napi hírmorzsák

Wutopia Lab: az otthon, mely hat éven át készült

A sanghaji székhelyű Wutopia Lab építészeti cég által tervezett 139 négyzetméteres “Hiding House” komplex projektjének befejezése hat teljes évet vett igénybe. Az egyedi identitással rendelkező otthon egy misztikus hely, egy ház, amely nem csak otthonként szolgál tulajsonosa számára, de könyvtárként, múzeumként, kulturális intézményként és elmélkedési helyként is funkcionál.

“A megrendelő 74 hónapig nem tudta, hogy mit akar. “ -mondta a Wutopia Lab. “A magán és a nyilvános határa elmosódott, a valós és a fiktív, a nyilvános és a privát események szempontjából mindez kétféle összefüggésbe fonódott, különböző léptékben” – teszi hozzá a sanghaji székhelyű építészeti stúdió.

A tervezők szerint az egyes funkciók variációja az élet megváltozását vonja maga után. A sanghaji rezidencia két külön szerkezetből áll, amelyeket egy nyitott faburkolatú fedélzet köt össze, közvetlenül eléréssel a hagyományos kínai belsőudvarhoz, melyet helyi, fekete vulkanikus kőzet, taihu kövek, wisteria és bauhinia fák alkotnak. A főépület az élettereket tartalmazza, míg a másikban egy földszinti teázónak és egy nyitott, kör alakú tetőterasznak ad helyet. A házban továbbá található egy könyvtár és egy kiállítóterem is.

Kp Sales House Ügyfélszolgálata az alábbi telefonszámokon hívható hétköznap reggel 8-17 óra között és szombaton 9-13 óra között:
- 06-1/5-06-06-06
- 06-20/444-44-24
- 06-70/32-32-870
Kollégáink az alábbi melléken és e-mail címen érhetőek el:
- Tolnai Melinda: 100-as mellék (meinda@kp.hu)
- Zsebő Zsanett: 103-es mellék (zszs@kp.hu)
Központi e-mail: info@kp.hu

A fekete ablak és ajtókeretek drámaian kihangsúlyozzák a zöldellő fák és a fehér homlokzat kontrasztját, a nagy üvegablakok pedig gyönyörű kilátást biztosítanak a privát kertre. A hat éves együttműködés eredménye egy drámai építészeti alkotás belül és kívül, többféle céllal, amely megfelel az ügyfél minden kívánságának. Minden apró részlete gondosan kigondolt, a tökéletességre törekedve.

Forrás: www.dezeen.com


Kp Sales House Ügyfélszolgálata az alábbi telefonszámokon hívható hétköznap reggel 8-17 óra között és szombaton 9-13 óra között:
- 06-1/5-06-06-06
- 06-20/444-44-24
- 06-70/32-32-870
Kollégáink az alábbi melléken és e-mail címen érhetőek el:
- Tolnai Melinda: 100-as mellék (meinda@kp.hu)
- Zsebő Zsanett: 103-es mellék (zszs@kp.hu)
Központi e-mail: info@kp.hu

Címkék

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Back to top button
Close