Betonba foglalt táj – egy andoki ház, amely eggyé válik a természettel

Az ecuadori Diez + Muller Arquitectos stúdió egy különleges lakóépületet tervezett El Pastizal néven, amely mélyen illeszkedik a Machachi régió hegyvidéki tájába. A négy hálószobás ház célja nem pusztán a lakhatás biztosítása volt, hanem egyfajta kapcsolat létrehozása ember és természet között.

Az építészek úgy alakították ki az épületet, hogy annak tömege ne uralja, hanem kiegészítse a domborzatot – a ház nem épült a tájba, hanem belőle emelkedik ki, vagy épp ellenkezőleg, belesimul, mintha maga is a föld része lenne.

A ház tömegét négy különálló, téglalap alaprajzú egység alkotja, amelyek legyezőszerűen nyílnak szét, így természetes módon háromszög alakú udvarok jönnek létre közöttük. A főbejárat és a medence egy süllyesztett belső udvarban kapott helyet, amelyhez a lejtő aljáról felfelé vezető útvonalon lehet eljutni. Ahogy a látogató közeledik, a ház tömege fokozatosan tárul fel, és a mélyebben fekvő tömbökből egyre magasabb elemek emelkednek ki.

A tervezők egyik legfőbb kihívása az volt, hogy az Andok monumentális léptékét emberi méretekre fordítsák le, és olyan építményt hozzanak létre, amely nem vész el a táj hatalmasságában, de nem is próbálja azt túlharsogni. Az építészet itt egyfajta visszahúzódást képvisel: a ház belső terei védelmet és befelé fordulást kínálnak, ugyanakkor a folyosók, üvegfelületek és nyitott átjárók révén állandó kapcsolatban maradnak a külvilággal.

Az épület alapanyagául választott deszkazsaluzott, lazacszínű beton egyszerre nyers és finom. A deszka lenyomatát őrző felületeken a fény és árnyék játékai szinte élővé teszik a tömböket, a látszólagos hibák pedig egyfajta természetességet, őszinte szépséget kölcsönöznek az anyagnak. A belső térben is meghagyták ezeket a felületeket, amelyeket simára csiszolt betonpadló egészít ki.

A ház szintkülönbségekkel, félmagas terek és teraszok révén fokozatos átmeneteket képez a belső és a külső tér között. A tetőn elhelyezett kertek egyrészt környezeti válaszként szolgálnak az Andok zord és változékony klímájára, másrészt vizuálisan is segítenek abban, hogy az épület minél jobban beleolvadjon a tájba. A teherhordó falak nagy fesztávolságú gerendákat támasztanak alá, amelyek egyes pontokon 12 métert is áthidalnak, így különleges térérzetet biztosítanak a belső terekben.

A hálószobák és lakóhelyiségek a lejtőből kinyúlva üvegfalakon keresztül nyitnak kilátást a tájra. A fő hálószoba a ház legtávolabbi pontján, egy hosszú, elnyújtott folyosó végén található, amely elválasztja, de egyben összeköti az épület többi részével. A közlekedők nem pusztán funkcionális terek, hanem olyan vizuális élményhelyek, amelyekben a fény és a kilátás folyamatosan változik, ösztönözve a mozgást és a szemlélődést.

Az El Pastizal ház nem csupán lakófunkciókat lát el, hanem egyfajta térbeli gondolatkísérlet is arra, miként lehet az építészet eszközeivel párbeszédet kezdeni a természettel. Az emberi jelenlét itt nem elnyomja, hanem kiegészíti a tájat – egyensúlyt keres, és új minőséget hoz létre.

Forrás: www.dezeen.com