„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Modern és luxus házak

Könyvtár Kanadában

A ZAS Architects + Interiors befejezte a Vaughan Civic Centre Resource Library tervezését, a kortárs projekt Ontario-ban, Kanadában valósult meg. A könyvtár változó szerepe ihlette ebben a digitális korban, az impozáns helyszín a közösségi tanulás és kreativitás érdekében jött létre.

Az építészek elmondása szerint a megnyitás óta rekordszámú a látogatók száma, helyi lakosok, akik korosztálytól  függetlenül látogatják a könyvtárat, hívogatóak számukra az eszközök és a 21. századi technológia.  A merész külsőt a széles körben használt üvegfelületek határozzák meg, amely tükrözi a környezet; ugyanakkor, bepillantást ad a terekbe. Színes bútorokkal és kiegészítőkkel örömteli hangulat jellemzi a belsőt, célja, hogy növeljék a kreativitást és az együttműködő gondolkodást.

doublespace architectural photography toronto montreal ottawa


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Kortárs könyvesbolt, kávézó és nyitott olvasóterem fogadja a látogatókat, amikor belépnek a magával ragadó környezetbe. A kertben szimbolikus jelentőségű a vörös juhar “a tudás fája.”

forrás:freshome.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb