„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

Egy mindössze 3 méter széles telken épült otthon egy négyfős család számára

Ez a négyfős család számára épült otthon egy mindössze három méter széles telket foglal el Tokió sűrűn lakott városában.

Selma Masic építész Sei Haganumával (Haryu Wood Studio) együttműködve tervezte a projektet, melyhez csupán 63 négyzetméter összterület állt rendelkezésre. A hely maximalizálása érdekében a szerkezet végül három emeletből áll. A kereszteződésben épült faszerkezetes ház utca felőli homlokzata közvetlen kapcsolatban áll az utcával, melyet az építészek “porózusnak” neveztek- “nem túl nyitott, de nem is zárt”. A homlokzatot kénytelenek voltak nagy ablakokkal megnyitni, a természetes fény biztosítása érdekében, ugyanakkor egy bizonyos szintű magánélet biztosítása céljából függönyöket helyeztek el, nem csak az ablakok elé, de ideiglenes válaszfalakként is, hogy a lakóknak rugalmasságot biztosítsanak annak eldöntésében, mennyire akarják vizuálisan kinyitni a teret az utca felé. A Borderless House ebből a koncepcióból kapta a nevét, ami annyit jelent: “Határtalan Ház”.

A földszinten található közösségi terek és a harmadik emeleti zuhanykabin elhelyezésével átmeneti fokozatosság figyelhető meg az egyes szintek között: a szintek emelkedésével a közösségi területről a tér egyre intimebbé változik.

A szerkezeti falak és padlók előre gyártott cédrusfa panelekből állnak. A panelek 15×15 cm-es négyzet alakú gerendákból készülnek, vízszintesen, fémcsavarokkal rögzítve. Ez a funkció lehetővé teszi a ház szétszerelését és újrafelhasználását egy másik helyen. Esztétikailag a ház egyértelműen kiemelkedik a szomszédságból, melyek többnyire dobozos, monoton betonházak, hasonló formatervezésben. Jelenléte “a természetet jelképezi a sűrű városi könyezetben”.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Mivel ez az anyag megfelel a japán városi tűzvédelmi előírások magas színvonalának, lehetséges volt a szerkezet bevonat nélkül, fedetlenül hagyása. Ezenkívül a hőszigetelés és a cédrusfa deszka javítja a hőteljesítményt a homlokzaton. Japán sürgő forgó városában ez az első projekt, ami ezzel az építési módszerrel készült. A hagyományos japán faházépítési módszerekhez képest ez az építési forma kétszer több faanyagot használ, így az várhatóan hatékony módszer lesz a szén-dioxid tárolására és a japán erdőipar fellendítésére.

Forrás: www.archdaily.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb