenne arra, hogy egy rendőr lakást vegyen, de házépítés szóba sem jöhetne.

Család esetén 50 – 60 ezer forintos törlesztőrészletet tehet lehetővé. Ez 20 éves futamidő esetén akár 8 millió forintos hitelt is jelenthet. A vidéki állomáshelyek közelében ez az összeg elég is lehet egy ekkora család számára. A fővárosban viszont a karrierjük elején lévőknek nagyobb segítség lehet az albérletek támogatása.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb