„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírekúj adók és illetékek

Mégis lesz hatalmas ingatlanadó

Rogán Antal pár napja még elképzelhetetlennek tartotta a tetemes ingatlanadó bevezetésének a lehetőségét, azért módosító indítványt nyújtott be, melyet most visszavont.

Az indítványa alapján eltörölte volna azt a szabályt, hogy az önkormányzatok akár az ingatlan fogalmi értékének a 3 százalékát kitevő építmény- és telekadót is kivethessenek.

A képviselő egyéb, a bizottságok és a kormány által támogatott módosító indítványaiban még nagyobb terepet adna az önkormányzatoknak a szabadon kivethető települési adó alkalmazásában. olvashatjuk a Parlament weboldalán

Várhatóan az eredeti előterjesztésnek megfelelő formában fogadja el a parlament az építmény-, illetve telekadóztatásra vonatkozó, nagy port kavart módosítást. Rogán Antal fideszes frakcióvezető-helyettes ugyanis az országgyűlés gazdasági bizottságának november 7-i ülésén szóban visszavonta módosító javaslatát, amely eltörölte volna azt a rendelkezést, miszerint építmény- és telekadó esetén az adótárgy forgalmi értékének. Így a forgalmi érték 3 százaléka lesz jövőre az adómaximum.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Megszűnik az 1580 Ft/m2-es maximum küszöb az ingatlanadó tekintetében. Most is lehetőségük van ugyanakkor arra is, hogy az építmény korrigált fogalmi értéke (az illetékkiszabásnál alkalmazott érték fele) alapján szabják ki az adót. Ekkor az adó mértéke nem lehet több a korrigált forgalmi érték 3,6 százalékánál.

A törvénymódosítás nagyobb mozgásteret biztosítana az önkormányzatoknak.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ajánlott tartalom
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb