„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

Balett ihlette spirálisan kanyargó téglafalak

A 2007-ben alapított, fenntartható és költséghatékony építészeti megoldások kivitelezésére fókuszáló Wallmakers (“falkészítők”) építészeti céget Vinu Daniel alapítója helyett a nyilvánosság keresztelte el így, mivel a cég első projektje egy összetett szerkezetű fal volt.

A cég egyik 2020-as projektje az indiai Trivandrum város közepén, egy kis telken fekszik, melyet mind a négy oldalról lakóépületek zárnak körül. A rezidencia elsődleges elképzelése egy befelé épülő koncepció, melynek minden helyisége egy “tölcséres” központi udvarra nyílik.

A projekt a téglakemencék esztétikájából vett inspirációt. A trivandrumi téglakemencék egy haldokló iparág, mivel az emberek többsége a drótvágású gépi téglák mellett döntenek, ezért a projekt egyúttal egy kísérlet volt a helyi, a kihalás szélén álló, mezőgazdasági alapú ipar népszerűsítésére is.

A falak megépítéséhez egy olyan különleges falazási módszert alkalmaztak, mely során a téglákat függőleges helyzetben helyezik el a hagyományos vízszintes helyett, ami által olyan üregek jön létre a falon belül, amely növeli a hőhatékonyságot, csökkenti a felhasznált téglák mennyiségét és ideális a szerkezeti elemek és a szervizcsatornák elrejtésére. Az ötletet tovább fejlesztetve egy sor ferde, csavarodó falat alkottak, amelyek jobbra-balra táncolva támasztják alá a tetőszerkezetet. A Pirouette House lélegzetelállító geometriai falai által létrehozott minták szinte életre kelnek a balett piruett mozgását imitálva.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A cég alapelve a fenntarthatóságon nyugszik, ezért az építkezéseik során felhasznált anyagok javarészt környezetbarát, újrahasznosított forrásból származnak. Az építkezésből visszamaradt állványcsöveket újból felhasználták a központi lépcső és a rácsozás kialakításához. Szem előtt tartva a cég ideológiáját, miszerint semmit sem szabad „hulladékként” kezelve eldobni, a fa anyag maradványok deszkákként összeillesztve a lakóterületen a padló részét képezik. A nádat a közvetlen szomszédságból szerezték be, kezelés után számos módon felhasználták. Az egyedi bútordarabok és lépcsőkorlát kialakítása mellett azt a rácsok közé tekerték, mely finom árnyjátékot vetít a belső terekben.

Forrás: www.archdaily.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb