„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Lakberendezés és stílus

30 nm-es apartman trükkös megoldásai

Az általános vélekedés szerint egy 30 négyzetméter alapterületű lakás elég kicsinek számít, és általában nem elég egy kényelmes otthon kialakításához, amiben minden szükséges funkció teret kap. Ellentétes példaként szeretnénk bemutatni ezt a kis lakást, ami Milánóban található.

A lakás apró mérete ellenére elég tágas érzetet kelt és meglepően jól szervezett, az alapfunkciók részei a dizájnnak. A lakás nappalival, konyhával és egy hálószobával, fürdőszobával rendelkezik. Mindent a PLANAIR csapata tervezett benne.

Small-apartment-in-Milan-opening-cabinet-doorsA fő probléma a tervezés során az volt, hogyan tudnak annyi tároló felületet elhelyezni, hogy mellette tartalmazza a lakás az összes szükséges funkciót is. A bejárati ajtó közvetlenül a társalgóba nyílik. Ennek vonala mentén helyeztek el egy falat, ami annak ellenére sem érződik zsúfoltnak, hogy csökkenti a teret. A nappali tér egy minimalista pad-szerű pihenőből áll és ennek folytatásaként a konyhából. A szemközti falon a mozgatható fal mögött találjuk a fürdőszobát és étkező helyet. A hálószoba egy megemelt részen található, ami szintén mobilan nyitható össze a többi térrel.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

forrás: homedit.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb