Sátrak: egy évszázadokon, országhatárokon és kultúrákon átívelő építészeti tipológia

Ez egy mindenütt jelenlévő építészeti forma. Egy évszázadokon, országhatárokon és kultúrákon átívelő építészeti tipológia. A sátor. Legegyszerűbb formájában egy menedék, amelynek anyagát egy rudakból álló keretre terítik, feszítik. Ez egy olyan építészeti nyelv, amely elválaszthatatlanul kapcsolódik a nomád életmódhoz. A jurták például a kazah és kirgiz népek könnyen hordozható lakóhelyeként szolgálnak. Ugyanakkor a sátrak népszerű stílusprecedensnek bizonyultak az építészek számára, ilyenek például Frei Paul Otto német építész könnyűszerkezetes építményeihez. A sátor az ideiglenes és az állandó között húzódik, és amely a gazdagság és a hiány szimbólumaként egyaránt funkcionál.

A sátrak mint luxusszimbólumok igen érdekes módon működnek. Manapság egy gyors Google-keresés a “Glamping” lehetőségek egész sorát tárja elénk Európa-szerte. Ezek a csúcskategóriás nyaralóhelyek stílusosak, luxus felszereltséggel rendelkeznek, innen ered a név – a “glamorous” lbűvölő, csodálatos] és a “camping” [kemping] szavak összetétele. Az Egyesült Királyságban a jurták és a hasonló típusú sátrak építészeti háttérként szolgálnak a “földhözragadtabb” nyaralási élményhez, ahol a természettel való harmónia és a legmodernebb létesítményekhez való hozzáférés közötti boldog egyensúlyt lehet elérni.

A luxuskemping koncepciója azonban korántsem új keletű. Eredete egészen a 16. századig nyúlik vissza, amikor a skót Atholl grófja megszervezte a pazar, élelemmel teli sátrak felállítását, hogy felkészüljön az idelátogató V. Jakab király és édesanyja számára. Mintegy 400 évvel később megszületett az “afrikai szafari”, a gazdag amerikaiak és a brit arisztokrácia a gyarmati Afrikába áramlott kalandos kirándulásokra – de olyan kirándulásokra, amelyek nem áldozták fel a luxust.

E sátrak építészeti kialakítása meglehetősen egyszerű volt – jellemzően rudakkal alátámasztott vászontetőkből állt. A sátrakat azonban gazdagon berendezték, és a gyarmati utazót egy sor afrikai hordár és idegenvezető támogatta, ami természeténél fogva kizsákmányoló kapcsolat volt – az utazó saját belátására bízta a “megfelelő fizetség” meghatározását.

Ennek a korszaknak olyan tartós ereje volt, hogy még a mai szafari-táborok is igyekeznek építészetileg felidézni ezt a korszakot, így a luxus sátrak és táborok implicit módon a gyarmati kizsákmányolásból származó gazdagsággal társulnak.

Ezzel szemben a sátor a hiány és a nélkülözés szimbólumaként is funkcionál – amit a médiafelület még inkább felerősít. Ez sehol sem nyilvánul meg jobban, mint a menekülttáborok esetében. A libanoni Bekaa-völgyben élő szíriai menekültek számára a hirdetőtáblák reklámjaival borított fakeretekből készült rögtönzött sátrak kevés védelmet nyújtanak az időjárás viszontagságai ellen. Jordániában és Görögországban az UNHCR logója díszeleg a zaatari menekülttábor és a Kara Tepe vészhelyzeti tábor sátrain. A sátor itt messze nem egy álnomád tipológia, mint a luxus sátortáborok esetében, hanem a mulandóság ellenséges helyszíne.

Mivel a menekülttáborok túlnyomó többsége távoli, rosszul összekapcsolt területeken található, a sátrak ebben a forgatókönyvben a menedékkérői státusz vizuális jelzőjeként működnek, ahol a sátrak építészeti megkülönböztetésként funkcionálnak a település “városi” területétől, ami az e menekültsátrakban élő bevándorlók további kiközösítéséhez vezet. Mivel az UNHCR táborában való tartózkodás átlagos időtartama 17 év, a menekülttábor sátra, mint a mulandóság ellenséges helyszíne, sokak számára valójában állandó otthont jelent.

A Betlehemtől délre fekvő Dheisheh palesztin menekülttáborban áll a Beton Sátor. A DAAR művészeti iroda által épített sátor egy teljes egészében hálóból és betonból épített sátor formájában kialakított gyülekezési, szociális és oktatási tér. Ez a sátor mint bonyolult építészeti nyelv találó ábrázolása. Itt a menekültsátrakban élni kényszerült emberek építészeti öröksége erőteljes szimbolikus jelölést kap, eltávolítva a menekültsátrat a szegénység és marginalizáció szinguláris narratívájától.

A sátor mint építészeti beavatkozás sokrétű: bizonyos kultúrák népi építészetétől kezdve a luxusszállások egyik formáján át a vészhelyzeti menedék egyik formájáig. Dicsérhető, mint olyan tipológia, amely az állandó építmények ellenére úgynevezett autentikus – bár fényűző – ideiglenes élményt nyújt, mint például a gyarmati stílusú szafari táborok esetében. Vagy ideiglenes szerkezetként megbélyegzik őket, mint a menekülttáborok esetében, amelyek a határok erőszakosságának nehéz emlékeztetőjeként működnek.

Forrás: www.archdaily.com