„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

A COVID-19 világjárvány új innovációkat idéz elő az ajtótervezésben is

Míg sok országban jelenleg az embereknek kötelezővé teszik az arcmaszk viselését a koronavírus elterjedésének megfékezése érdekében, a liftek gombjainak és ajtók kilincseinek megérintése továbbra is komoly fertőzésveszélyt jelent. Egy arizonai egyetem által készített tanulmány megállapította, hogy egy társasház egyetlen szennyezett ajtógombbal, néhány óra alatt megfertőzheti az ott élő emberek felét.

A koronavírus számos területen, olyan kreatív megoldások kifejlesztésére motiválja a szakembereket, amelyek forradalmasíthatják az egyes helyiségekbe és épületekbe való belépést és a kijárat módját.

A “The CleanKey” projekt tervezőjét, Ziad Salah-t, személyes helyzete motiválta. Felesége terhes az első gyermekükkel, továbbá idősebb szüleik számára nagy a veszélye a vírus átterjedésének. Ziad természetesen követte az összes védelmi protokollt, de még mindig úgy érezte, hogy nem elég. „Az emberektől való távolságtartás nem elegendő, el kell távolodnunk a nyilvánosan megosztott tárgyaktól is. ”– nyilatkozta.

Barátaival, Abeddel és Ammar Shawarnnal együttműködve, Salah összegyűjtötte a lehetséges megoldásokat. Végül egy apró, kulcs alakú szerszámmal álltak elő, amelynek végén egy horog található, amely belefér bármely zsebbe, és képes kinyitni akár egy 35 kg súlyú ajtót is, anélkül, hogy érintkeznénk a gombbal vagy fogantyúval. A CleanKey segít elkerülni a kezelő gombokkal és az érintőképernyőkkel való érintkezést is, hiszen az érintőképernyős eszközökkel és ATM-ekkel is tökéletesen működik.

Noha a CleanKey csak a piacon jelenleg elérhető hordozható ajtónyitók széles választékának egyike, Salah és a Shawar testvérek úgy vélik, hogy saját hajlított eszközük kialakítása stabilabb, mint a versenytársaké – nem is beszélve annak versenyképesebb, 7 dolláros áráról. Salah elmondta, hogy „Egy rendelés általában öt-hat darabot tartalmaz, egy a család minden tagjára, tehát nem várhatjuk el, hogy száz dollárokat kelljen elkölteniük.”

A speciális szerszám hordozása helyett, a Materialize (az egyik legnagyobb 3D-s nyomtató vállalat) mérnökei olyan készüléket fejlesztettek ki, amely könnyen telepíthető a már meglévő ajtófogantyúkra. A leglenyűgözőbb, hogy mindössze három napba telt el nekik, hogy megtervezzék, előállítsák, továbbfejlesszék és nyilvános online nyomtatási tervekkel álljanak elő.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A Materialise elsődlegesen orvostechnikai eszközök tervezésére és 3D-nyomtatására specializálódik, tehát a fogantyúk tömeggyártása nem volt céljuk. Ehelyett ingyenesen elérhetővé tették a tervrajzokat, így minden 3D nyomtatót használó személy vagy vállalat felhasználhatja őket saját modelljük elkészítéséhez. A mai napig több mint 100.000 tervrajzot töltöttek le világszerte, ami a világ összes 3D-nyomtató-tulajdonosának körülbelül egytizedének felel meg.

Arjun Kaicker, a londoni székhelyű Zaha Hadid Architects munkahelyi elemzési és betekintési vezetője úgy gondolja, hogy a hanggal aktivált ajtók gyakoriak lesznek a közeljövőben. Addig is egy sokkal egyszerűbb választ javasol a szennyezett ajtók és liftgombok elkerülésére.

„A tárgyalótermi ajtókat nyitva tartjuk, és csak akkor lesznek csukva, ha megkövetelt az abszolút privát szféra. Az is egy megoldás, hogy a tárgyalótermekről és az irodákról ideiglenesen leszerelik az ajtókat, és a tárolóba helyezik őket, amíg a dolgok meg nem változnak. “

Forrás: www.dornob.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb