Hogyan tervezzünk az informalitásban?

A nyomornegyedekben vagy más informális településeken élők száma 165 millióval nőtt az elmúlt 20 évben: így összesen közel 1,1 milliárdra nőtt. Az informális építészet az urbanizáció domináns módja a gyorsan növekvő és iparosodó városokban világszerte. 

Delhiben, India legnépesebb városában a lakosok fele informális településeken él. A több mint 22 millió lakosú Lagosban szintén a lakosok 60%-a él ilyen településeken. Ez a minta megfigyelhető Kairóban, Johannesburgban, Kinshasában és a globális dél más városaiban is, amelyek az egyenlőtlenség és a lakáshiány hasonló kihívásaival küzdenek. 

A népesség növekedésével és az urbanizáció előrehaladtával az informális építészeti rendszerek feltárása a megfizethető lakhatás és az alapvető szolgáltatások iránti igény kielégítésére csak fokozódni fog. Bár a tervezés elsődleges célja a struktúra biztosítása, az informális építészet tanulságai betekintést nyújtanak abba, hogy az építészek hogyan reagálhatnak az ilyen rendszerekre.

Az építész munkája általában a formális területen kap helyet. Ez magában foglalja a struktúra létrehozását ott, ahol az hiányzik, a problémák megoldását, a hiányzó összefüggések formába öntését és megformálását, valamint az elromlottnak ítélt dolgok kijavítását. 

Az informalitás azonban megkérdőjelezi a tervezésnek ezt a szemléletét. Ez  átmeneti térformákban nyilvánul meg, amelyek folyamatosan alkalmazkodnak, és gyakran kaotikusnak tűnnek. 

Mivel a városok gyorsan növekednek és küzdenek a változásokhoz való alkalmazkodásért, az informalitás mindenütt jelen van, és az építészet határait a fizikai kereteken túlra is kiterjeszti. Magába foglalja a térbeli, társadalmi, kulturális, hagyományos és városi evolúciós folyamatokat. 

Nem számít, hogy egy város mennyire jól megtervezett, az informális terek, mint például az otthonok, üzletek és közterületek elkerülhetetlenül kialakulnak, alakítva magát az urbanizmust. Ezért szükséges az informalitás mikroszemléletű megközelítése és az ebből fakadó tervezési igények megértése.

“Az informalitás tulajdonságai nem korlátozódnak fizikai megnyilvánulásaira, hanem magukban foglalják a mögöttes térbeli, társadalmi, kulturális, hagyományos és városfejlődési folyamatokat is. A szabályok hiánya helyett az informalitás inkább tárgyalásokat, próbálkozásokat és hibákat, valamint folyamatos időbeli frissítést jelent” – Felix Heisel & Bisrat Kifle.

Adaptív újrahasználat

Az informális építészet egyik legfontosabb jellemzője, hogy többfunkciós. Az olyan építészek, mint Lucien Kroll, úgy találták, hogy az informális építészet monofunkcionális egységei kihasználatlanok maradnak. 

Kiemelte az informalitás viselkedését, mint komplex adaptív rendszereket, amelyekben az önszerveződés dinamikus és kiszámíthatatlan mintái jelennek meg bizonyos rugalmassági vagy sebezhetőségi szinteken belül. 

Az informalitáshoz való tervezésnek ezt a viselkedést kell tükröznie: olyan tereket és helyeket kell kialakítania, amelyek képesek átalakulni és többféle programot befogadni, még az építész hatáskörén kívül eső programokat is. 

Városi szinten Jacobs (1961) elmélete a modernista főtervezés monofunkcionális, felülről lefelé irányuló, fa-szerű gondolkodásmódja ellenében az informalitás befogadására szólt; rámutatott a ‘járdai élet’, a gyalogos összeköttetés és a sokszínűség fontosságára, hogy az informális formák, mint például az utcai piacok, letelepedhessenek, alkalmazkodjanak és tárgyaljanak a településekről a formálisokkal.

Az informális minták inkább társadalmi alapokként, mint fizikai alapokként alakultak ki. Az informális társadalmi tőke az informális építészet alapjául szolgál. Az informális települések közterei, ahol a lakosok maguk alakítják ki saját tereiket, nemcsak igényeiket, hanem identitásukat is tükrözik. 

A közösség bevonásával a tervezési folyamatba, ahelyett, hogy kizárólag szakemberekre hagyatkoznának, az informális folyamat értékes ismereteket tárhat fel az ezekért a terekért felelős közösségről. A lakosok társadalmi jelzései és közösségi identitása közvetlenül befolyásolja e terek létrehozását, és olyan társadalmi értékekkel ruházza fel őket, amelyek inspirálhatják a fizikai terek kialakítását. 

A tervezők megismételhetik ezt a megközelítést, ha közvetlenül együttműködnek a közösséggel, kihasználva készségeiket és ötleteiket, hogy olyan közösségi köztereket hozzanak létre, amelyek megalapozzák az informális építészet alapjait.

Felhasználói összeállítás

Az informális tervezés magában foglalja annak a szerepnek a felismerését is, amelyet a tervezés játszhat egy olyan rendszerben, ahol az emberek maguk alakíthatják ki saját tereiket. 

Ebben az összefüggésben a tervezés szerepe olyan elemek létrehozására korlátozódik, amelyeket a felhasználók terek és helyek kialakításához össze tudnak állítani.

Például a várostervezés léptékében egy utca nem egyszerűen egyedi dolgok gyűjteménye. Az épületek, házak, üzletek, táblák, autók, utcai árusok, szabályok, járdák, áruk és kocsik összekapcsolódása alkotja az utcát. 

A könnyen össze- és szétszerelhető szerkezetek kialakítása e terek informális jellegét tükrözi. Ez lehetővé teszi a rugalmasságot, az átmenetiséget és a felhasználó igényeihez való alkalmazkodást, a városi térben való megjelenést és eltűnést, miközben minden nap új formákat vesz fel.

Az informális települések mintázatát és fejlődését irányító infrastrukturális tervezés

Az informális települések olyan területeken találhatók, ahol hiányzik az alapvető szociális infrastruktúra egy része vagy egésze, mint például a vezetékes víz, a csatornázás, a jó úthálózat és az elektromos áram. 

Az informális települések fejlesztése magában foglalja ezen alapvető infrastruktúra és szolgáltatások biztosítását, ami javíthatja a lakosok életminőségét. 

Fontos azonban figyelembe venni a fejlesztésnek az alacsony jövedelmű háztartásokra gyakorolt hatását. A korszerűsítés növelheti a telek- és lakásárakat, ami korlátozhatja e háztartások számára a megfizethető lakáshoz jutást. 

Kutatások kimutatták, hogy az informális települések lakói számára az alapvető infrastruktúra, például a vezetékes víz, az áram, az egészségügyi ellátás és a közösségi elérhetőség a legfontosabb létesítmények. Ezen létesítmények részvételi tervezéssel történő stratégiai biztosítása közvetlenül befolyásolhatja az informális települések növekedési mintázatát.

A városi tér inkrementális termelése

A formális építési folyamattal szemben az egyik legfontosabb különbség az, hogy az egyes lépések mérete sokkal kisebb, és több az adaptáció. Az informális települések, amelyeket a kialakuló morfológia és térbeliség jellemez, ilyen fokozatos alkalmazkodási folyamatok révén jönnek létre. 

Ezekben a településekben az építkezés gyakran rögtönzött, de mindig van térbeli logika és gyakran jelentős mértékű tervezői leleményesség, mivel a tervezés és az építkezés a megélhetés különböző formáit támogatja. Bár minden egyes lépés a felértékelődés egy formáját jelenti, a formális tervezési és tervezési szabályok korlátai nélkül ezek az alkalmazkodások nyomornegyedekké válhatnak. 

Az informális tervezés magában foglalja annak mérlegelését, hogy a lakosok miként bővítik és újítják fel az épületeket mikro-térbeli léptékben, és az olyan tipikus lépések meghatározását, mint a “bővítés”, “csatolás”, “pótlás”, “megosztás”, “összekapcsolás” és “kiegészítés”.

Forrás: www.archdaily.com