„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Környezetvédelem, energiatakarékosság

Kötelező bioüzemanyagot értékesíteni

Az üzemanyag-forgalmazóknak december 5-től kötelező 6 százaléknyi bioüzemanyagot értékesíteniük, ellenkező esetben januártól már büntetést kell fizetniük.

Az Országgyűlés 284 igen, 15 nem és 42 tartózkodás mellett fogadta el a megújuló energia közlekedési célú felhasználásának előmozdításáról és a közlekedésben felhasznált energia üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentéséről szóló, Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter által jegyzett törvényjavaslatot.

A törvény megalkotása európai uniós követelmény: 2020-ig Magyarországon a megújuló energiaforrásból előállított energia-részaránynak el kell érnie a közlekedésben felhasznált teljes energiafogyasztás 10 százalékát, ezért 2020. december 31-ig minden üzemanyag-forgalmazó köteles 6 százalékkal csökkenteni az általa forgalomba hozott üzemanyagból és más közlekedési célú energiatermékből származó szén-dioxid kibocsátást.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Az üzemanyag-forgalmazók dönthetnek úgy, hogy együttesen tesznek eleget ennek a követelménynek. A teljesítésről minden év március 31-ig adatot kell szolgáltatni a vámhatóságnak. Nem teljesítés esetén 2011. január elsejétől büntetést kell fizetni: az adott hónapban hiányzó bioüzemanyag energia mennyisége alapján megajoulonként 35 forintot.

A hír az MTI-től származik.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb