Lakberendezés és stílus

Egyedülálló formatervezésű dupla galériás stúdiólakás

A 75 négyzetméteres alapterületű lakás egy sokoldalú családi házként való átalakítása igazi kihívást jelentett a Buro White tervezőcsoportja számára, hiszen az eligazítás során az ügyfelek egy új elrendezést szorgalmaztak, mely tartalmaz egy nyitott terű társalgó- konyha- étkezőt, külön gyermekterületet, több hálószobát, gardrób szekrényt, családi fürdőszobát, zuhanyzót, mosókonyhát és egy előcsarnokot.

A lakás a moszkvai Litsa lakókomplexum legfelső emeletén helyezkedik el, így annak belső terei kifejezetten nagy belmagassággal rendelkeznek. Ez a 3,6 méteres mennyezeti magasság adta az alapkoncepciót a tervezők számára, mely keretein belül a hálószobákat két különálló site galériaszintre helyezték el, sikeresen biztosítva egy tágas földszinti nappaliterületet.

A színpalettán szereplő fehér és őszes barna árnyalatok tökéletesen harmonizálnak természetes fából és a kőből álló kombinációval, egy könnyű, de meleg belső teret eredményezve. A koherens színpaletta összekapcsolja a különféle zónákat a nyitott nappali területén. Az első szint padlóját teljes egészében hatalmas kőlapok burkolják, egészen a bejárati ajtóig. A modern berendezések mindegyikét praktikusság és helytakarékosság szempontjából választották ki.

A gyerekterület dupla íróasztallal és három ötletes alvási területtel van ellátva, mely két szintre terjed ki. A tanulószobából nyíló lépcső vezet fel a saját magán galéria szintjükre, ahol egyedi kialakításra volt szükség annak érdekében, hogy a két gyermek hálószobáját egy nagyon korlátozott helyiségben, valamilyen szinten elkülönítve lehessen elhelyezni. A helyiség egyik oldalán megemelt padlószintet “alvó kockákra” osztották, melyek válaszfala egy kétoldalas könyvespolc. A galériaszinteken ugyanaz a meleg anyag és a színpaletta szerepel a kohézió fenntartására a ház két emelete között. A harmadik gyerek ágya a lépcsőfeljáró alján található, a gyerekek tanulószobája mögött. A sárga szőnyeg egyfajta vizuális kapcsolatot alkot az emeleten látható szétszórt párnákkal.

Kp Sales House Ügyfélszolgálata az alábbi telefonszámokon hívható hétköznap reggel 8-17 óra között és szombaton 9-13 óra között:
- 06-1/5-06-06-06
- 06-20/444-44-24
- 06-70/32-32-870
Kollégáink az alábbi melléken és e-mail címen érhetőek el:
- Tolnai Melinda: 100-as mellék (melinda@kp.hu)
- Zsebő Zsanett: 103-es mellék (zszs@kp.hu)
Központi e-mail: info@kp.hu

A szülők hálószobája a gyermekterülettől elkülönítve lett kialakítva, a magánélet maximalizálása érdekében, egy külön galériaszinten, amely belső ablaka a fő lakótérre néz. A hálószobák mindegyike kompakt, de formatervezésük hibátlan.

A zuhanyzó rendkívül modern és elegáns kialakítású, annak éles sziluettjével, pezsgő- arany színvilágával, és luxusmegjelenésű gránitburkolatával. Ezt a hatást tovább fokozza a keret nélküli zuhany kabin, mely szinte láthatatlan. A fürdőszobába beépített vörös árnyalatú szekrények kétség kívül hozzájárulnak annak tágas megjelenéséhez, amelyek szinte egybeolvadnak a bejárati ajtóval, vizuálisan elmosva a határokat.

Forrás: www.home-desinging.com


Kp Sales House Ügyfélszolgálata az alábbi telefonszámokon hívható hétköznap reggel 8-17 óra között és szombaton 9-13 óra között:
- 06-1/5-06-06-06
- 06-20/444-44-24
- 06-70/32-32-870
Kollégáink az alábbi melléken és e-mail címen érhetőek el:
- Tolnai Melinda: 100-as mellék (melinda@kp.hu)
- Zsebő Zsanett: 103-es mellék (zszs@kp.hu)
Központi e-mail: info@kp.hu

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb