„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Modern és luxus házak

Kortárs pozsonyi ház meglepő városi kerttel

A Šebo Lichy Architects idén fejezte be legújabb, kihívásokkal teli tervezési munkáját, ami nem más mint egy modern otthon Pozsony egyik meredek utcájában.

A ház maga, sűrűn lakott környéken található, kilátással a városra és szép zöld területet alakítottak ki a garázs tetején pihenésre. Annak köszönhetően, hogy maga a ház távolabb helyezkedik el az utcától, a telek elején egy kis tér jött létre, ahol egy kis kertet alakítottak ki, kilátással a városra. Az utca szintje és a ház első emelete közötti magasságkülönbséget gépkocsibeállóként használhatják a lakók, ami zöld területtel fedett.

modern-residence-127 (1)A második emelet túlnyúló kialakítású, itt található a két felső terasz, valamint az üvegezett felületek védelmet nyújtanak a nyár folyamán. Az ügyfeknek világos elképzelésük volt, a belső tér térbeli szerkezetéről: “Az első emeleten egy nappali, konyha és étkező található, valamint az egész természetesen kapcsolódik az első és hátsó zöld kertekkel. A második emeleten hálószoba, két gyermek szoba helyezkedik el, kilátással a városra. Az egyik hálószoba a kertre nyílik. A legfelső szinten egy tetőkert található, ahonnan panorámás kilátás nyílik a városra, innen érhető el az ügyfél privát irodája.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

forrás:freshome.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb