„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Építési tanácsadás

A macska a lakásban és a toxoplazma

Ha valaki a lakásában macskát tart, akkor nagyon fontos odafigyelnie a higiéniára. A gyönyörű cicák nagyon komoly fertőzéseknek a melegágyai.
Főként azokra veszélyes, akik gyerekvállalásra adják a fejüket.

A kór, melyet a macska igen nagy szeretettel átad a gazdijának, az a toxoplazma nevezetű élősködő.

Tudni kell, hogy a macskán kívül több mint negyven állatfaj – juh, ló, sertés, kisrágcsáló -, a mosatlan gyümölcs és a nyers hús elfogyasztása is okozhat toxoplazmózist, melyet egy egysejtű parazita, a Toxoplasma gondii terjeszt.

De az ember mégis főként a macskától tudja ezt a nem jelentéktelen parazitát begyűjteni, hiszen sokan a teljes életterüket átadják a cicák számára.

A kórokozók egyik alábecsült csoportjába tartozik az egysejtű élőlény, a Toxoplasma gondii. A világ népességének kb. egyharmada fertőzött. Magyarországon egy ezredforduló körül végzett felmérés alapján a népesség 28% -ában mutatható ki ez a kórokozó. Az idősebb korúaknál azonban a fertőzés gyakoribb és elérheti az 50-80% -ot is. A fertőzésről idáig azt hitték, hogy az emberek többségében ártalmatlan. Az utóbbi évtizedek kutatásai viszont kimutatták, hogy elsősorban az agyban megtelepedő kórokozó az összes fertőzöttnél alapvetően megváltoztathatja az emberi viselkedést, magatartásformákat, azon kívül, hogy számos agybetegség előfordulását elősegítheti ill., fokozhatja azok lefolyásának súlyosságát. Minek is köszönhető, hogy az egysejtű befolyásolhatja magatartásunkat?

Az evolúció a parazitát arra tanította a túlélés érdekében, hogy a vele fertőzött élőlények viselkedését befolyásolja. Mivel csak a macskafélék beleiben képes hatékonyan szaporodni, mindent megtesz azért, hogy a macskák megfertőződjenek tőle. Ahhoz, hogy a macska hozzájusson a parazitához, sikeres vadászat után el kell fogyasztania a fertőzött állatokat, többnyire egereket vagy patkányokat.
A fertőzött áldozatok viselkedését úgy befolyásolja a kórokozó, hogy azok a macskák számára könnyen elfogyaszthatók legyenek.
A patkányok természetüknél fogva rendkívül óvatosak és bizalmatlanok, rettegnek a macskák, ill. azok vizeletének illatától. A paraziták az agyban, különösen az agy érzelmi központjában (amygdala) cisztákat képeznek és megváltoztatják a megfertőzött állatok agyműködését és viselkedését. Növelik aktivitásukat, csökkentik az újdonságoktól való félelmüket. A fertőzött patkányok gyorsabban lépnek csapdába, és ami a legfontosabb változás, nem irtóznak a macskák illatától, hanem egyenesen vonzódnak hozzájuk, kialakul egy öngyilkos vonzódás irántuk. A macska elfogyasztja áldozatát, az áldozata agyában és főleg izomszöveteiben, ill. belső szerveiben megtelepedett cisztákból távozva a parazita a ragadozó bélrendszerében eredményesen szaporodik, majd a macska ürülékével együtt távozik és potenciálisan megfertőzi a környezetet.

A Toxoplasma gondii-t 1908-ban fedezték fel. Csak 1939- ben ismerték fel, hogy a parazita a teherbe esés előtti, ill. a teherbe esett anyák magzatainál és gyermekeinél súlyos károsodásokat okozhat. A súlyos következmények csak akkor jelentkeznek, ha a fertőzést az anyák terhesség alatt kapták. Ugyanis a Toxoplasma fertőzésnek van egy akut és későbbi krónikus, ill. latens fázisa, amely az emberi élet végéig tart, mert a kórokozó teljesen soha nem távolítható el a szervezetből.
A terhesség alatti akut fertőzés alatt a parazita a placentán keresztül megfertőzheti a magzatot. Az akut fertőzés spontán vetéléshez, a magzat elhalásához, értelmi fogyatékossághoz, szemgyulladáshoz, vaksághoz, süketséghez, epilepsziához, vízfejűséghez, agykárokhoz, az agy elmeszesedéséhez vezethet. A gyógyszeres kezelések hatékonysága nem egyértelmű a megjelent felmérések szerint. Férfiaknál és azoknál a nőknél, akik nem terhesek, az akut, friss fertőzés influenzához hasonló tünetekkel jár.
A tünetek lehetnek gyengeség, fáradtság, izomfájdalom, alsótesti fájdalom, nyirokcsomó megnagyobbodás, nyakmerevség, torokfájás, hányinger, hasmenés, láz.
A paraziták pár nap, ill. hét múlva cisztákat képeznek az agysejtekben, főképp a neuronokban, de előfordulnak az asztrocytákban és általában a glia típusú sejtekben is. Ciszták ezen kívül előfordulhatnak még az izomszövetekben, májban, lépben, szívben is. A ciszták a későbbiekben az un. latens fertőzésért felelősek.

Több mint 200% -al növelheti a meningióma (agyhártya daganat) kialakulását, növelheti a Parkinson betegség és az epilepszia valószínűségét .
A hangulati betegségekben szenvedőknél kimutatták, hogy a fertőzötteknél 55%-al magasabb az öngyilkosságok száma. Egy összefoglaló un, meta-elemzésben a skizofrénia kialakulásának valószínűségét 270% -al növelte a parazita jelenléte a szervezetben. Franciaországban, ahol a népesség 82-84% -a fertőzött, 50%-al több az első epizódos skizofrénia betegek száma, mint Angliában, ahol a fertőzöttség kb. 20% -ot ér el. Jellemző, hogy a skizofréniára alkalmazott gyógyszerek egy része parazitaölő hatással is rendelkezik!
Érdekes megfigyelés, hogy a kórokozóval rendelkező skizofréneknél a természetes elhalálozás 470% -al növekszik. A szám jelentős, tekintetbe véve, hogy a skizofrénia előfordulása kb 1% -át teszi ki a népességnek.

Több felmérésben kimutatták, hogy a parazita 260-600% -al növeli a közlekedési balesetek rizikóját is. Ezt arra vezetik vissza a kutatók, hogy a kórokozó növeli a reakcióidőt és lassítja a reflexeket, rontja a koncentrációs képességet. Ebből kifolyólag a munkahelyi és egyéb balesetek száma is jelentősen növekedhet a fertőzötteknél, aminek jelentőségét idáig fel sem mérték.

A fentebb leírtak önmagukban jelentős, egész társadalomra kiható következményekre világítanak rá, azonban a legdöbbenetesebb az, hogy a paraziták gondolkodásunkat, agyunkat, magatartásunkat, viselkedésünket is képesek jelentősen megváltoztatni.
A paraziták úgy viselkednek az emberben, hogy azok magatartása ragadozók áldozatává tegye őket. Természetesen rendkívül ritkán fordul korunkban elő, hogy emberek macska fajba tartozó ragadozók áldozatává váljanak, a Toxoplasma azonban ezt „nem tudja”.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Érdekes, hogy a nők és férfiak magatartásvonásai sokszor ellenkező irányban változnak a parazita hatására. A fertőzötteknek általában kisebbek a gátlásaik, rizikókedvelőbbek, önvádolóak, bizonytalanok, bűntudatosak, aggódóak, gyakrabban kételkednek önmagukban.
A férfiakra jellemző az alacsonyabb IQ, alacsonyabb végzettségűek, valamint antiszociálisak, szabálykerülőek, gyanakvóbbak, féltékenyebbek, bizalmatlanok, dogmatikusok, szeszélyesebbek, igénytelenebbek, merevek és sztoikus beállítottságúak. Összességében kevésbé vonzóak a nők számára.
A fertőzött nők ezzel szemben intelligensebbek, lelkiismeretesebbek, kitartóak, szabálytisztelőek, kötelességtudóak, alkalmazkodóak, könnyen kezelhetőek, melegszívűek, barátságosak, figyelmesek másokkal szemben, szeretik az embereket, szociálisan vakmerőek, kapcsolatteremtőek, több barátjuk és romantikus partnerük van, jobban szeretnek ruhát vásárolni. Összességében vonzóbbak a férfiak számára.
A tulajdonságok annál erősebbek, minél hosszabb ideig voltak fertőzöttek az érintettek.
Természetesen a túlzott kapcsolatteremtő hajlam korunkban nem teszi a nőket macskaragadozók áldozatává, de nem zárható ki, hogy az ilyen magatartásforma egyoldalú felerősödése a nők számára veszélyeket is rejthet magában.

A Toxoplasma gondii magatartásra gyakorolt hatásának talán legjelentősebb kutatója, Jaroslav Flegr bevallotta, hogy azért kutatta szenvedélyesen a parazita hatását, mivel maga is fertőzöttnek bizonyult. Vallomásában leírja, hogy „Sokáig rejtély volt számomra miért kerestem boldogan és aktívan a bajt, miért voltam nyugodt a közvetlen veszély láttán. (Kelet – Törökországban, géppisztolytűzben)”

Említettük, hogy a cisztába tömörülő kórokozók ellen – a latens fertőzés során – az antibiotikumok lényegében hatástalanok.

Ezért elsődleges fontosságú az immunrendszer védekezőképességének fenntartása és a fertőzés megelőzése. Mit tehetünk a fertőzés megelőzése érdekében?

A fertőzés alapvetően két módon terjed:

A macska ürüléken és húsfogyasztáson keresztül.
A macskatartás és macska-toilet tisztítás az egyik legfontosabb rizikófaktor.
Naponta érdemes cserélni a macskahomokot, mivel az ürített Toxoplasma több, mint egy nap múlva válik fertőzővé.
A macskák, a fertőzés elkapása után 1-2 hétig ürítenek Toxoplasma gondii-t, később soha nem, akkor sem, ha újra elkapják a fertőzést.
Az ürített egysejtűek azonban eltemetve 1-2 évig fertőzőek maradnak, amennyiben a macska nem temetné el, 1-2 hónapig élnek túl szabad levegőn.

Gyerekekre ezért rendkívül veszélyes lehet a homokozó használat, valamint a kórokozó cipőtalpon keresztül is behurcolható a lakóhelyre.
Érdemes megemlíteni, hogy az eltemetett Toxoplasma „spórák” „lebegő” természetűek, ezért az eső könnyen a felszínre hozza őket, ahol könnyebben fertőzhetnek. Ebből kifolyólag veszélyes lehet nyers és mosatlan gyümölcsöt és zöldséget fogyasztani, valamint a kertészkedés is növelheti a valószínűségét a fertőzésnek. Előfordult már az is, hogy a parazitával szennyezett víz vált a kórokozó tömeges terjesztőjévé.
A fertőzött állatok húsa is tartalmazhatja kórokozót. Ezért nem tanácsos nyers vagy sületlen húst fogyasztani, mivel a hő elpusztítja a parazitát. Legalább 67 C fokon történő sütéssel vagy főzéssel a Toxoplasma gondii elpusztul.
A mosatlan kések és általában a konyhai higiénia hiánya hozzájárulhatnak elterjedéséhez. Fontos a konyhai munka utáni kézmosás.
Kerülni kell a pasztörizálatlan tej (főleg kecsketej) fogyasztását. A megfelelően fagyasztott termékek veszélytelenek, mivel -12 fok két napon keresztül a paraziták pusztulását okozza.

NAGYON FONTOS MEGEMLÍTENI, HOGY A PARAZITÁKAT A SZERVEZETBŐL SOHASEM LEHET KIÍRTANI, MIVEL AZOK CISZTÁKAT KÉPEZNEK AZ AGYBAN!!!

A legfontosabb a megelőzés, ezért ne kerüljünk közel a macskákhoz, ha mégis mosakodjunk meg utána azonnal.

forrás: Discovery Channel műsora, valamint Varga Gábor, Dipl.-Kfm. írásai



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

5 hozzászólás

  1. Nagyon megijesztettél mivel 2 macs van a lakésban, egyik már 18 éve nyers húst csak az egyik eszik de mostmár nem adok neki többet. Kérdés: Honnan tudom hogy elkaptam e, ha igen gyógyítható e vagy mi atünete?? Ha elpusztúlnak többé biztos hogy nem kell semmi élőlény a lakásban, ezeket is örököltem nem dobhatom ki szegényeket. A citromailra válaszolj kérlek. Köszönöm üdv Kata Csehcat@citromail.hu

  2. Ez a cikk teljesen felesleges pánikkeltésre alkalmas a macskatartók körében. Miután elég sokféle egyéb úton is el lehet kapni ezt a “rendkívül veszélyes és halálos és végzetes és öngyilkosságot okozó” betegséget, elég nagy felelőtlenség ráfogni az egészet a macskákra. Tesztekkel kimutatható, hogy átestél-e már a betegségen. Terhesen meg lehet rá antibiotikumot szedni (legrosszabb esetben), és semmi baja nem lesz a gyereknek. Más betegségek, pl. a TBC is tud olyat, hogy betokozódva a szervezetben marad életed végéig. Aztán egyszer csak kiszabadul. Na, újat mondtam?! Felesleges riogatni az embereket, elég sok macsek kerül enélkül is menhelyre, nem kéne tetézni még ezzel is. Különben is, ha nem ez, akkor más. Csomó betegséget el lehet kapni mindenhonnan, emberektől is!!! Tök fölösleges ezen parázni. Meg a macskáinkat hibáztatni. Alap higiénia: kézmosás, meg kinek mi, nem nyúlkálunk macskaszaros kézzel a szánkba, de a macsek alapból sokkal tisztább állat, mint pl. a kutya….

  3. Szia!Nekem a kisfiam beteg,a szemét támadta meg a fertőzés.Járunk orvoshoz rendszeresen,javulás is mutatkozik.Csak azt szeretném kérdezni,hogy nyugodt lelkiismerettel küldjük-e az iskolába?Mert sehol nem olvastam olyat,hogy fertőz-e másokat és kicsit félek.Vagy azért nem olvastam,mert csak saját “magában tesz kárt”,vagy nem kerestem elég kitartóan.
    A választ előre is köszönöm:Bognárné Dia

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb