„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Esettanulmány

Két hatalmas fém ‘gomba’ határozza meg az étterem belsőépítészetét

A Yunfen Restaurant a STATION nevű átalakított ipari parkban található, tervezését és kivitelezését a Jang Studio építészeti cég vitte véghez.. Az egész zóna 2021-ben közvetlenül a COVID-19 után gyorsan a családok, a fiatalok és a kreatív elmék forró pontjává vált. A STATION szívében kialakított Yunfen egy rizstészta bár, amelynek célja, hogy a belsőépítészettel és márka identitásával egyedi és játékos élményt nyújtson a vendégeknek.

A helyet a belső térben kialakított két gomba különbözteti meg. A két fémszerkezet különböző szinteken helyezkednek el, kicsit átfedik egymást, és a csigalépcsővel együtt egy óriási organikus installációvá válnak. Az anyagpalettán az acél mellet megjelenik a hullámos alumínium is, a színpalettát pedig a terrakotta uralja. Az építészek célja az volt, hogy egy ‘mesterséges erdő’ hangulatát keltsék az étteremben, ahová az emberek szívesen járnak egy jót enni, és egy forró tea mellett kikapcsolódni. Az egyedileg készített bútorok is ezt az organikus sémát követik.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Forrás: www.archdaily.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb