A portugál csempe rövid történelme és kortárs alkalmazásai

A kultúra tükröződik egy anyagban. A portugál csempék történelmi sztorikat mesélnek el, a vallásosaktól a profánokig. Az épületek, belső terek és közterek burkolása során a portugál tájat és tájképet formálják. Ily módon a kifejezésmódjuk folyamatos változásban és alkalmazkodásban folytatódik, hogy a mór ősök és a kortársak összefonódjanak.

A csempe a 15. században jelent meg “kerámiakárpitként” a spanyol-mór területen. A 16. században Portugáliába érkezve ez az elem új jelleget kapott, mivel szcenográfiai képekkel egészítette ki a teret. Ebben az időben a csempék dramatizálták az építészeti jellemzőket, mint például az ajtók, boltívek és rózsaablakok, új vonalakat, fénytónusokat és színeket adva az épületeknek. Ezek a kontúrok a portugál mindennapi élet tanúságtételeivé váltak az épített környezetben. A lakásoktól a jelentős közművekig, még a 17. században is egyre összetettebbé váltak az illusztrációk és a felületek elfoglalásának módjai.

Képbevonatként való értelmezésében elnyeri azt a jellegzetességet, amely talán a legszembetűnőbb a 18. századi kollektív képzeletben: a bibliai és hagiográfiai elbeszéléseket ábrázol, kék színpalettával. Fehér felületen az indigó és ánizs árnyalatai porcelánnak tűnnek, és a környezet számára még kifinomultabb képet közvetítenek.

A portugál csempe jelentősége az idő múlásával még inkább nőtt. A 20. század második felében aztán a Public Art koncepciójával együtt a városban található táblákon való elterjedésével kezdte megváltoztatni a közterületi élményt.

A portugál csempék örökségük gazdagságának súlyával még mindig nagy hatással bírnak, és beépülnek az ország kortárs építészetébe. A művészek és az építészek új utakat keresnek arra, hogy az elemet műveikbe beépítsék, elkerülve annak muzealizálását, és folyamatos párbeszédet folytatva a múlttal.

A hagyományos felhasználások mellett találhatunk olyan példákat is, amelyekben a csempe inspirációként jelenik meg a lusitániai képzeletvilág más módon történő újraértelmezéséhez: a gobelintől a különböző anyagokat vegyítő, a fénnyel és árnyékkal játszó, új, kreált mintákig.

Ha a csempére mint kerámiára gondolunk, még mindig számos olyan példát találhatunk, amelyek nem fedeznek fel motívumokat, hogy egy narratívát tárjanak fel. Ezek egy geometriai szigorhoz kapcsolódnak, amely lehet monokróm, vagy amely különböző mintákat és ritmusokat hoz létre, amelyek a szemet a munkán keresztül mozgatják. Ebben az értelemben az anyagi textúrája még mindig jelen van, de új színek és az elem térbe való bevezetésének új módjai jelennek meg.

Forrás: www.archdaily.com