„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Modern és luxus házak

Harmonikus otthon a tengerparton

A hihetetlenül tehetséges McClean Design Studio, akik DJ Avicii otthonát is tervezték, egy új lenyűgöző projekttel jelentkeztek.

Új projektjük az Ellis Residence 350 négyzetméter területű, új, egységes, harmonikus családi otthon.
A stúdió ügyfelei egy kisebb otthonba akartak költözni, mert a gyermekük már felnőtt és a saját életét éli. Úgy döntöttek tehát, hogy Laguna Beachen szeretnének lakni, a világ egyik legismertebb és legszebb strandja közelében.
A garázs a főbejárat alatt található, ahonnan ifttel vagy lépcsőn érhető el, a ház fő lakó része elképesztő gyűjteménye társadalmi és privát tereknek.

Ellis-Residence-by-McClean-Design-8“Azzal, hogy a garázs nem az utca szintjén található, lehetővé tette, hogy egy gyönyörű kertet hozzunk létre, amire a konyhából fantasztikus kilátás nyílik. A ház célja, hogy a pár, főleg egy szinten éljen, a hálószoba a legfelső emeleten kapott helyett, azonban a elsődleges élettereket, mint az étkezőt, irodát, tároló tereket egy szinten helyezték el. Ez a mesés, nyitott otthon ezen kívül lélegzetelállító panorámával rendelkezik, mind a városra, mind a tengerre.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

forrás:freshome.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb