„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Építőipari lexikon

Földrengés-skálák

A hétköznapi gyakorlatban használt Richter-skála a földrengések mértékét, más néven magnitúdóját adja meg. A magnitúdó értéke elvben lehet akár negatív, illetve igen magas is, a gyakorlatban azonban 0-9 közötti számokkal írhatóak le a földrengések. Ez tehát egy matematikai úton számolható érték, amelynek előnye, hogy összehasonlíthatóvá teszi a földrengéseket. Előfordul azonban, hogy kézzelfoghatóbb információt ad az, ha a földrengés külső (emberekre, emberi építményekre gyakorolt) hatásai alapján állítunk fel skálát. Ez utóbbi az ún. Mercalli-Cancani-Sieberg-féle intenzitásskála, amely 12 fokozatú.

A Richter-skála szerinti 1-2-es magnitúdójú rengéseket csak szeizmográffal lehet érzékelni, míg a 3-4-es hatására már a csillárok megmozdulnak, kisebb károk keletkezhetnek. Az 5-6-os magnitúdójú rengés már erősen érezhető, a falak is megrepedhetnek, a 7-8-as rengés már igen súlyos károkat tud okozni: házak, hidak omolhatnak össze, az utak deformálódhatnak, amint az megtörtént Haitin is. Évente körülbelül 10 ilyen rengés történik a világon. Ez az érték a Mercalli-Cancani-Sieberg-féle skálán körülbelül a 9-es fokozatnak felel meg, amely a “romboló” jelzőt kapta.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb