„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Újra itt a támogatott hitel októbertől

Nagy erőkkel készülnek a bankok és takarékszövetkezetek október 1-jére, amikortól ismét igényelhető a támogatott forintalapú kölcsönöket – írja a Világgazdaság.
Az új kölcsön kapható lesz egyebek között az OTP-nél, az MKB-nál, az UniCreditnél, az FHB Jelzálogbanknál és a takarékszövetkezeteknél is. Az Axa Bank egyelőre mérlegeli, megéri-e kifejleszteni az új terméket.

Az új kölcsön kamata és törlesztőrészlete alacsonyabb lesz a devizaalapú konstrukcióknál, emelett árfolyamkockázattal sem kell az ügyfélnek számolnia. Kezdetben a hitelcéltól és a nevelt gyerekek számtól függően 6,5-9 százalék között alakulhat a kamatok és kezelési költségek összege, ám ha az állampapír- piaci hozamok továbbra is alacsonyak maradnak, a hitelköltségek is mérséklődhetnek.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A kedvező kondíciójú kölcsönt azonban még a korábbi támogatott forinthiteleknél is kevesebben vehetik csak igénybe. A lehetőség csak új lakóingatlan vásárlására vagy építkezésre, illetve meglévő lakás korszerűsítésére vonatkozik.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb