„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

Roman Plyus az “Instagramra tervezte a budapesti bárt”

Roman Plyus belső építész az Instagramra tervezte a budapesti bárt, középpontban egy Kaws szoborral és grafikus pöttyös nyomtatott padlójával. A főváros szívében található Buhairest egy 20. század eleji épületben található, amely egykor textilgyárként funkcionált.

A 350 négyzetméteres bárt Roman Plyus egy drámai térként tervezte, amely minden vendéget arra ösztönöz, hogy Instagramon megosztható fotókat készítsenek.

“A történelem során a kezdetektől fogva mindig fontos volt, hogy az emberek megörökítsék történelmüket. A kőkorban ezt barlangfestésekkel tették. Napjainkban az Instagram olyan, mint egy kis barlang, ahol mindegyikünk megőrizheti életünk legjobb pillanatait képeket formájában” – mondta Roman Plyus

A méretes helyiség hátsó részén egy ívelt fülkében Kaws híres amerikai művész szobra áll. A “Small Lie” azaz Kis hazugság nevű darab egy Pinocchio-ihletésű figurát ábrázol fejét lehajtva. A szobor tövében egy sárgaréz keretben az Instagram szó látható, ami kijelöli a helyet, mint fotó lehetőséget a látogatók számára.

A bár többi részét szintén merész, Insta-barát részletek díszítik. Egy hagymaszerű kandalló uralja a bár fő területének egyik sarkát, ahol újrahasznosított rozsdavörös csempék pöttyös mintát alkotnak a padlón. Ugyanazt a rozsdás árnyalatot alkalmazták a bár számos más elemén is, például a középső magasasztalon és a kör alakú falikarokon.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A falon hullámzó terrakotta színű panelek tökéletes hátteret nyújtanak egy pár kerek fonott ülésnek. A helyet többek között vintage Pierre Jeanneret székekkel rendezték be, amelyek a Buhairest tulajdonosa tulajdonában álltak egy korábbi projektből. A színpalattát drámaian kiegészítik a semleges tónusú, vad fűvel töltött kerámia vázák és a szürke márványból készült a bárpult alapja, annak fényes rézszerű felületével. A márvány texturális kontrasztot kínál a bézs színű vakolattal burkolt felületekkel.

Roman Plyus székhelye Moszkva, Oroszország, és 2014 óta dolgozik belsőépítészként. Buhairest-projektje csatlakozik az általa kialakított vendéglátóhelyek sorához, amelyeket szintén úgy terveztek, hogy rendkívül “megoszthatók” legyenek az Instagramon.

Forrás: www.dezeen.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb