„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Modern és luxus házak

Családi ház bővítése az Egyesült Királyságban

Az Egyesült Királyságban látható ez a közelmúltban felújított és kibővített családi otthon, amelyet a londoni stúdió, a TDO tervezett.  

Az építészek a régi 19. századi ház eredeti jellegét szerették volna megőrizni a felújítás során. Így végül az eredeti kis földszintes ház és a melléképület is megmaradt téglafalaival. Az új épület bővítésének két iránya volt, az egyik a kert felé orientálódik, a másik pedig a házhoz érkező terület felé. Az új épületrész – amelyben találunk egy nappalit, konyhát, étkezőt és dolgozót – fényesebb és magasabb belmagassággal rendelkezik, mint a fő ház.

contemporary-renovation-2Ami a legszembetűnőbb az a függőleges fenyőfa struktúra a homlokzaton. Az építészek korlátozott költségvetéssel dolgoztak, így az épület kísérletként is szolgált. Az üvegezett panelek vizuálisan összekapcsolják a konyhát és a fő kertet, a fa struktúra különleges megjelenést ad, kívül és belül egyaránt.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

forrás: freshome.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Ajánlott tartalom
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb