Hogyan lehet javítani az energiahatékonyságot a modernista épületekben?

Az építészet története során az energiahatékonyság és a CO2-kibocsátás marginális kérdésnek számított egészen a 20. század végéig. Néhány ikonikus modernista épület alacsony pontszáma az Energy Star tanúsítási programban jól illusztrálja ezt a helyzetet. 

A MetLife/PanAm épület, melyet Walter Gropius és Pietro Belluschi tervezett 1963-ban, elszomorítóan 39 pontot kapott a 0-tól 100-ig terjedő skálán. A Lever House, a Skidmore, Owings & Merrill 1952-es projektje 20 pontot kapott.

A legrosszabb teljesítményt Mies Van der Rohe ikonikus, 1958-ban épített Seagram épülete érte el, amely mindössze 3 pontot kapott. Ugyanakkor az 1930-as évek két tisztelt Art Deco épülete, a Chrysler Building és az Empire State Building 84, illetve 80 pontot ért el a mechanikai és szigetelési rendszereik kiterjedt korszerűsítésének eredményeként.

Az éghajlatváltozás és a kimerülő természeti erőforrások korszakában a meglévő épületek fenntarthatóbbá és energiahatékonyabbá tétele nemcsak lehetséges, hanem szükséges is, legyenek azok modern, hagyományos vagy népies építmények. A “retrofit” azaz az utólagos felszerelés kifejezést széles körben használják a meglévő épületek fejlesztéseinek leírására, amelyek biztosítják, hogy az érzékeny, rugalmas és jól alkalmazkodjon az éghajlatváltozáshoz.

A sikeres korszerűsítési projektek figyelembe veszik az épület kontextusát, történetét és lakóit. A holisztikus és kiegyensúlyozott megoldások energiát takarítanak meg, miközben fenntartják a kényelmes és egészséges beltéri környezetet. A modernista épületek esetében sajátos kihívások merülnek fel, különösen a szerkezet építészeti identitásának megőrzése terén. Az általános irányelvek hiánya a közpolitikákban vagy a szakirodalomban tovább erősíti ezt az összetettséget.

Például a modernista építészet egyik legjellegzetesebb vonását gyakran az energiahatékonyság jelentős akadályának tekintik: a nagy kiterjedésű üvegeket. A korszak építészei arra törekedtek, hogy a lehető legtöbb üveget építsék be épületeikbe, hogy maximalizálják a természetes fényt és “összekössék” a belső teret a kültérrel. Ezenkívül a nyitott alaprajzoknak köszönhetően a külső falak anyagtalanítására törekedtek, a lehető legvékonyabbá téve azokat. Ezeknek a tulajdonságoknak azonban nagyobb hővédelmet kell biztosítaniuk, és jelentős energiapazarlást kell eredményezniük.

Ennek a paradoxonnak a fényében egyes tanulmányok a modernista építészet jelenlegi kontextushoz való adaptálására vonatkozó irányelvek meghatározására összpontosítottak. Ezek a tanulmányok arra utalnak, hogy a CO2-kibocsátás több mint 55%-kal csökkenthető az épületburkolatok korszerűsítésével és a rendelkezésre álló, bevált technológiák bevezetésével. Ezek közé tartozik az energia-visszanyerés (bár nem ajánlott a történelmileg kijelölt épületeknél), a megújuló energiaforrások (például hőszivattyúk, amelyek hőt nyernek ki a talajból) és a fotovoltaikus energia.

Ugyanez a kutatás arról is beszámol, hogy a történelmi háromemeletes épületek becsült négyzetméterenkénti korszerűsítési költsége 300 euró körüli, míg a tizenegy emeletes épületeknél 120 és 150 euró között lenne a lengyelországi helyzet alapján, ahol a vizsgálatot végezték. 

A kutatás azt is jelzi, hogy a tervezett korszerűsítési költségek lakónként körülbelül 4000 és 6000 euró között mozognak, épülettől függően. Ez azt jelenti, hogy a lakók jelentős része esetleg nem tudja fedezni ezeket a költségeket, és a felújításokat támogatni kell. Ilyen támogatási kezdeményezések közé tartozik az EU 2020-ban indult „Felújítási Hullám” programja, amely megállapítja, hogy a régi épületek mindössze 1 százalékát újítják fel évente, és a felújítási ráta évi 4 százalékra emelését tűzi ki célul. 

Chandler McCoy, a Conserving Modern Architecture Initiative igazgatója elmagyarázta, hogy a modernista épületek energiahatékonyságának javítása érdekében először fel kell mérni az épület teljes energiafelhasználását, majd meg kell találni a módját annak átfogó javításának. Ha az egyszerű üvegablakok elengedhetetlenek az épület történelmi identitásához, meg kell őrizni azokat, és a hangsúlyt más területekre kell helyezni, ahol fejlesztéseket lehet végrehajtani. Ez a folyamat megköveteli az épület megértését és kreatív megoldásokat. Az építési szabványok teljesítése nem foglalkozik olyan kérdésekkel, mint a történelmi jelentőség vagy az építészeti jelleg.

Sikeres példa egy három tömbből álló, tizenöt emeletes modernista komplexum felújítása Bordeaux Grand Parc szomszédságában. A felújítást Anne Lacaton és Jean-Philippe Vassal, Pritzker-díjas építészek vezették. Mottójukat követve: “soha ne bontsd le, soha ne távolítsd el vagy cseréld ki, mindig add hozzá, alakítsd át és használd újra” – a projekt az eredeti terv kulcsfontosságú jellemzőinek visszaállításának és javításának aprólékos folyamatát követte. Az épület általános energiateljesítménye is javult, elsősorban az erkélyek bővítésével és a homlokzat új hőszigetelő rendszerével.

Egy olyan korszakban, amikor Le Corbusier öt pontja egyre fontosabbá válik a fenntartható és környezetbarát építészettel integrálva, a modernista épületek átalakítása azt jelenti, hogy aktívak és harmóniában kell őket tartani a környezetükkel. Mindenekelőtt kiküszöböli a lebontásukra vonatkozó kifogásokat.

Forrás: www.dezeen.com