„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Lakberendezés és stílus

1,6 millió dolláros mágneses lebegő ágy

Nem is olyan régen már maga a feltevés is túl futurisztikusnak hangzott volna, de hölgyeim és uraim, 2021, és itt van: a világ legdrágább luxuságya, amely a gravitáció elvén egyszerűen csak lebeg a föld felett.

Hét teljes évig tanulmányozták és fejlesztették az állandó, nem lebomló mágneses tartórendszert, a szürreális, 1,6 millió dolláros, azaz 500 millió forintos (igen, jól olvastad) ágyhoz. Maga az ágykeret nagyon minimalista, egyenes vonalú, amely látszólag láthatatlan lábakon áll. A tesztelés, a tervezés hosszú folyamatában az alkotó Janjaap Ruijssenaars egy olyan bútordarab megalkotását célozta meg, amelyet a világon először vizuálisan és technikailag sem a gravitáció határoz meg.

Az állandó mágnesesség biztosításához azonban nem csak a platformra és az ahhoz rögzített négy fémhuzalra van szükség, de egy 45 centiméteres, 600 kg-os teherhordó, műszaki padlóra is. Az ágy körülbelül 35 centiméter magasságban lebeg a padlótól, míg maga a platform 27 centiméter vastag. Janjaap Ruijssenaars holland építész Stanley Kubrick 2001-es “Űr odüsszea” című filmjének tökéletes geometriai formájú monolitjából merített inspirációt a lebegő ágy megalkotásához.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Az építész együtt dolgozott a Bakker Magnetics tudósaival a technika megtervezésében és optimalizálásában. A luxus termék a Millionaires Fair Belgium kiállításon debütált. Ezt követően a világhíres TIME magazintól kezdve számos platform a század leginnovatívabb találmánynak ítélte az ágyat. A cég szerint az ágynak nincsen semmilyen különleges gyógyászati hatása, mint ahogyan azt sokan feltételezték annak megjelenése óta. Tehát a borsos összegért a vásárló lényegében egy futurisztikus, szinte nem evilági dizájnt kap, ami a technológia fejlődésének rohamos rátájával néhány év múlva feltehetőleg elavultnak számít majd.

Forrás: www.dornob.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb