Istállóból átalakított modern otthon Spanyolországból
A madridi Ábaton építészeti stúdió újította fel és építette át ezt az omladozó kőistállót a spanyolországi Extremadurában.
Az újjászületett épület teljesen önfenntartó, mert túl messze esik bármilyen elektromos hálózattól és csatornától. A tervezők ezért a Nap, és a két közeli patak segítségével oldották meg az elektromos áram és a hő termelését. A patak olyan tiszta, hogy a fürdővízen kívül, az ivóvizet is innen nyerik.
Mivel a gerendázat és a kövek nagyon rossz állapotban voltak, a falak nagy részét ki kellett cserélni. Az épület négy homlokzatának rusztikus köveit és ablakit felújították. A belső falak egy részét acéloszlopokkal váltották ki, így tágas tereket hoztak létre.
Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:
A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el
Egy medencét is építettek a ház elé, míg a ház mögött egy patio található, amelyre rá lehet látni a hálószobákból és a fürdőszobákból. Az egész ház padlózatát mészkővel borították, némely részre betonfalakat húztak és fával borították a plafont.
Itt lent galéria is található:
ÁRAJÁNLAT SAJÁT TERVRE TÍPUSTERVEK ÉS ÁRAK
Építtesse velünk kiemelten energiatakarékos új családi házát!.
Referencia képeink Referencia videóink Így épül fel egy energiatakarékos családiház
ENERGYFRIENDHOME KÉSZHÁZAINK BEMUTATÁSA MŰSZAKI TARTALOM
KÉSZHÁZAINK ELŐNYEI SZERKEZETKÉSZ HÁZÉPÍTÉS CSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉS
Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:
A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el