„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

A könnyűszerkezetes ház élettartama

Ez egy olyan kérdés, mely nap mint nap elhangzik. Egy épület élettartamát nem csak a fal és a tetőszerkezet anyaga határozza meg. Az építtetők többsége mégis ezt tartja a legfontosabbnak. Bármelyik építési mód lehet hosszú és rövid élettartamú, ez a kivitelező által alkalmazott technológiai fegyelemtől függ. Az horganyzott acélszerkezet önmagában kezelés nélkül, a fenyőfa viszont megfelelő előkészítése és védelme esetén 600 évig őrzi meg alapvető fizikai tulajdonságait.
Az épület belső burkolatait általában hamarabb kicserélik, mint annak elérkezik élettartamának a vége, hiszen egy idő után, már elavult lesz a formája, szine stb…, de vannak olyan építőanyagok, mint például a tetőfedőanyagok, amiket érdemes úgy megválasztani, hogy azt legalább 50 évig ne kelljen cserélnünk. Ezért a cserép, vagy zsindely választásnál mindenképpen ragaszkodjunk a jó minőséghez, presztizs márkákhoz, mert azoknál egy esetleges meghibásodás esetén valódi segítséget fogunk kapni. (Bramac, Mediterrán, stb…)
Az élettartamról és garanciákról a kiállított jótállási jegyek, használati utasítások, kivitelezői nyilatkozatok, minőségi bizonyítványok tanúskodnak. A készház technológiával készült épületek élettartama semmivel sem rövidebb, sőt bizonyos esetekben hosszabb is lehet mint egy hagyományos épület élettartama. PL: Földrengéses helyeken alapesetben is sokkal hosszabb élettartam érhető el egy modern könnyűszerkezetes házzal a téglaházzal szemben.
Nagyon fontos mindennemű épületnél e karbantartások elvégzése a megadott időközönként. Ilyen pl: a tető állapotának évenkénti ellenőrzése, szülség esetén javítása, vagy az ereszcsatorna tömítettsége.
Egy jól megépített könnyűszerkezetes ház több generációt ki fog tudni szolgálni, miközben megörzi a téglával szembeni összes pozitív tulajdonságát.
Ha egy könnyűszerkezetes házat egy idő után elbontanak, a benne lévő hőszigetelés, vagy pl. egy acélszerkezetes ház esetében az acélszerkezet újra felhasználható 100%-ban, míg ezt egy téglaházról nem lehet elmondani.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

2 hozzászólás

  1. Nekem az lenne a kérdésem önökhöz,hogy utólag lehetséges-e beszerezni az ÉMI és ÉME engedélyt,mert 2003-ban építkeztünk, és akkor még nem volt kötelező ,sőt a bank sem kérte.Most viszont gyakorlatilag hitelképtelen a házunk ,sőt nem tudnánk eladni. Kérem legyenszíves tájékoztatni ,hogy milyen módon lehetne ezt megoldani.

    Üdvözlettel: Pusztainé I. Hajnalka

    1. Kedves Hajnalka!
      Sajnos erre nincs utólag mód, csak abban az esetben, ha a gyártó időközben megszerezte az ÉME és a Makész engedélyt és minősítést.
      Amikor Ön építeni tetszett, nem kellett még a minősítés, ezért úgy gondoljuk, ha a ház jól van szigetelve, akkor el tudja adni azt. De ezt az energia kártya elkészítése igazolni fogja. A környezetvédelmi zöldkártya, valamint egy hőkamerás vizsgálat be tudja bizonyítani, hogy a ház szigetelése megfelelő-e. Ha a vevő ebben nem bízik, akkor Ő is elkészíttetheti ezt idegen vállalkozóval. Ennek költsége nem magas a hőkamerás vizsgálattal együtt 50 ezer forint körüli. Ehhez még hozzátartozik az is, hogy statikailag jól készült-e el az épület, de ezt is egy szakértő minimális roncsolással egy-két helyen csomópontoknál megbontva igazolni tudja. A faanyagvédelem lehet még egy sarkallatos pont, de pl. a tetőszerkezetből lehet venni mintát.
      Minden esetre azt tudom javasolni, ha legközelebb építenek, kizárólag olyan céggel tegyék ezt, akinek van Makész minősítése, valamint ÉME engedélye.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb