A ‘Design Thinking’ mozgalom népszerűsödése és kapcsolata az építészettel

Az “innováció” és a “tervezői gondolkodás” talán a két legelterjedtebb kifejezés az elmúlt évtizedben mind online, mind offline. A “status quo megváltoztatásának” globális igényére reagálva a már működő vállalatok, start-upok, sőt egyetemek is ezt a keretrendszert használják a problémák megoldásának újszerű módjainak generálására és új termékek létrehozására, figyelembe véve azok kívánatosságát, megvalósíthatóságát és életképességét. És ezzel egy új archetípus fogant meg: a designgondolkodó. Valaki, aki rendelkezik a kreatív eszköztárral ahhoz, hogy valami forradalmit hozzon létre. Mit jelent tehát a design-gondolkodás, és milyen kapcsolatban áll az építészettel?

Mi az a design-gondolkodás?
Bár a kifejezés az elmúlt években hatalmas népszerűségre tett szert, a “design thinking” kifejezés az egyik első megemlítése John E. Arnold 1959-ben megjelent Creative Engineering című könyvére vezethető vissza. Arnold, a stanfordi gépészmérnök-professzor, aki a kreatív gondolkodás gyakorlatba való bevonásának úttörőjeként ismert, kifejtette, hogy ez a sajátos megközelítés képes megoldani meglévő problémákat vagy egy termék használatának teljesen új módját javasolni, csökkenteni a gyártási költségeket és növelni az eladásokat. Más akadémikusok a design-gondolkodást az 1960-as évekre vezetik vissza, amikor az egyetemi professzorok megpróbálták “tudományossá tenni” a designt, annak jellemzőinek, hatásainak, folyamatainak és módszereinek megértésével. Évtizedekkel később a terminológia utat talált a különböző tudományágakban, a kreativitást a felgyorsult innovációs igény kezelésére használva, különösen miután a vállalatok képtelennek találták magukat arra, hogy olyan új, soha nem létező termékeket és szolgáltatásokat fejlesszenek ki, amelyek megfelelnek az ügyfelek igényeinek és lépést tartanak a versenytársakkal.

A design-gondolkodás egy emberközpontú problémamegoldó megközelítés, amely a fogyasztók termékkel való interakciójának módját használja fel alapként a termék továbbfejlesztéséhez, ahelyett, hogy csak elméleti kutatásokra, feltételezésekre és hipotézisekre támaszkodna. Az elnevezéssel ellentétben ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy a design-gondolkodás kizárólag a design iparban, például a termék- vagy ipari formatervezésben alkalmazható, hanem műfajtól és piactól függetlenül bármely üzleti modellben. Miért éppen “design“? A tervezőket régóta értékelik, mint kreatív, “out-of-the-box” (dobozon kívüli) gondolkodókat és gyártókat, akiket az akadémián és a gyakorlatban töltött korai éveik során megtanítottak az új, felforgató anyagok előállításának módszereire és eszközeire.

A trendek és a fogyasztói értékek modern változásaira válaszolva a kreatívok a fogyasztói igényeket előtérbe helyező gyakorlati megközelítéssel elemzik a felhasználói élményt. A desing-gondolkodás egyik jellemzője, hogy empatikus megértést alakít ki a végfelhasználóval, lehetővé téve számára, hogy fenntartható kapcsolatot alakítson ki magával a termékkel. Mivel a folyamat félreteszi az analitikus gondolkodást, és a termék és a felhasználó kapcsolatának feltárását részesíti előnyben, különböző módokat vagy fázisokat foglal magában, amelyek a kontextuselemzésből, megfigyelésből, problémakeresésből, ötletelésből, kreatív gondolkodásból, vázlatkészítésből, prototípus készítésből, tesztelésből és értékelésből állnak (a fázisok nem mindig ebben a sorrendben következnek egymás után). És mivel az innováció egy végtelen folyamat, a desing-gondolkodás is végtelen, így a sorozat minden kívánt frissítéssel megismétlődik.

Hol állnak az építészek a design-gondolkodás folyamatában?
Az épületek tervezésén túl a legtöbb építészeti iskola legalább a program első félévét annak szenteli, hogy a hallgatókat a szabad gondolkodás stratégiáinak használatára oktassa. Ebben az időszakban a hallgatók megismerkednek a tervezés kreatív folyamatával, hangsúlyt fektetve az individualista (egyéni) kifejezésre, a kísérletezésre és a kritikai elemzésre, a szakma technikai és elméleti alapjaival együtt. Ez az alapozás lehetővé teszi az építészek számára, hogy az épített környezetet ne csak egy alapvető funkcionális térként tekintsék, hanem a városi, közösségi és környezeti igényekre adott fizikai válaszként. Más szóval, az építészek ugyanúgy gondolkodnak, mint a grafikusok, termék- és interfésztervezők, csak más médiumokon valósítják meg terveiket.

Amint fentebb említettük, a vállalkozások, termékek és szolgáltatások manapság az innovációról szólnak, és az innovációhoz rendelkezni kell a tervezés képességével, illetve a tervezés szervezeten belüli integrálásával, hogy elősegítsük a kreativitást elősegítő környezet kialakulását. Ez a megközelítés sok építészt meggyőzött, akik az építészeti gyakorlatot nagyon szisztematikusnak vagy stagnálónak találták, hogy az olyan területek felé mozduljanak el, mint az UX-dizájn, a design-tanácsadók, a termék- és üzleti innovációs szakemberek, valamint a kutatás-fejlesztési műveletek, a gondolkodásmódjukat a gyakorlatba ültetve. Az építészek is egyesítették a két világot, amikor a tervezői gondolkodás stratégiáira támaszkodva új rendszereket dolgoztak ki a városok, épületek és közösségek számára, amelyeket a szabványosított tervezés helyett a felhasználók igényeinek megfelelően terveztek.

Az építészek jelenléte a design-gondolkodásról szóló vitákban azonban továbbra is nagyon minimális. Sokan ezt a hiányt annak tulajdonítják, hogy túlságosan rendezett vagy hiánypótló, mások pedig az építészeti gyakorlat növekvő komplexitásának, mivel az épületek egy sokkal nagyobb társadalmi-kulturális ökoszisztémához járulnak hozzá, és az építészek számára kihívást jelent az intuitív tervezési folyamatok elmagyarázása az ügyfeleknek. Másrészt az építészek felhasználhatnák a desing-gondolkodás modulját a mai építészeti gyakorlat megváltoztatására vagy továbbfejlesztésére, amely nyilvánvaló hiányosságokat mutat.

Forrás: www.archdaily.com