A parkolóházak tervezésének története és jövője

Minden autónak, amely az utakon közlekedik, találnunk kell egy helyet, ahol elhelyezhetjük – de vajon a parkolóházak jelentik-e a megoldást?

A parkolóházakra gyakran úgy tekintenek, mint az emberbarát várostervezés ellentéteire. A nagy, szürke dobozok kizárólag az ideiglenesen itt tartózkodó autók tárolására szolgálnak, és rossz helykihasználásnak tűnnek, különösen azokban a városokban, ahol a földterület drága. E garázsok miatt a városmagok gyorsan átalakultak parkoló-negyedekké, ahol a járműtárolás uralja az üzleti negyed esztétikáját. Az építési szabályok csak hozzájárulnak a problémához, ahol a férőhelyek számát mandátumként adják át, és még a külvárosi területekre is kiterjednek. A parkolóházak mindenütt ott vannak – bevásárlóközpontokat szegélyeznek, lakótornyokhoz csatlakoznak, és sportlétesítményeket vesznek körül.

A mai értelemben vett parkolóházak eredete a 20. század fordulóján kezdődött, kocsiszínházak formájában. Ezeket a helyiségeket, amelyek egykor a lovak tartására szolgáltak, autók tárolására alakították át, és ahogy az autók egyre szélesebb körben váltak elérhetővé, egyre több olyan szerkezetre volt szükség, amelyek a védtelen belső tereket védik az időjárás viszontagságaitól.

Az 1920-as és 30-as évekből származó számos korai terv nagy csigarendszereket tartalmazott, amelyek a helytakarékosság jegyében egymásra épített tornyokban emelték fel az autókat a különböző emeletekre. Mások az Art Deco korszak tipikus irodaházaihoz hasonlítottak, üvegablakokkal és nagyméretű ajtókkal. A járókelők aligha tudták volna, hogy ezeket az épületeket kizárólag autók tárolására tervezték. Ez inspirálta az autóknak szánt megatornyokat, köztük a Hotel for Autos-t, egy 24 emeletes felhőkarcolót New Yorkban, amely több mint 1000 járműnek adott helyet.

A high-tech csodának kikiáltott, az autók tárolásának és visszakeresésének innovatív módszere miatt az ára két órára 50 cent volt, és minden további órára 5 cent. Alig néhány évvel a megnyitása után a garázs bezárt, és irodákká, később pedig csúcskategóriás társasházakká alakították át. Összehasonlításképpen: New York City legnagyobb automatizált parkolóháza mindössze 270 autó befogadására alkalmas.

Számos építész és tervező folytatta a kísérletezést a parkolóházak általános formáival és szerkezeti képességeivel, és az 1960-as évekre a parkolóházak a mindennapi élet részévé váltak. Chicagóban Bertrand Goldberg megalkotta az egyik leghíresebb parkolóházat a Marina Towerben, amely egyesítette azt a helyet, ahol az emberek laknak, dolgoznak, játszanak és parkolnak. Az iroda- és lakóprogramok egy közel 20 emeletes, spirálisan ívelő parkolóházra halmozódtak. Az ott parkoló autók úgy néznek ki, mint a dugóhúzó darabok, amelyek a szerkezet pereméről a lenti Chicago folyóba zuhanni készülnek.

A parkolóházak tovább fejlődtek, olyan rámpákkal, amelyek lehetővé tették, hogy a felhasználók ki- és behajthassák autóikat, de a díszeket egyszerűségre cserélték. Ezek az új parkolóházak inkább hasonlítanak a ma ismert parkolókra – nyitott fedélzetek, ahol az autók egymás mellé vannak zsúfolva. Az amerikai városokban a vállalkozások a belvárosba kezdtek költözni, és elvárás volt, hogy az alkalmazottak parkolóhelyet kapjanak, hogy be tudjanak hajtani az irodába. Azok a fejlesztők, akik nyomás alatt érezték magukat, hogy parkolóházakat építsenek, ezt az alacsony építési költségek miatt tették, teljesen lemondva minden tervezési elemről.

Ma, a parkolóházak építésének megszüntetésére irányuló felháborodással együtt sok építész próbál esztétikusabb garázsokat tervezni, színes anyagokkal és világítási rendszerekkel burkolva azokat, amelyek segítenek elrejteni a mögöttük lévő csúnya szürke dobozt. Az olyan sűrűn lakott városokban, mint New York City, a parkolóházak építése helyenként közel 33 000 dollárba kerül, míg a kevésbé sűrűn lakott városokban, például a floridai Jacksonville-ben csak 21 000 dollárba, ami hatalmas pénzügyi terhet jelent.

De van egy másik mozgalom is – a parkolóházak programszerű megváltoztatása. Sok város olyan stratégiákat valósít meg, hogy a jövőben autómentessé váljon, így mi célt szolgálnak majd a garázsok egyáltalán 20 vagy 50 év múlva? Van-e mód arra, hogy irodákká, lakóterületekké vagy közösségi központokká alakítsák át őket? Addig is, az épülő parkolóházak esetében legalább van remény arra, hogy jobban fognak kinézni, még akkor is, ha hosszú távú céljuk és szerepük továbbra is kérdéses.

Forrás: www.archdaily.com