Épüljön pláza a Dunára, mint egy híd, azaz Finta József izgalmas ötlete

A többszintes, üzleteket és szórakoztató létesítményeket tartalmazó gyaloghíd tervét a múlt héten jelentette be Fellegi Tamás nemzetierőforrás miniszter. A részleteket ugyan homályban hagyta, de annyit elárult: a Széchenyi tervből és EU-s forrásokból lesz rá pénz, és Finta József tervezi.

Az ötlet egyik lehetséges helyszíne a Demján által fejlesztett rozsdaövezet a Lágymányosi Híd környéke. Hiszen ez a terület hiába a sok százmilliárdos beruházásnak még mindig peremterületen fekszik. Egy ekkora szabású pláza viszont világviszonylatban értékessé teszi a területet. Nem beszélve arról, hogy Budapesten ezen a területen a legszélesebb a Duna, tehát itt lehetne a legtöbb bérelhető területet kiadni.

A megkérdezettek azt sem tartanák meglepőnek, ha Finta tervét végül Demján Sándor cége építhetné meg.

„A gyalogoshíd által összekötött két helyszínből látszik, hogy a beruházás urbanisztikai szempontból nem racionális. Sem a Nemzeti színház környéke, sem a túloldali Infopark nem számít városközpontnak, és ezen az sem segít, ha a kettőt összekötik. A két terület ráadásul váltásban üzemel, a színház este, az Infopark nappal.” – mondta a kormányzati negyed díjnyertes terveit is készítő építész.

Martinkó József szerint is kérdéses, hogy egy gyalogoshíd önmagában képes lehet-e életet lehelni két külvárosias negyedbe. „A Milleniumi városközpont területe eleve rosszul van kitalálva, nem működnek a közterei. Ilyen a Duna túloldalán az Infopark is. Azt gondolták, hogy majd élettel töltik meg a kockásinges egyetemisták. Ha két élettelen negyedet összekötünk, attól még nem pezsdül fel a környék.”

“Ahová a hidat akarják építeni, lehetne akár hasonló terület is, mint Párizs nyugati része, ahol a Nagy Könyvtár és a szemben lévő Bercie negyed közé épült két éve gyalogos összeköttetés. Az a program azonban 30 éve indult, és a gyaloghíd logikusan, csak egy emberöltővel utána következett. Pedig ott kezdettől tudatosan intenzív lakónegyedeket építettek a nagy középületek köré – válaszolt kérdésünkre Bojár Iván András, önkormányzati főtanácsadó, aki mint építészetei szakíró osztotta meg velünk gondolatait. Bojár 2003-ban dobta be egy másik gyalogoshíd ötletét, amelyet a Lánchídnál, a Várkert bazár és a Vigadó közt építene. Érvei szerint ez segítené a vár megközelíthetőségét, és két turisztikailag fontos helyszín összekötésével valódi igényt elégítene ki, úgy, mint a prágai Károly-híd. A helyszínt igazolja, véli Bojár, hogy eredetileg a Lánchidat is ide tervezték, és ingatlanpanamák miatt került mai helyére. “A gyaloghíd itt nem cél, hanem városfejlesztési eszköz” – érvelt.

A belvárosi híd tervét tartja jónak Martinkó is: „Egész Európában ritkaság, hogy van még ilyen frekventált, városképi szempontból izgalmas, még beépítetlen helyszín. Erre akár befektetőket is lehetne találni” – mutatott rá arra, hogy egyedi tervhez nem feltétlen kell közpénzeket megmozgatni. „Ha urbanisztikai érvek állnak a beruházás mögött, akkor oda kell építeni, ahol emberek használnák azt. Nem pedig valahová máshova, hogy aztán valahogy rávegyük őket, hogy odamenjenek.”

Janesch viszont kijelentette: amennyiben tényleg a város működését szeretnék javítani, egyáltalán semmilyen gyalogoshídra nincs szükség. “A Dunához kellene a gyalogoslejutást megoldani, és onnan hajókkal aztán számtalan variációban lehet átjutni a túlpartra. Csak a Margit- és Petőfi-hidak között lenne közel nyolc kilométer fejlesztési terület. Egy gyalogoshíd bizonyos szempontból olyan, mint a rakpartszélesítés: jóváhagyja a problémát, hogy a budapestiek el vannak zárva a folyótól.”

Az építész szerint a beruházásnak rossz üzenete van. „Ez egy luxusberuházás, ahol Budapest legdrágább négyzetmétereit akarják megépíteni. Nem pályáztatták meg, és jelentős közpénzeket fognak rá elkölteni. A híd működése [a benne üzemelő kereskedelmi egységeknek köszönhetően] önmagát jobban igazolhatja, mint a két pontot, amit összeköt. De ha ez egy üzletileg működő beruházás, akkor miért közpénzből finanszírozzák? Mert ott inkább azt várnánk, hogy a működőképes többség olyan összetett, rendszerszintű problémákat oldjon meg, amikre eddig nem volt tehetség. Ez lenne az erő derűs oldala.”

Janesch Péter szerint Budapestnek nem építészeti jelekre van szüksége. „Az építészeti jel turistáknak szól. A várost pedig akkor szeretik a turisták, ha a lakói is szeretnek ott élni. Nem eladni kell a várost, hanem belakni.”

Kevésbé volt radikális Martinkó József. „Építészeti jelekre szükség van, ez a város PR-jának fontos része. Az utóbbi 20-30 évből nem igazán emelhető ki ilyen építmény. De ha jelről van szó, akkor a legjobbat kell választani.”

„Ez egy híd formájú pláza – mondta a híd megjelenésére terelve a szót a szakíró – Nem démonizálni akarom a tervet, az emberek szeretnek plázába járni, úgy tekintenek rá, mintha a ligetbe mennének. A híd biomorf, organikus formája a világ építészetében most aktuális. Hasonló jellegű épület a CET is. A híd léptékét tekintve viszont eltúlzott. Pedig ilyen helyszínen, mint a Duna, felelőssége van az építésznek. Itt nem elég a jelenre koncentrálni. Emlékezzünk a korai Finta-épületre, az Intercontinentálra a Duna korzón. Akkoriban úgy tűnt, világvárossá tette Budapestet, de ha most nézzük, csak egy bolgár szálloda jut róla eszünkbe.”

Pozitívumot végül Janesch Péter hozott fel Finta gyaloghídja mellett: „Ha megépítik, akkor bizonyos szögekből kitakarja a Nemzeti Színházat, és ez jó.”

 

 

forrás: Magyar Nemzet, saját gyűjtés és Index.hu