Hova kerül a szennyvíz?

Általában nem gondolunk bele abba, hogy hová is lesz a szennyvíz, miután lefolyik a lefolyón vagy a WC-n. Ennek oka, hogy megfelelő alapvető higiénés körülmények között a szennyvíz nem okoz gondot. Ennek ellenére, bár az emberiség már az űrben is járt, és már tervezi a Mars gyarmatosítását, továbbra sem képes alapvető életfeltételeket biztosítani lakossága nagy részének.

Egy átfogó tanulmány becslése szerint a globális szennyvíztermelés 48% -a kezeletlenül a környezetbe kerül. Az ENSZ ennél sokkal kevésbé biztató adatot mutatott be, arra hivatkozva, hogy a világ szennyvízének 80% -a tisztítás nélkül jut a környezetbe. Visszatérve a cím kérdésére, a szennyvíznek alapvetően két rendeltetési helye van, ha azt nem közvetlenül a természetes környezetbe engedik: szeptikus tartályokon keresztül helyben lehet kezelni, vagy a szennyvízhálózaton keresztül egy szennyvíztisztítóhoz lehet csatlakoztatni, majd kezelési folyamatok sora után visszaengedni a természetbe.

A szennyvíz, bár sokunk nem tud róla, hatalmas problémát jelent az emberiség számára. Mióta megszűnt a nomád életmód, és városok kezdtek kialakulni ez egyre csak súlyosbodik. Becslések szerint az első szennyvízberendezések körülbelül 6000 évvel ezelőtt jelentek meg Babilonban. Egyszerű árkok segítségével koncentrálták az ürüléket, de nem sokkal ezután még a babilóniaiak is fejlesztettek ki hidraulikus rendszereket a víz szállítására, agyagcsöveken keresztül.

A szennyvízelvezetési rendszerek története gazdag, és a 20. század közepéig gyakorlatilag az összes városi központ szennyvizeit kezeletlenül a bolygó vízébe vezették, patakokba, folyókba, tavakba, öblökbe vagy egyenesen az óceánba. Ez volt a protokoll. Sokak számára továbbra is ez a valóság, ami hatalmas közegészségügyi problémákat képes generálni. A kérdés annyira kritikus, hogy a filantróp intézmény, a Bill & Melinda Gates Alapítvány nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy „lehetővé tegye a fenntartható és biztonságosan kezelt higiéniai szolgáltatások széles körű használatát, amelyek hozzájárulnak a legszegényebb emberek pozitív egészségügyi állapotához, gazdaságához és a nemek közötti egyenlőséghez a világban.”

A higiénés rendszerek célja az emberi egészség védelme, a tiszta környezet biztosítása, amely megakadályozhatja a betegségek terjedését, különösen a széklet-orális úton. A szennyvíz használt vizet jelent, amely magában foglal ürüléket, élelmiszer-hulladékot, tisztítószereket, szappant, zsírt, sőt az ipari szennyvizet is. A kezelés célja, hogy eltávolítsa a szennyvízből a szennyeződéseket, hogy a végtermék veszély és károkozás nélkül visszakerülhessen a víz-körforgásba

Ha egy területen nincs nyilvános szennyvízcsatorna, akkor a kezelés leggyakoribb módja a szeptikus tartályokban való tisztítás. A szeptikus tartály egy olyan tartály, amelyet a szennyvíz bizonyos ideig történő tárolására építenek, így a szilárd anyagok leereszkednek az aljára, és a zsír pedig megmarad a felszínen. A középen maradó vizet innen általában egy második tartályba irányítják, egy úgynevezett anaerob szűrőbe. Ez egy zárt tartályból áll, amely töltőanyagot (például kavicsot) tartalmaz. Ott zajlik a mikroorganizmusok rögzítése és fejlődése, amely elősegíti a folyadékok természetes tisztítását és nagyobb hatékonyságot biztosít a szennyvíz szűrésében, amelynek kielégítő minőséget kell hagynia ahhoz, hogy az visszakerüljön a környezetbe, beszivárogva a talajba. Ezen rendszer fenntartása, és megfelelő funkcionálása igencsak figyelem-és időigényes.

Ha valaki arra törekszik, hogy a lehető legtisztább vizet juttassa vissza a természetbe, az egyik rendkívül hatékony természetes módszer a gyökérzóna alklamazása. Alapvetően, amikor a gyökérzóna befogadja a szeptikus tartályból elvezetett vizet, a víz áthalad egy különféle makrofita növényeket tartalmazó ösvényen, amely a szennyeződéseket gyökereiken keresztül kiszűri. Más szavakkal, ez a módszer a természet hihetetlen megtisztulási képességét használja fel. Egy másik lehetőség a biodigészter használata, amely szintén egy zárt tartály, amely oxigén hiányában felgyorsítja a szerves anyagok bomlási folyamatát. Általában a biodészterben csak úgynevezett fekete vizet kezelnek (amely székletet és vizeletet tartalmaz). Ebben az esetben a tartályban lévő baktériumok egyfajta emésztést végeznek, és a bomlástermék felhasználható biotrágyaként és biogázként.

Ha a területnek van csatornarendszere, akkor az épület tulajdonosának hozzá kell kötnie ahhoz a vízvezetékét. Az utcák és a városrészek több ága általában ugyanahhoz a rendszerhez kapcsolódik, ami egy fő tisztítóban végződik. Ezek egy nagy, általában kör alakú tartályok, amelyek mindegyike külön funkciót lát el. A szennyvíztisztítás általában 3 fő szakaszra oszlik.

Az elsődleges kezelés rácsokkal kezdődik, amelyek kiszűrik a szilárd komponenseket, például a szilárd hulladékot, törmeléket és más anyagokat, amelyeket szétválasztanak és a hulladéklerakóba juttatnak. A szennyvizet ezután ülepítő tartályokba irányítják, ahol az iszap leereszkedik az aljára, és a felületen hab képződik. Csak a középen maradt víz megy a következő szakaszba.

A másodlagos eljárásban baktériumok emésztik meg a megmaradt szennyező anyagokat. A vizet ezután más dekantáló tartályokba viszik, amelyek végére a víz körülbelül 95% -ban tiszta lesz. Számos rendszer ezt követően már visszavezeti a vizet a természetbe. Vannak más komplettebb rendszerek is, amelyekben a víz még ezután is átmegy egy homokszűrőn, hogy eltávolítsa a fennmaradó szennyező anyagokat.

A harmadlagos kezelés, amelyet nem mindig alkalmaznak, fizikai-kémiai vagy biológiai módszerekkel távolítja el a meghatározott szennyező anyagokat. A vizet klórral, ózonnal vagy ultraibolya fénnyel fertőtlenítik a kórokozók eltávolítása érdekében, biztosítva a víz biztonságos visszatérését az ellátórendszerbe.

A szennyvíztisztító létesítmények gyakran nem “hívogatóak”, mégis létfontosságú szerepet játszanak a városok számára. De van néhány példa az építészetre, amely megfordítja ezt. A PUBLIC, a kanadai Sechelt Vízügyi Központnál „ahelyett, hogy ezt az alapvető szolgáltatást drótkerítés mögé burkolták volna, a létesítmény feltárja a szennyvizet tisztító mechanikai és biológiai rendszereket, és arra ösztönzi a lakosságot, hogy tanúja legyen szerepüknek a hidrológiai ciklusban. A központ erőforrásokat (bioszilárd anyagok, hő és víz) gyűjt az ipar, a parkok és a mezőgazdaság számára. ”

A Miller Hull Partnership által kidolgozott LOTT Tiszta Víz Szövetség Regionális Szolgáltató Központ projektjében hasonló a megközelítés. „A LOTT aktívan bevonja a közönséget a folyamatba. A visszanyert víz olyan víz, amelyet már csatornáztak, majd magas minőségi előírások szerint megtisztítottak annak érdekében, hogy öntözésre, WC-öblítésre, ipari felhasználásra és sok más célra vissza lehessen juttatni a közösségbe. Az előnyök között szerepel a szennyvízkezelés, a vízellátás és a környezet javítása, valamint a visszanyert víz használata a vizes élőhelyek helyreállításához és a folyók fokozottabb áramlásához. Az új létesítmény kézzelfogható példa azokra a fenntartható elvekre, amelyek a LOTT szervezetet irányítják, és hatékony működését és oktatási programjait táplálják” – mondta Scott Wolf, a Miller Hull partnere.

Forrás: www.archdaily.com