„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Építőipari lexikon

Építési műszaki ellenőr

15. § (1) Kötelező építési műszaki ellenőrt megbízni a külön jogszabály szerint építési engedélyhez kötött építési tevékenység esetén, ha
a) az építőipari kivitelezési tevékenységet több vállalkozó kivitelező végzi,
b) az építési beruházás a Kbt. hatálya alá tartozik,
c) az építési beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügy tárgyát képezi, illetve
d) az építőipari kivitelezési tevékenység műemlékvédelem alatt álló építményt érint.
(2) Az építési műszaki ellenőr az építőipari kivitelezési tevékenység teljes folyamatában elősegíti és ellenőrzi a vonatkozó jogszabályok, hatósági előírások, szabványok, szerződések és a kivitelezési dokumentáció betartását.
(3) Az építtető helyszíni képviselőjeként – ha a felek eltérően nem állapodtak meg – az építési műszaki ellenőr feladata:
a) az Étv. 43. §-a (1) bekezdésének b)-d) és g) pontjaiban meghatározottak,
b) az építőipari kivitelezési tevékenység, az építési-szerelési munka szakszerűségének ellenőrzése a jogerős és végrehajtható építési (létesítési) engedély, illetve műemlék esetén örökségvédelmi hatósági engedély és a hozzá tartozó jóváhagyott építészeti-műszaki dokumentáció, valamint a kivitelezési dokumentáció alapján,
c) az építmény kitűzése helyességének, szükség esetén a talajmechanikai, környezetvédelmi és egyéb felmérések, vizsgálatok megtörténtének ellenőrzése,
d) az építési napló(k) ellenőrzése, a bejegyzések és egyéb jegyzőkönyvek ellenjegyzése, észrevételezése,
e) a hibák, hiányosságok, eltérések feltüntetése az építési naplóban,
f) a műszaki, illetve gazdasági szükségességből indokolt tervváltoztatásokkal kapcsolatos javaslatok megtétele az építtető részére,
g) a munkák eltakarása előtt azok mennyiségi és minőségi ellenőrzése,
h) az átadás-átvételi és a birtokbaadási eljárásban való részvétel,
i) egyes építményfajták műszaki teljesítmény-jellemzőinek ellenőrzése, a technológiával összefüggő biztonsági előírások betartásának ellenőrzése,
j) a beépített anyagok, késztermékek és berendezések megfelelőség-igazolása meglétének ellenőrzése,
k) a műszaki ellenőri feladatok elvégzésének dokumentálása az építési naplóban,
l) műszaki kérdésekben az építtető döntéseinek előkészítése,
m) műszaki kérdésekben javaslattétel (pl. szakértő bevonására),
n) pénzügyi elszámolások, felmérések ellenőrzése,
o) teljesítésigazolás.
(4) Ha az építőipari kivitelezési tevékenységet több vállalkozó kivitelező végzi, az építési műszaki ellenőr összehangolja a felelős műszaki vezetők tevékenységét és gondoskodik arról, hogy az elvégzett építési-szerelési munkák (részmunkák) vonatkozásában az egyes kivitelezők felelős műszaki vezetői által tett nyilatkozatok – az építési napló részeként – a használatbavételi engedély iránti kérelem benyújtásakor az építtető és az építésügyi hatóság rendelkezésére álljanak.
(5) Az építési műszaki ellenőr hiba, hiányosság megállapításáról, a terv és a szerződés szerinti teljesítést befolyásoló minden körülményről köteles az építtetőt haladéktalanul értesíteni.
15/A. § Építmény építőipari kivitelezése esetén a kivitelezési tevékenység teljes körű ellenőrzését (ideértve a szakági munkákat is) az építési műszaki ellenőri, valamint a felelős műszaki vezetői szakmagyakorlási jogosultság részletes szabályairól szóló 244/2006. (XII. 5.) Korm. rendelet 2. melléklete szerint É-I. magasépítés szakterületen nyilvántartásba vett építési műszaki ellenőr szakági műszaki ellenőr mellőzésével csak a 16. § (3)-(4) bekezdésben meghatározott építmények esetében láthatja el.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb