Helyi anyagok felfedezése a kortárs építészetben: a PWDC átalakítja az épületfelületeket Nigériában

A PatrickWaheed Design Consulting (PWDC) Lagosban, egy összetett városi szövettel rendelkező városban található, amely történelmi épületeket és a kortárs építészet széles körű értelmezéseit foglalja magában. Az Adeyemo Shokunbi által közösen vezetett tervezési gyakorlat célja, hogy a helyi anyagok reneszánsza révén hozzájáruljon egy nigériai építészeti nyelvhez.

A lokális lateritben rögzített kutatások révén kifejlesztették az anyagot, mint modern befejező technikát, megvizsgálták természetes festékanyagként való potenciálját, új módokat fedeztek fel termikus tulajdonságainak hasznosítására, és most más helyi anyagok kutatási perspektíváját építették ki.

Nigériában az épületek falfestése nagymértékben támaszkodik a kézi vakolási módszerekre a sima felületek elérése érdekében. Ezek a módszerek azonban tökéletlenségeket és hullámos épületfelületeket eredményezhetnek. Ez volt a fő motiváció a PWDC számára, hogy kezdetben a tiroli felületkezelést alkalmazza, amely textúrálja az épületek felületét projektjeik tervezése során.

“Szerettük elrejteni az épületek tökéletlenségeit. És hogyan csináltuk? Durva textúrával.” – mondja Shokunbi. „Úgy tapasztaltam, hogy ha ezeket a hiányosságokat nem tökéletesen sima valamivel fedjük el, akkor az elkezd némi hitelességet adni az épületnek” – teszi hozzá, megjegyezve a vizuális integritás lényegét, amelyet a technika biztosítani kívánt.

A cég kezdetben a tiroli technikát használta a sötétebb színek felfedezésére, amelyek leküzdhetik a nigériai trópusi éghajlat poros természetét, és megőrizték az épület felületének tartósságát. Shokunbi szerint azonban ez olyan tervezési kérdésekhez vezetett, amelyek megkérdőjelezték a nigériai épületek esztétikáját és építészeti nyelvezetét.

„Úgy érzem, eljutottunk abba a szakaszba, hogy a helyben meglévő nyelvünk, azonosítható nyelvünk legyen a miénk, nemcsak anyagi szempontból, hanem megértésünkből és a kontextusra adott válaszainkból is” – jegyezte meg.

Azt is látta, hogy az országban az építészeten kívül a kultúra más elemeinek, mint például a zenének, a divatnak és a művészeteknek is van sajátos és felismerhető nyelve. Ez lett az alapja, amelyre a cég a lateritet helyi anyagként horgonyozta le, és feltárta annak használatát a modern építészet befejező technikájaként.

“Az egész arról szólt, hogy meg akarjuk érteni, hogyan építkeztünk régen, hogyan használjuk az anyagokat, amelyekkel dolgoztunk, valamint a környezetünkért vállalt felelősségről.”

A laterit egy természetben előforduló vöröses agyagos anyag, amely a trópusi területeken a termőtalajt és az altalajt alkotja. Széles körben használták építőanyagként a nyugat-afrikai népi építészetben, különféle formákat öltve, mint például vályogtéglák, hagyományos döngölt falak, és integrált technikák, mint például a falak és a daub házak.

A Mad House projektben, amely egy halom konténer tervezését jelentette szakmai terek létrehozásához, a PWDC csapata először kísérletezett a Laterite használatával. Kezdetben egyszerű vakolatként használták tömbfalon, de úgy találták, hogy költséges az egyenletes felhordása.

Ezután áttértek a tiroli technikára, és a keverék egyes részeit különböző arányú Laterittel helyettesítették, hogy feltárják képességeit, tonizálását és tartósságát. A csapat 1 zsák cement, 1 rész éles homok és 3 rész Laterite (1:1:3) keverékével kezdte. A cementet olyan arányban fújták fel, hogy elősegítse a kötést.

“Észrevettük, hogy nagyobb arányú cement hozzáadásával megfelelően meg tudjuk ragasztani a Lateritet. A keverék azonban elvesztette tónusát – tudod, az a nagyon égett földes szín – és nagyon sápadt lett” – mondta Shokunbi.

Ennek eredményeként 1/2 zsák cement, 1/2 rész éles homok és 1,5 rész laterit (1/2:1/2:1,5) keverékét vizsgálták a cementtartalom csökkentésére. Végül 1/4 rész cement, 1 rész éles homok és 3 rész laterit (1/4:1:3) keveréke jó tónust adott, miközben megőrizte a laterit tulajdonságait.

A PWDC csapata még vizsgálja a technika arányát, mivel a tonizálás és a kötés konzisztenciája a laterit forrásától függ. A különböző helyekről származó lateritek eltérően viselkedhetnek a forrásaik eltérései miatt. Ez kibővítette a kísérletezés hatókörét, és új kihívások elé állította a csapatot, amikor a technikát áthelyezték következő projektjükbe, a lagosi Abijo mecsetbe (lenti kép).

Az esős évszakban a csapatnak kihívásokkal kellett szembenéznie a technikával kapcsolatban, mert az eső miatt a burkolat lemosódott vagy torzult. Ennek megoldására polivinil-acetátot (PVA) adtak a keverékhez, hogy megkösse, lezárja és megvédje a felületet a zord időjárástól.

A mecset épülete a Laterite tiroli technika megtestesítője, mivel a kivitel teljesen beburkolja a borítékot, egyedi vizuális nyelvet teremtve. Shokunbi megjegyzi, hogy ezt a nyelvet a hagyományos joruba sárépületek ihlették, és tükrözi az emberek klímáját, kultúráját és hiedelmeit. A laterit felhasználása az Abijo mecset projektben a vizuális esztétikán túl is jelentős hatással volt. Hozzájárult az épület hőteljesítményéhez azáltal, hogy hűvös belső teret biztosított és csökkentette az energiafogyasztást.

Ezt szem előtt tartva a csapat megvizsgálta a laterit használatát jelenlegi projektjeik konténerszerkezeteiben. Olyan technikákat alkalmaztak a belső tér szigetelésére, mint a vatta és a daub, és sárgolyós felületeket fejlesztettek ki, hogy a tartályoknak egyedi karaktert adjanak. Ezen kívül kísérleteztek egy “laterite festékkel” úgy, hogy az anyagot összekeverték PVA-val és felvitték a tartály felületére. Ezáltal a felületek fogékonyabbak lettek a tiroli fogadására.

A nigériai építész úgy véli, sokkal több lehetőség van a laterit és más helyi anyagok felhasználásának feltárására.

„Az egész arról szólt, hogy meg akarjuk érteni, hogyan építkeztünk régen, hogyan használjuk az anyagokat, amelyekkel dolgoztunk, valamint a környezetünkért vállalt felelősségünkről, a szénlábnyom csökkentéséről” – mondja.

A helyi anyagok fejlesztésének előmozdítása érdekében a cég új kutatási ágat indított NANA Colaboratory and Workshop néven, ahol a NANA az új alternatív nigériai esztétikát jelenti. Céljuk, hogy innovatív laterit panelekkel és előregyártott sárfalakkal kezdjenek, és együttműködjenek az ország más építészeivel, hogy különböző technikákat dolgozzanak ki. A közelmúltban Tosin Oshinowóval, a CmDesign Atelier csapatával és az Egyesült Nemzetek Fejlesztési Programjával (UNDP) együttműködve a Laterite tiroli technikát alkalmazták a Homes for Ngarannam nevű lakhatási programban.

Következésképpen a cég célja, hogy hozzájáruljon a nigériai építészet nyelvének meghatározásához.

„Azt szeretnénk, hogy új és innovatív módszereket találjunk a helyi forrásból származó anyagok felhasználására építészetünk felépítéséhez” – mondja Shokunbi. “Hogyan fejleszthetjük ezt a nyelvet építészetünkben? Milyen elveket meríthetünk hagyományos építészetünkből? Hogyan fordíthatjuk le és építhetjük be ezeket az elveket az épületekbe, amelyeket a város korlátai között építünk, amelyek hiányoznak a vidéki területeken? Hogyan tudjuk ezt összeolvasztani? Hogyan találhatunk szinergiát? Ezeket a kérdéseket fel kell tennünk” – teszi hozzá.

A PWDC csapatának lateritkutatása sablont ad a helyi anyagok felhasználásának újragondolásához és újradefiniálásához, miközben megőrzi környezeti előnyeiket modern technikákkal és egyedi építészeti formákat hoz létre.

Forrás: www.archdaily.com