„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

Egy illegális földalatti alagutak őrült hálózatából lett modern otthon

London Hackney negyedében, a Mortimer Street 121. szám alatt található szerény viktoriánus ház szomszédjai 40 éven keresztül furcsa zajokat hallottak a föld alól. Mindeközben a tulajdonos újabb és újabb földkupacokat halmozott fel az udvarán. Az otthon ezzel egyidőben fokozatosan tönkrement; a festés lehámlott és falai omladozni kezdtek. Végül 2006-ban beszakadt a tető, és ekkor a városi tanács végre reagált a több évtizedes panaszokra, megerősítve a szomszéd gyanúját. A régóta bentlakó William Lyttle illegális földalatti alagutak hatalmas hálózatát építette olyan mélyre, hogy eltalálták a vízelvezetőket.

Ultrahangos szkennereket alkalmazva a városi tanács megtudta, hogy az alagutak közel 20 méterre nyúlnak ki minden irányban, közvetlenül a szomszédos házak alatt, és egyesek még a közeli vasútvonalig is elvezetnek. Lyttle nyugdíjas mérnököt, akit a sajtóban „A Hackney Mole Man”, azaz a hackney-i vakond ember néven emlegettek, kilakoltatták, és a városi tanács az alagútrendszer nagy részét szénsavas betonnal töltötte meg, hogy stabilizálja a talajt, megjegyezve, hogy csoda, hogy az ott járó buszok még nem szakadtak be az úton. Lyttle-t egy ökormányzati házba költöztették, ahol megpróbálta átásni a lakás padlóját, mielőtt 2010-ben elhunyt.

Az otthon 2012-ig elhagyatottan állt, majd egy árverésen elkelt. Az ingatlan új tulajdonosát, Sue Webster brit művészt lenyűgözte a ház furcsa története, és bájosnak találta a kopott külsejét. A megtisztítás és felújítás folyamata enyhén szólva is nehézkes volt. Az otthonból előkerült 300 konténernyi szeméttömeg között három autó és egy hajó is volt. A nagytakarítást követően Webster David Adjaye építészt alkalmazta, aki egy multifunkcionális modern otthont és stúdiót alakított ki az épületben, miközben történelmének lehető legnagyobb részét megőrizte. A felújítás során kiástak 2000 tonnát a városi tanács által beöntött szénsavas betonból, hogy kialakítsanak egy alagsori szintet az otthon földalatti története előtt tisztelegve, és kreatív módon újrafeldolgozták a szemét egy részét is.

Az újonnan átalakított belső terek nyitott terűek, a kerület mentén elsüllyedt parkosított kerttel. Különböző szinteken több bejárat fedi fel az egykori alagutak helyét, melynek célja a felfedezés érzésének megőrzése. A régi és az új, a magas és az alacsony kontraszt minden helyiségben szándékosan ki van hagsúlyozva. A régi fa zsaluzat organikus nyomokat hagyott az összes beton falon és mennyezeten, kiegészítve az újrahasznosított fából készült padlóburkolatot és a beépített rétegelt lemez szekrényeket. Webster olyan jellemzőkkel dekorálta az otthont, mint az újrahasznosított ipari részletek, műalkotások, modern bútorok és növények.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Kívül Webster meg akarta tartani az épület „elhagyott bunkerszerű megjelenését”, ezért Adjaye 15 000 újrahasznosított londoni téglával rekonstruálta a falazat homlokzatát, és patinás bronz szegélyezte nagy ablakokat adott hozzá. Az ilyen jellegű apró részletek segítenek megőrizni a régóta kopott történelem és kíváncsiság érzékét. Az ember kíváncsi arra, hogy Lyttle mit gondolna róla most, de minden bizonnyal úgy tűnik, hogy jó kezekbe került. Ahelyett, hogy egy fejlesztő lebontotta volna, és egy új projekttel helyettesítette volna, az épület új életet kapott valaki olyantól, aki hajlandó volt ápolni a csodálat és a kaland szellemét.

Forrás: www.dornob.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb