„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

HírekKiemelt cikkeink

Készházak, könnyűszerkezetes épületek minősítései

makesz_logoÉMI, ÉME, ISO és MAKÉSZ ezeket a neveket szoktuk hallani, ha könnyűszerkezetes ház kivitelezőket keresünk.

Mit is jelentenek ezek a szavak, ezeket most összefoglaljuk.
Ahhoz, hogy ma Magyarországon egy kivitelező könnyűszerkezetes épületet építsen, rendelkeznie kell ÉME engedéllyel.
Az ÉME engedélyt az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Közhasznú Társaság privilégiuma kiadni.
Az ÉME jelentése: Építőipari Megfelelőségi Engedély.

Lehetőség van, de nem kötelező  MAKÉSZ védjegyet iránti kérelmet beadni.

ÉME-engedélyek hiányában nem lehet forgalomba hozni a készházakat.
A vizsgálatok részletesek, kiterjednek a statikára, a tűzállóságra, a hőtechnikai tulajdonságokra, a hangszigetelésre és az ütésálló képességre.

A beépíthető anyagoknak pedig rendelkezniük kell a hazai megfelelőségi igazolással. Ennek kiadásához nemcsak a szerkezeti anyagok minőségét, pl: faháznál a faanyagvédelmet vizsgálják meg, hanem – egyebek között – a rögzítő-, kapcsolóelemek tulajdonságait is, a szakmai személyzet felkészültségét, sőt a gyártóhely és a tárolóhelyek alkalmasságát.
A tavaly életbe lépett új Országos Tűzrendészeti Szabályzat (OTSZ) ötödik számú mellékletének idevágó pontja így szól: “könnyűszerkezetes (kész-, vagy gyorsház stb.) épületek csak akkreditált intézet által bevizsgált technológiával és szerkezeti elemekkel, rétegrenddel, kialakítással stb. létesíthetőek”. Ebből következik, hogy sem építési, sem használatbavételi engedély nem adható ki olyan könnyűszerkezetes épületre, ahol a technológia és valamennyi építési termék (külső fal, válaszfal, födém, egyéb szabvánnyal nem rendelkező épületelem) nem rendelkezik minősítéssel.

Jelenleg a könnyűszerkezetes-, gyors- és készházakat építő cégeknek mindössze egyharmada rendelkezik bevizsgált termékkel, tehát áruinak ÉME (Építési Műszaki Engedély) száma, dokumentuma van.

Mi a MAKÉSZ® védjegy
  • MAKÉSZ védjegyet az ÉVOSZ Könnyűszerkezetépítő Tagozat alapította annak érdekében, hogy Magyarországon a minőséget garantáló könnyűszerkezet-építő vállalkozásokat népszerűsítse, segítse a piacra jutásukat, a megrendelők bizalmát erősítése a technológia iránt!
  • A MAKÉSZ védjegy odaítéléséről minősítő bizottság javaslata alapján az elnökség dönt, mely döntést a közgyűlésnek meg kell erősíteni. MAKÉSZ védjegy használatára, az arra érdemes vállalkozás egy évig jogosult.
  • MAKÉSZ védjegyet gyártó, forgalmazó és kivitelező kaphat. Évente két, de minimum egy alkalommal a bizottság ellenőrzi a vállalkozást, ez alapján tesz javaslatot a védjegy megadására.
A MAKÉSZ védjegy igénylésének alapfeltétele:
  • Törvényes működés,
  • ÉVOSZ tagság,
  • Könnyűszerkezetépítő Tagozati Tagság,
  • ÉME szám megléte,
  • Ombudsman személyének feltétel nélküli elfogadása.
Igénylése:
  • írásban a rendelkezésre bocsátott nyomtatványokon.
  • díja évente kerül megállapításra, ezt a közgyűlés hagyja jóvá.
Kik kaphatják meg?

Védjegy odaítéléséhez a kivitelező cégeknek az alábbi kritériumoknak kell megfelelniük:


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 
  • “Igazi”, azaz előregyártott paneles KÉSZHÁZ építése
  • ÉMI-minősített házépítési technológia
  • Teljeskörű rendszerdokumentáció megléte
  • Minőségi tanúsítvánnyal rendelkező alapanyagok használata
  • Gyártóhelyi minőségbiztosítási rendszer alkalmazása
  • Megépült házak dokumentációjának szigorú archiválását
Mikor kerül visszavonásra?
  • A bizottság és elnökség javaslatára a közgyűlés döntése szerint a védjegy visszavonásra kerül.
  • Ha két vizsgálat sikertelen volt, visszavonásra kerül az ÉME,
  • ha megszűnik tagozati tagsága,
  • ha a törvényes működéssel,
  • technológia használatával kapcsolatban jogos ügyfélpanaszok merülnek fel, ha az ombudsman egyeztető javaslatát nem fogadja el,
  • ha megszűnik a cég, ha az alapszabályt durván megsérti.

A MAKÉSZ védjegy grafikai formája védett és jóváhagyott.
Megjelenése: Irodában, ügyféltérben elhelyezhető keretezett formában, igazoló irat kíséretében. A MAKÉSZ védjegy grafikai megjelentetését a használója saját költségén készítteti, helyezi el okmányain, reklám anyagain. Visszavonás esetén haladéktalanul köteles valamennyi ilyen dokumentumot visszavonni.
Mind az odaítélésről, mind a visszavonásról a tagozat nyilvános tájékoztatást tart, és azt közzéteszi, sajtóban, interneten.

Mi a típusigazolvány?

A könnyűszerkezet építő tagozat megalkotott egy úgynevezett típusigazolványt, amit az Európai Készház Építő Szövetség 2004-ben határozott el, hogy ilyet adjon ki minden szervezet. Úgy tud működni ez az igazolvány, mint az autóknál a forgalmi. Nem okmány, mert ugye ezt még csak a szövetségünk adja ki, de igazoló irat arról, hogy az az épület, amihez ez tartozik miből épült, hogyan épült, ki építette, mik az energetikai mutatók, milyen gépészeti dolgok vannak, milyen kódszámú festékkel, milyen anyagú festékkel, milyen fával, egyéb dolgokkal készült az adott a ház. Tartalmazza a cégnek az aláírását, nyilatkozatát, építési engedély számot, plusz az összes csatolandó okiratot, a lakáshasználati útmutatót, jótállási jegyet…stb.

A típusigazolvány a nyomtatással egyidőben, automatikusan küld egy másolatot az ÉVOSZ központjába, és ott rögzítésre kerül. Így ellenőrizhető az ÉVOSZ-nál, hogy a cég, aki kiadta azt jogosan tette-e? Évek múlva is, ha esetleg a cég átalakul, megszűnik, nem találják, de az ÉVOSZ-on belül fellelhető, hogy ez a kiadott típusigazolvány tényleg valós-e, milyen tartalommal rendelkezik, és nem egy fénymásolt, mint az ÉME engedélyek nagy része.

Nagy valószínűséggel jó néhány év múlva a típusigazolvány általánosított lesz és az UNIÓ-n belül is várható, hogy a típusigazolvány használata ki fog szélesedni, ajánlás lesz, aztán majd kötelező formában megjelenik.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

34 hozzászólás

  1. Ez azt jelenti, hogy akinek nincs ÉME minősítése, az nem építhet könnyűszerkezetes családi házat Magyarországon?
    Saját magamnak nem építhetek könnyűszerkezetes családi házat a barátaimmal, ha vannak ilyen szakemberek a környezetemben?

    1. Kedves Hölgyem!
      Igen azt jelenti, hogy ma Magyarországon kizárólag ÉME minősítéssel rendelkező kivitelezők készíthetnek könnyűszerkezetes épületeket.
      Ha jól belegondolunk, ennek a minőség és a megbízhatóság a fő célja, mely Önöket megrendelőket szolgálja.
      A kivitelezőkre, akik az ISO, MAKÉSZ és ÉME engedélyt meg szeretnék szerezni, a komoly szakmai felkészültségen kívül, anyagilag is tőkeerősnek kell lenniük, hiszen, míg az összes minősítést beszerzik tízmillió forintnál magasabb összeget kell kifizetniük a különböző hivataloknak, bevizsgálásokra, illetékekre.
      Ezzel csökkenthető a kóklerek száma az építőiparban.
      Valószínű, hogy nem lesz olyan cég, aki tízmilliós befektetést eszközöl egy ilyen engedély megszerzésére, majd két éven belül megszűnik. Aki ezt a minősítést megszerzi sokkal nagyobb szakmai odafigyelést kell tanúsítania, hiszen nem örökre szóló minősítések ezek. Sűrűn meg kell őket újítani.
      Bizonyára egyikünk sem menne el szívműtétre a barátjához, azért mert a barátja, csak akkor ha megvannak a megfelelő képzettségei a feladat elvégzéséhez.
      Egy családi ház, vagy iroda nem egy ember, hanem akár több tíz ember tartózkodási helye évtizedeken keresztül, ott ugyanilyen fontos a megbízható minőség, a tűzvédelem, állékonyság stb…
      Egy hanyag munka, vagy nem odavaló, silány alkatrész beépítése esetén emberek életéről lehet szó.
      Nekünk mint könnyűszerkezetes épület kivitelezőknek igen komoly és nehéz kihívás mind szakmai, mind pénzügyi területen egy-egy ilyen minősítés megszerzése és megtartása, de ez hosszútávon hasznos a megrendelőnek és a korrekt kivitelezőknek is.

  2. T. HÍRDETŐ!
    ÉRDEKELNE A REKLÁMBAN SZEREPLŐ: 100m2-es 19MILLIÓS HÁZ!
    LEHETNE ERRŐL BŐVEBBEN!
    KÖSZÖNÖM

  3. Ma magyarországon, akkor ezek szerint nem teheti meg egy magánszemély, hogy épít magának egy könnyűszerkezetes készházat?
    Mindenképpen Éme engedéllyel rendelkező rendszert lehet csak építeni, de azt is csak szakkivitelezőnek?
    Saját kivitelezés teljesen kizárva jogilag?

    1. Kedves Ferenc!
      Könnyűszerkezetes készház ma Magyarországon kizárólag akkor építhető, ha szakkivitelező készíti el az épület statikai vázszerkezetét. Az épülő háznak rendelkeznie kell ÉME engedéllyel.
      Magánszemélyek és szakembereik, kizárólag olyan munkákat végezhetnek az épületen, mi nem kötött szakkivitelezéshez, pl: a könnyűszerkezetes épület gipszkarton burkolása, csempézés, lambériázás, vagy a festés házilagosan is kivitelezhető. A gázszerelést kizárólag arra jogosult személy végezhet.
      Sajnos előfordulhat, hogy a Magyar hatóságok vízfejűsége miatt rengeteg építési hatóság egy hamisan lefénymásolt ÉME dokumentumra is ad építési engedélyt, lehetőséget biztosítva a kóklerek előtt, akik semmilyen áldozatot sem hoztak annak érdekében, hogy rendszerüket legalizálják.
      A MAKÉSZ feladatául tűzte ki, hogy az engedéllyel nem rendelkező vállalkozásokat kiszorítsa a piacról.

  4. Kérdezem

    Ács vagyok
    Nem épithetek magamnak könnyűszerkezetes házat??.Ez egy vicc.Láttam mi az minősítés az egy vicc szerintem olyan mint iso 9001 bárki megkapja(de ha megnézzük jobban nem sok értelme van max hogy minősítésér pénz fizetek” megint levágás”)
    Mert valljuk be őszintén az hogy valaki minősítést kap attól még beletehet olcsóbb anyagot is a felépítendő házba.Ha minősítés végez arra meg csinálja szuper anyagból.De nem is értem ez az egészet ha én minőségi anyagból építem fel az már eleve minősített????

  5. Ez a szívműtéses példázat pedig nem teljesen ugyan az abszolút nem .Tűzvédelem:ha én olyan faanyagot veszek már eleve tűzvédelem van a faszerkezeten az összes anyagon megvan a mínősités.Minek kell ennek külön még minősítés is.Nem értem ez az egészet kókler az maradhat továbbra is kókler mert van minősítése az nem jelent semmit csak papíron van minősítése azt hogy úgy is kivitelezi az már más tészta.Mert én profi szakemberekkel simán ugyan azt felépítem magam is???Lehet olyan szakember aki kókler és van kft-nek minősítése akkor az nem biztos hogy kizárja a kóklereket egyáltalán nem biztos!!
    Szóval ha én házat építek (faházat magamnak mint ács)miért kell nekem minősítés ha minőségi anyagból készítem el a a házat.Arról már nem is beszélve fele annyiért mert kiszámolom legjobb minőségi 1 osztályos anyagot veszem mindenből akkor is negyed annyi az ár mintha felépíttetem mert néha vetekszik egy sima tégla beton építkezéssel az árban némely kivitelezőnél és semmi plusz nincs minőségben hisz hogy is lenne ha saját magam veszem a minőségi anyagot nem pedig azon is fogni akarok..

  6. Szóval összegezve
    Nem azért van ez is hogy még több pénzt húzzunk le a kft.-ről.

    De sajnos azért van.

  7. Bürokrácia az egész.
    Ha minden építkezéshez kiküldenének egy embert felügyelje a dolgokat nézze beépített anyagokat kivitelezést szakember tudását stb .(Nem korrupt embert) na akkor lenne ennek értelme amúgy meg csak szépen hangzik ennyi 9001 stb
    ilyen meg olyan minősítéssel rendelkezem ha nincsenek megfelelő szakemberei akkor mi van?????
    Itt minden esetben szakember a lényeg nem pedig a papíron lévő minősítés!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  8. Persze itt most nem az előre gyártott szerkezetről beszélünk.
    Szabad országban vagyunk kóklerek mindig lesznek hiába a minősítés sajnos az újabb pénzbeszedés nem pedig mínőség házak építésére van szakosodva itt kis országunkban.
    Még egyszer mondom szakember a lényeg mert minőségi anyagot bárki megveheti magánba is.De hogy azt kókler épiti vagy profi szakember na az a nem mindegyyyyy11111111111111.

    1. Kedves Péter!
      Egyetértek azzal, hogy nem csak a papír teszi a minőséget, de bizonyára Ön sem szeretné azt a sebészt, aki esetleg karoszéria lakatos, de papír nélkül műthet.
      A papír ha nem is old meg mindent, de egy fegyelmet ad, mert akinek van minősítése, az nem kockáztatja a rossz minőséggel a megszerzett minősítéseket. Egy-egy minősítés akár több mint tízmillió forintba kerül, ezt nem kockáztatja senki.
      Akinek nincs több befektetése, mint a mikrobusz amivel dolgozni jár, meg a fűrész és kalapács, az valljuk be nem kockáztat annyit, ha nem jó munkát végez, maximum csinál egy új céget.
      Természetesen a minősítés nem jelenti azt, hogy hibátlan a cég munkája. De egy minősített cégnél kevesebb a hiba lehetősége, a kóklerség az kizárt.
      Mi sem szeretjük, az éves több milliós megújítási költségeket, de hiszünk abban, hogy ez erős minőségi szelektálást jelent a piacon. Aki nem fektet be, nincs vesztenivalója.

  9. Engem az se érdekel ha papírja sincs.Ha gyönyörűen profin dolgozik.Erről ennyit a többi csak bürokrácia.

  10. Anyagi tőkeerő ha én építem fel nem nagyon érdekel.Ha van pénzem az a lényeg.Szóval sajnos papirt manapság mindenki szerezhet minden szakmában!!!!!!!!!Tudnék példát sorolni.Én inkább gyakorlati emberekre alapoznék nem pedig papírra az tuti.

    1. Kedves Péter!
      Lehet, hogy egy diplomát lehet venni, de egy Makész védjegyet, vagy egy ÉMI minősítést nem.
      Nagyon szigorú egy-egy minősítési folyamat, ahol csak a kiemelkedő minőségű anyagok mennek át.
      Ön nem ismeri ezt a területet, mert ha ismerné, akkor nem írna ilyeneket. Egy-egy minősített technológiával készített házból akár több tízezer is épülhet, nem fordulhat elő, hogy megvesz valaki egy papírt az ÉMi-től, mert ebben a házban emberek fognak élni. Senki nem kockáztatja meg, hogy kiad egy olyan épületre engedélyt, amely nem jó statikailag, tűzvédelmileg, stb…
      Ha nincs egy szerkezet minősítve, az lehet jó és lehet rossz is. Ha van minősítése, és jól építik meg, az csak jó lehet, ha rosszul építik fel, az nem a minősítés hibája.
      Összefoglalva: Minden készház, mely MAKÉSZ, ISO, ÉME minősítéssel rendelkezik tökéletesen biztonságos és jó minőségű, így kiadják rá az építési engedélyt, majd ha felépül a használatbavételi engedélyt.
      Egy minősítés nélküli házra mivel senki nem tudja, hogy biztonságos-e, nem adnak ki semmilyen engedélyt, mivel az Önkormányzat nem tudhatja, hogy azt jól, vagy rosszul építik majd meg. Egy ház nem olyan mint egy autó, hogy rá lehet rakni megépülés után egy fékpadra, hogy megnézzük biztonságos-e, mert bezárt elburkolt szerkezetek vannak benne.
      Egy étterem is lehet jó, melynek nincs ÁNTSZ engedélye, lehet finom, de számomra biztonságosabb, ha rendelkezik engedélyekkel.

  11. A VAlósághoz hozzá tartozik hogy ez levágás.Nem értem az érvelését
    Ha 1 osztályu anyagot veszek.Akkor az 1 osztályú?????Nem .Azt értem hogy levágják a gyártókat is de ha én olyan anyagot veszek ami minden fajta szakvéleménnyel van akkor miről beszél ön.Nem értem!!
    Ha szakember építi fel a házat akkor miről beszél ön.Ez az egész akkor megkérdőjelezi a szakmunkásképzést mert nincs émi !!!Csak akkor ha nincs émi de van szakember én inkább abban bizok mint mindenféle papírban amit egyszer kiadtak mert jattolt egy vállalkozó!(és az emeberei hetente cserélődnek és ő is ugy keres szakembert akkor miről beszél ember!!!)VALÓSÁG TELJESEN MÁS MINT AMIT ÖN MOND.
    Értem a bürokráciát(megjegyzem szerintem korrupció melegágya!!!!!!!!!!!!!!!!)szánalmas dolog ez igy.Megjegyzem nem nagyon érdekelne hogy van minősítése ha én építem fel mert tudom hogy azt én építettem nem egy kókler vállalkozó !!Szóval ha kellene választanom nem válalkozóban biznék ahol sok esetben csak pénz számít stb.Az a tuti hogy én építem fől,persze aki nem ért hozzá marad a bizonytalan lakóparkok éés szélhámosok hada sajnos hiába émi ide iso oda ez nem változtat a tényeken!!!!!!!

    stb szabvány ami valójában csak egy papír!!ami iszonyatos plusz pénzek feleslegesen!!
    Namármost ha van szakember és egy tervező elég az.Emi meg hasonl

  12. Amúgy meg hogy főzzek otthon egy finomat minek az antsz.Kimegyek a kertbe leveszem zöldséget levágok egy csirkét és egy jót eszem.Nem kell még sarcolni az embereket szóval hagyjuk ezt a blőd antsz hasonlatot mert ez nem stimmel.

  13. Most őszintén több tízmilliós kiadás egy vállalkozónak!!Csak azért hogy önök pénztárcája dagadjon .Szerintem ez is csak egy sarcoltatás.Elmegyek egy építőipari laborba és ott tesznek egy vizsgálatot felhasznált anyagokból és kész és még ott se garantált hogy az van beépitve.Tudom mert dolgoztam ilyen laborba is.Már ne haragudjon nem akarom megsérteni de láttam hogy tesztelik pl szendvicsszerkezetet az vicc.Mert egyszer tesztelték utána mi garantálja azt hogy az olyan is többi 1000 ház ugyan olyan minőség.Kérdem én nem biztosabb ha én magam veszem meg faanyagot és minden hozzávalót!!! Mint Egy önök által kiáltott papír! nem értem miért garantál jobb minőséget még most se?Azért mert 10 millió ft ez blődség és nem gyakorlatias felfogás!!

    De sajnos már ott tartunk hogy majd megmondják ha ferdén nőtt a paradicsom az nem felel meg mert nincs róla engedély.
    Ha nagyon akarunk kivethetünk adókat (újabb engedélyeket több ezret is hogy segítsük sarcoltatók pénztárcáját és veszik a ferrátit)ahhoz nem nagy ész kell bárki megcsinálhatja!!!!!!!Nem kell szakértelem oda.

    Persze értem a minősítés lényegét hogy kizárja a koklereket.De nem értem miért kell egy 20 éves ács szakembernek émit beszereznie ahozz hogy felépítsen egy könnyüszerkezetes házat??Minek akkor a szaktudás és gyakorlat .Akkor gyakorlatilag csinálok egy céget beszerzem émi engedélyeket(ha van 100millám) és kész.Hol maradnak hagyományos értékek és jól bevált szakemberek.Mindenki diplomát akar de dolgozni nem nagyon.Kitalálni engedélyeket azt szerintem mindenki tud.De mondjuk jó szakembert szerzi????? Ezért mondom hogy szerintem Bürokrácia és (korrupció melegágya )sajnos.
    Kis hazánkba a pénz számit!!És ha ugyanúgy megkapom csak nincs émi engedély nélkül (de viszont felhasználta anyagok minden előirásnak megfelelnek)profi szakember összeépíti és 5millát sporoltam.

  14. HA BETARTANÁNK SZIGORÚAN 9001 ISO AKKOR NEM ITT TARTANA AZ ORSZÁG!!!!!!!!!!!DE SAJNOS EZ PAPIRON SZÉP GYAKORLATBAN BOTRÁNY

    Nagyon szigorú egy-egy minősítési folyamat, ahol csak a kiemelkedő minőségű anyagok mennek át.
    Ön nem ismeri ezt a területet, mert ha ismerné, akkor nem írna ilyeneket.

    Miről beszél???
    Mondtam és iratam nem ott akadok fenn hogy rossz anyagból van!!Az mindenhol ugyan annyiba kerül 1 osztályú termék.Az anyag bevizsgálása az egy dolog mindig.Dolgoztam építőanyag laborban tudom milyen ott is sajnos bárkit fölvesznek csak végezze el a tesztet írja oda a nevét (legyen hozzá szakképesitése)de 2 hónap múlva már nem is ott dolgozik.Szóval hagyjuk ezt a nagyon szigorú követelményeket dumát.
    Már ne is haragudjon 100éves könnyűszerkezetes házak mai napig vannak hol volt émi stb.MODERN KOR SARCOLTATÓINAK ÉGISZE ALATT MEGY AZ EGÉSZ.KORRUPCIÓ GYANÚS AZ EGÉSZ

    1. Kedves Kálmán Úr!
      Nagyon sajnálom, hogy nem tetszett figyelmesen végigolvasni az oldalunkat.
      Mi nem az Émi vagyunk, nem bennünket kell szidni.
      Mi egy kivitelező rendszergazda cég vagyunk, mi elkészíttettük a rendszerünkre a minősítést.
      Nem ÉMI, hanem ÉME minősítést, az ÉMI szó azt jelenti, hogy Építőipari Minősítő Intézet, az ÉME pedig az engedély, amit kiadnak.
      Nem az ácsot, vagy a kőművest kell minősíttetni, hanem az építőanyagokat, majd az egész rendszert.
      A szakember minősítése az iskolában történt.
      Az ISO, az pedig nem a házépítésről szól, nem a szerkezetről, hanem a minőségbiztosítási rendszer elnevezése.
      A töréstesztek, meg a tűzvédelmi tesztek igeni szigorúak, sőt sokszor irreálisnak tűnnek, hiszen ekkora terheket, földrengést, soha nem fognak kapni mint a laboratóriumban.
      Ha nincs vizsgálat, akkor honnan tudhatjuk, hogy jó-e a szerkezet???
      Egy autón is végeznek töréstesztet, az is hülyeség???
      Végül is fontos, hogy ki vezeti, mert ha 200-al neki megy a falnak, lehet 5 csillagos minősítése.

  15. Kedves Horizont szakértő!

    Segítségét kérném!
    Egy 1999-ben, a Habitat for humanity alapítvány által épített könnyűszerkezetes házra, utólag lehet még ÉME engedélyt kérni?
    Értékesítés előtt áll az ingatlan és hitelre lenne szükség, viszont a bankok ÉME engedély hiányában szóba sem állnak velünk.

  16. S.O.S. Tisztelt Cím!

    Könnyűszerkezetes házunk van, amire 2008-ban kaptuk meg a lakhatási engedélyt.
    Az építési hitelünket szeretnénk kiváltani egy kedvezőbbre, az új bank viszont kéri Az ÉMI engedélyt, amiről mi nem is tudtunk. Kérdésem:mikortól él ez a törvény?
    /A másik bank miért nem kérte?????/

    Tisztelettel: Rózsáné
    2009.07.05.


    1. Kedves Hölgyem!

      Már több éve annak, hogy követelmény egy épületnél, hogy minősített szerkezetből készüljön.
      A bankok a kockázatuk csökkentése érdekében arra adnak hitelt előszeretettel, amelynek szerkezete minősítve van. Egy kockázattal kevesebb részükről.
      Ez nem törvény, ezt a saját érdekükben vezetik be egyre többen.
      A banknak a fedezet a ház, ha az garantáltan jó minőségben készült, akkor többet ér az ingatlan.
      Egy autóhitelt sem lehet rendszám nélküli autóra elintézni.

  17. Tisztelt Horizont szakértő!

    Van egy könnyűszerkezetű házam (betonyp elemes),szétszedett állapotban. A ház már fel volt egyszer építve,ÉMI engedélye nincs,és nem is volt. Az lenne a kérdésem,hogy ezt már soha nem lehet felépíteni?,Eladni?mert nincs ÉMI? Dobjam ki?

    1. Kedves Gábor!
      Ha a jogszabályt nézzük, akkor nem lehet ilyet már felépíteni.
      De ugye a Praktikerben kapható fa házakra sincs ÉMI, így ha az épület egy hétvégi telken melléképületként mégis elhelyezhető.
      Állandóan lakott lakás céljára biztosan nem lehet egy ilyen épületre engedélyt kapni.

  18. Tisztelt Horizont szakértő. Azt szeretném megkérdezni,hogy hol van az a jogszabály ,amely meghatározza a szomszéd ház mellé hogyan,milyen távolságra ,milyen magasságig,milyen fajtájú fát lehet ültetni.

  19. Tisztelt Horizont szakértő!

    Nem tudom, hogy még mindig működik-e ez a weboldal, de azért megpróbálkozom vele. A gondom a következő lenne: gerendaházat szeretnénk felépíteni a telkünkön, viszont a faház szerkezetét Angliából szeretnénk Magyarországra vinni, mert itt sokkal olcsóbb. Ennek az angliai cégnek megvan minden szükséges engedélye arra, hogy Angliában házakat építsen, a kérdés csak az, hogy ezt itthon is elfogadják-e. Ha nem, akkor szerezhetünk engedélyt a külföldön előállított faházra?

    Köszönettel: Eszter

  20. Tisztelt Szakértő!

    Nem egészen értem, vagyis nem vagyok biztos abban, hogy jól értelmezem a dolgokat: ÉME akkor kell, ha típus házat építtetek, de ha egyedi elképzelés alapján készül egy könnyűszerkezetes ház, akkor nem ÉME kell, hanem valami statikai kivitelezési terv? Épp most szerződtem egy céggel, nekik nincs ÉME engedélyük, viszont nem szeretném, ha azért nem kaphatnánk használatbavételit, mert mégis csak kellett volna. (A telken található régi hát lebontásra került, 2 tégla falnak maradnia kellett, így kaptunk ép.engedélyt.) Előre is köszönöm válaszát, addig megpróbálok nem aggódni a megkötött szerződés miatt… 🙂

    1. Kedves Kata!

      Abban az esetben ha a ház, amit építtetni szeretne az könnyűszerkezetes ház, akkor kötelező az ÉME.
      Egyéb esetben nem kell.
      Ha a cégnek nincs ÉME engedélye, akkor már az építési engedélyen is meg fog bukni a dolog, hiszen be kell adni a kivitelező adatait és a technológia megnevezését és az ÉME számot.
      Ha itt még nem is vérezne el a dolog, használatbavételi engedélyt nem fog kapni.
      Ha bármiben tudunk segíteni, kérem üzenjen.
      Üdvözlettel:
      Kp.hu szakértő

      1. Tisztelt Szakértő!
        Köszönöm szépen a gyors válaszát. ÉME tehát mindenképpen kell, hiába a meglévő tégla falakhoz építek, a lényeg, hogy könnyűszerkezetes megoldással lesz kiegészítve, ezért kell és kész. Kérdéseim: – Az engedélyt megkaptuk, tehát valószínűleg az akkor még aktuális építésztervező iroda ezt becsatolhatta a kérelemhez. Időközben én viszont váltottam kivitelezőt, erről kell értesítenem helyi építésügyet? Be kell adnom egy új ÉME-t?
        – belső munkálatokat, mint a válaszfalak építése, lambériázás, járólapozás, víz-villany stb. ezeket mi magunk csinálhatjuk?
        Köszönöm a segítségét.

  21. Bár már rég volt aktív a poszt, de én is idekeveredtem, így gyanítom mások is látogatják még a bejegyzést. Ami miatt írok az az, hogy úgy gondolom saját kezűleg is lehet építeni. Ehhez tudomásom szerint a következőkre van szükség:
    • Az épület az építészeti tervek alapján egyedi szerkezetnek minősül, ami miatt statikus tervezőre van szükség. Tehát kell egy statikai terv, de ez egyébként is szükséges.
    • A szerkezethez kell a megfelelő tűzvédelmi engedély is. A tűzvédelmi szakértő írja elő, hogy milyen anyagok beépítése szükséges (példaként tűzálló gipszkarton). Ez szintén szükséges, tehát ez sem különösebben problémás.
    • Felelős műszaki vezető is kell aki igazolja, hogy a tűzvédelmi szakértő által meghatározott anyagok beépítésre kerültek. Természetesen felelős műszaki vezető egyébként is szükséges.
    Szóval nem igazán értem, hogy hol van itt a bökkenő? Vagy ezek fals információk?

    1. Kedves Laikus!

      Sajnos nagyon rosszul tetszik tudni.
      Könnyűszerkezetes házat nem lehet házilagosan kivitelezni.
      Kizárólag ÉME engedély birtokában lehet ilyet kivitelezni.
      Tehát az Ön információja téves!
      Tisztelettel:
      Készházportál szakértő

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb