„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Lakberendezés és stílus

2018-as dohányzóasztal trendek

A dohányzóasztalok mindig gondosan kiválasztott darabok voltak a nappaliban. Hagyományosan olyan felületként használjuk, ahol az italok elhelyezhetőek, vagy rárakhatunk dísztárgyakat is.

A 2018-as év még több modern csavart eredményez majd, mint amit eddig a dohányzóasztalok designjában láthattunk. Számos különböző stílusú, anyagú és méretű asztal lesz elérhető 2018-ban.

Üvegasztalok
Annak ellenére, hogy törékenyek lehetnek és nem könnyű tisztán tartani az üveget, átláthatóságuk lehetővé teszi, hogy jól működjenek különböző színekkel, valamint számos különböző dekorációs lehetőséggel. Ebben az évben az üvegasztalok átlátszó tónusban és bonyolult formában jönnek.

glass-coffee-table-shape-2

Fém dohányzóasztalok
A fémből készült dohányzóasztalok meglepőek és szokatlanok a nappaliban, pedig egyszerre klasszikus és kortárs érzetet adnak.

metal-coffe-table

A réz nagyon trendi lesz 2018-ban, mert sokoldalú, mégis merész. Ez az egyik olyan fémes szín, amelyet nem szoktak gyakran használni beltér díszítésére. Ezért, amikor mégis használják nagy hatást gyakorol környezetére, bárhol helyezik el.

copper-tables


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Dohányzóasztal szettek
Az egy helyett két asztal elhelyezésre is népszerű lesz 2018-ban, akár két azonos, akár különböző formájú vagy azonos formájú, de különböző színű szett igazán modernnek számít.

two-coffee-table

Nyers fa asztalok
2018-ban a festetlen vagy nem teljesen kidolgozott, kissé befejezetlen hatású nyers fából készült bútorok is népszerűek lesznek.

unfinsihed-wooden-table-2

Ami még feltűnhet a következő évben az a márvány, a mintás és a megszokottnál alacsonyabb dohányzóasztalok. Nézze meg a képgalériánkat!

 

 



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb