„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

Kelly Clarkson kiadta saját tavaszi bútorgyűjteményét

Néhány szupersztár folyamatosan sokkolja a rajongóit, mások csak kellemesen meglepik őket. Kelly Clarkson az utóbbi kategóriába tartozik, folyamatosan kiaknázva a kreativitást, amely az optimizmussal együtt áramlik az életébe.

2002-ben Clarkson lenyűgözte a világot az American Idol tehetségkutató show győzteseként. Azóta világszerte több mint 35 millió albumot és 55 millió kislemezt adott el, illetve több kategóriában számos alkalommal díjazták a zenéjét. Amellett, hogy repertoárja szinte minden műfajra kiterjed, talk show-kat rendez, négy gyereket nevel a férjével, sőt még az American Idol-ba is visszatért, mint edző.

Kelly új terepen csillogtathatta meg tudását, amikor a Wayfair népszerű bútorkereskedő cég felkérte őt, hogy legyen az első márka nagykövetük. Az együttműködést Kelly februárban jelentette be hivatalosan. Kelly Clarkson “Home” kollekcióját, amely 2020 áprilisában debütált, „Francia vidéki stílusúként” írja le, melyben két váratlan, ám egymást kiegészítő stílust ötvöz, a bohém és a parasztház stílust.

A kollekció könnyű és játékos, egy mix a különböző évtizedekből válogatva, amelyek tökéletesen passzolnak egymáshoz: rozsdás étkezőkészletek, rojtos ágynemű, gyöngyös csillárok és fém bárkocsik. Minden darab keverhető és összeilleszthető a kreativitás szeszélyével. A legjobb az egészben, hogy a Wayfair a felajánlotta Kelly Clarkson Home kollekciójának első heti bevételének egy részét egy COVID-19 segítségnyújtási alapítványnak.

A kollekció népszerűsítése érdekében Kelly leült egy különleges kiadású kérdezz- felelekre a House Beautiful magazinnal. Bevallotta, hogy a Wayfair vonzereje a sokoldalúságuk, és hozzátette, hogy értékelte „azt a tényt, hogy a Wayfair bárki számára segít – költségvetéstől, stílustól vagy ízléstől függetlenül – olyan lakóhelyet teremteni, amelyet egész családja értékelni fog, így valójában nem egy házat, hanem otthont alkotnak. A Wayfair szórakoztatóvá teszi a dekorálás folyamatát. ”


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

„Nagyon büszke arra, hogy olyan otthoni kollekciót hoztunk létre, amely szeretettel és melegséggel telíti az egyes helyiségeket. Az tény, hogy a dekorációs stílusom nem lehet ténylegesen egyetlen dologként definiálni, vagy egyetlen kategóriába sorolni, mely nagyon szellős és nőies, bájos. A KC Home bizonyítja, hogy egy stílus nem kell, hogy illeszkedjen egy meghatározott öntőformába. Mindenkinek meg kell bíznia saját megérzéseiben, hogy egy olyan otthont hozzon létre, amely ténylegesen tükrözi személyes ízlését és stílusát.” – Még akkor is, ha ez több stílus keverésével jár.

Amikor feltették a kérdést, hogyan ábrázolja a kollekciót három szóval, Kelly ezt válaszolta: – “Nyugtató, friss, inspiráló. Azonban művészként szeretek alkotni és merész lenni. Ugyanez látszik az otthoni kollekciómban is. Nem félek a színeket, stílusokat, textúrákat keverni … amikor a megfelelő dolgokat összerakod, azok egyszerűen működni fognak. ”

Forrás: www.dornob.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb