„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Környezetvédelem, energiatakarékosság

Környezetszennyezési felmérés Kínában

Kínában, a környezetvédelmet igencsak elhanyagoló országban megtörtént az első országos felmérés a környezet állapotáról.

Az átfogó munkában 570 ezren vettek részt, ami az államnak 4 millió yuanba (585 millió dollárba) került.

A felmérés során kimutatták, hogy a vizekre a mezőgazdaság nagyobb szennyezési veszélyt jelent, mint az ipari termelés. 2007-ben a mezőgazdaság a vízszennyezéshez 43,7 %-kal járult hozzá.

A nitrogén okozta szennyezésért 57,2 %-ban, a foszforos szennyezésért 67,4 %-ban volt vétkes.

A vízszennyezés legjelentősebb okozója az állattartás volt (38 %-ban a nitrogén-, 56 %-ban a foszforszennyeződés okozójaként).

A túltrágyázási gyakorlat miatt a kínai talajokban gyors elsavanyodást tapasztalni. De a súlyos környezetszennyezést nem lehet csak a mezőgazdaság nyakába varrni – mutatott rá a felmérés.

Évente 23,2 millió tonna kéndioxid jut a légtérbe, ezért főleg az ipari létesítmények a felelősök. 18 millió tonna nitrogén-oxid szennyezi a légteret, ennek egyharmada a gépjárművekből származik. Egyedül a korom, pernye mennyisége 11,7 millió tonna. Az ipar által „termelt” szilárd hulladék 3,8 milliárd tonnát tesz ki, ebből 45,7 millió tonna veszélyes anyagnak számít.

A környezetszennyezés széltében komoly egészségügyi problémákat okoz (rák, születési rendellenességek) és nagy társadalmi nyugtalanságot vált ki. Ezért is vélik sokan, hogy gyakran a súlyos problémákat igyekeznek a hivatalos szervek elkendőzni. Mindezek miatt ezen a téren mind többen gyökeres változást várnak az elkövetkező 5-éves tervben.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Jó megoldásnak tartanák a környezeti adó bevezetését. Jelenleg fogyasztási adó formájában már létezik az ipari szektorban környezetszennyezési díj, mely összeg megállapítása az adott tartományok hatáskörébe tartozik. Ennek tudható be, hogy sok tartományban a végrehajtás területén igencsak gyengekezűek a hivatalnokok.

Ezt a rendszert a korrupció tovább gyengíti, minthogy néhány helyi kormányzatnak jogában áll a környezeti díjat csökkenteni, akár el is engedni – az országos érdekek előtt szemet hunyva. Sőt az is előfordul, hogy a tartományok a beszedett környezeti díjakat maguknak megtartják, azaz nem fizetik be a nemzeti kincstárba.

Az országosan bevezetendő környezeti adó életbe léptetése lenne a legjobb megoldás – fejtette ki Lei Ming, a Pekingi Egyetem környezeti szakértője.

A helyi díjrendszerről az országos adórendszerre való teljes átállást nyilvánvalóan a helyi kormányzatok ellenezni fogják, ráadásul az ezzel kapcsolatos törvényalkotás a parlamentben hosszú időt vehet igénybe. Az átmeneti időre érdemes lenne a „zöld adó” bevezetése, miként azt az üzemanyagokra már megtették.

A környezetvédelmi minisztérium a pénzügyminisztérium és az Állami Adóügyi Hivatal a környezeti adó bevezetéséről már tárgyalásokat folytat, ami némi reményt ad a jövőre nézve.

Dr. Kölcsei Tamás



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb