„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Környezetvédelem, energiatakarékosság

EPA klímaváltozásra figyelmeztet

Egyre több hőhullámokkal kapcsolatos haláleset, egyre nagyobb, áradásokból származó ingatlankár és a gleccserek olvadása miatt emelkedő tengerszint – néhány dolog, amire az amerikaiaknak a klímaváltozás következtében fel kell készülniük az ország környezetvédelmi hivatalának elemzése szerint.

Az EPA az éghajlatváltozás 24 környezeti mutatószámra kifejtett hatását vizsgálta, s megállapította, hogy ezek közül 22 egyértelműen rosszabbra fordult a közelmúltban.
Kimutatták például, hogy a szélsőséges egynapos áradások és havazások által leginkább sújtott 10 év közül 8 az elmúlt 20 évben volt. A hőhullámok gyakorisága is folyamatosan emelkedik az 1970-es évek vége óta.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

“A hőmérséklet emelkedése valószínűleg növelni fogja a hőséggel kapcsolatos betegségek és halálesetek gyakoriságát, különösen városi környezetben” – olvasható a jelentésben, amelyhez az EPA számos amerikai és nemzetközi szervezet adatait felhasználta. Környezetvédők üdvözölték az elemzést, mely szerintük alátámasztja egy új energia- és klímatörvény sürgős elfogadásának szükségességét.



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb