„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

Az űrépítészek készülnek, hogy az emberiség visszatérjen a Holdra

Családi ház építéssel kapcsolatos kérdések

Családiházépítés árajánlatkérés

Kérjük, szíveskedjen kitölteni az alábbi árlapot, valamint feltölteni az alaprajzot és a rendelkezésre álló terveket.
Amennyiben rendelkezik talajmechanikai vizsgálattal vagy geodéziai felméréssel, kérjük, azt is csatolja.

Az árajánlat készítése minden kötelezettségtől mentes, és természetesen ingyenes. A Kp Sales House Kft. munkatársa 1 héten belül elkészíti a személyre szabott ajánlatot családi házára, majd e-mailben és telefonon is felveszi Önnel a kapcsolatot.

Munkatársaink acélszerkezetes, faszerkezetes, valamint STEICO rétegragasztott szerkezetű ökoházra is árajánlatot készítenek, amelyhez egy körülbelül 100 oldalas részletes műszaki tartalmat is biztosítunk.

Ha Ön nem rendelkezik saját tervekkel, 10 fős professzionális építészmérnök tervezőcsapatunk áll rendelkezésére. Amennyiben velünk építtet, a piaci árnál akár 40%-kal kedvezőbb tervezési díjat biztosítunk. Tervezőink minden esetben figyelembe veszik az Ön igényeit, felkészülnek a helyi építési szabályokból, betartják a TÉKA rendeleteit, és ennek alapján készítik el a terveket. Az összes engedélyezéssel kapcsolatos feladatot átvállaljuk, így Önnek ezzel nem kell foglalkoznia.

Kp Sales House Kft. szakemberei immár 27 éve építenek kiemelten energiatakarékos készházakat. Vállalkozásunk a legmagasabb pénzügyi AAA GOLD minősítéssel rendelkezik, valamint tagja a MAKÉSZ-nek és az ÉVOSZ-nak, továbbá büszkék vagyunk a MAKÉSZ védjegyre is, amely garantálja a minőséget és a megbízhatóságot és hazánkban jelenleg 12 készházas cég rendelkezik ezzel a dokumentummal.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot


9 people found this faq useful.

Készház vagy téglaház, esetleg könnyűszerkezetes ház?

készház azt jelenti, hogy a ház fő szerkezeti elemei – falak, födémek és tetőszerkezetek – előre üzemi körülmények között készülnek el, majd a helyszínen kerülnek összeépítésre. Ez gyors, precíz és ellenőrzött minőségű kivitelezést biztosít.

könnyűszerkezetes ház kifejezés eredetileg az épület tömegére utalt, manapság leggyakrabban a SIP paneles házakra értik. A legtöbb SIP panel két réteg OSB lap közé ragasztott polisztirolból áll, belül gipszkarton borítással, kívül pedig további polisztirol szigeteléssel. Ez valóban könnyű szerkezet, amely jó hőszigetelő, de nincs számottevő hőtároló kapacitása, statikai stabilitása gyengébb és a hangszigetelése sem elegendő.

Ezzel szemben a PuzzleHome készházak tömege legalább 2–3-szor nagyobb, mint egy SIP paneles házé és közel azonos a modern falazóblokkokból épített házak tömegével. A hőtároló képességet nem önmagában a súly, hanem a tömeg és a fajsúly szorzata határozza meg. Ezért egy könnyített, lyukacsos falazat jóval gyengébben teljesít, míg a természetes, tömör szerkezet kiváló hőtárolást biztosít.

A modern falazóblokkoknál a hőszigetelés javítása érdekében a tömörséget feláldozták, így gyakran már egyszintes házaknál is beton pilléreket kell alkalmazni, amelyek jelentős hőhidakat okoznak, drasztikusan csökkentve a hőszigetelést.

PuzzleHome készházak – legyen szó STEICO ragasztott faszerkezetrőlacélszerkezetről vagy kenderházról – a mai hőtechnikai előírásokat 100%-ban túlteljesítik. Hőtároló tömeg tekintetében a Német Készház Szövetség 10–12 órás ajánlását 50%-kal meghaladjuk, köszönhetően a természetes, nehéz szigetelőanyagoknak, amelyek egészségesek, kiváló hőtároló képességgel rendelkeznek, és kiemelkedő hangszigetelést is biztosítanak.

Alapozásnál a talajcsavaros, fenntartható alap és hőszigetelt födémpanel hőhídmentes, környezetkímélő megoldást kínál: nem kell a humuszt elhordani, és nem szükséges tonnányi betont a telekre szállítani.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot

Külön előny, hogy a PuzzleHome készházak megfelelő telek és daruzhatóság esetén akár moduláris módon is kiszállíthatók. Ilyenkor a falakat, a födémet és a tetőt egységekként szállítjuk: például egy 100 m²-es ház akár 4 modulban, két kamionnal a helyszínre vihető, ahol egy héten belül kulcsrakész állapotban átadható. Ehhez azonban elengedhetetlen a felsővezeték-mentes kert és udvar, valamint olyan telek, amely kamionnal és daruval is biztonságosan megközelíthető.

Rendszerünkben nincsen kőzetgyapot, polisztirol, PUR-hab, PIR-hab és semmilyen káros festék vagy vakolat. Diszperziós festék helyett belül hazai vályogfestéket és mészfestéket használunk, kívül pedig mészvakolatot, amely antibakteriális és légáteresztő.

Nemcsak az számít, hogy mit eszik és iszik, hanem az is, hogy milyen levegőt lélegez be otthonában és milyen anyagok veszik körül nap, mint nap. A természetes anyagokból épített PuzzleHome készházakkal megelőzhető a beteg épület szindróma, amelyet a WHO már az 1980-as évek óta nyilvántart és amely számos betegség forrása lehet.

Jöjjön el cégünk készház gyárába Tökölre és nézze meg a technológiáinkat és tapasztalja meg a különbséget a készház és a könnyűszerkezetes ház között! Keresse kollégáinkat az elérhetőségeinken!


9 people found this faq useful.

Látogasson el a készház gyárunkba Tökölre

Látogasson el tököli készház gyárunkba, ahol élőben tekintheti meg a modern családi ház gyártás és készház építés legkorszerűbb folyamatait.

Bemutatjuk Önnek az acélszerkezetes és favázas CNC-vezérelt fal- és tetőalkatrész-gyártást, valamint a 6 injektorfejes automata szigetelésbefújó géppel végzett hőszigetelés-befújást.

Megtekintheti természetes kender, farost és cellulóz szigeteléseinket, továbbá a Naturheld és STEICO táblás szigeteléseket, amelyekből raktárkészletről, vagy rövid határidővel házhoz szállítással szolgáljuk ki ügyfeleinket akkor is, ha nem velünk építkeznek.

Bemutatótermünkben élőben láthatja a formaldehidmentes falburkolatokat, valamint a Thermowood hőkezelt fal- és padlóburkolatokat. Emellett a készház bemutatóteremben kiállítottuk a Németh-fa prémium nyílászáróit is – ablakokat, bejárati és beltéri ajtókat –, amelyeket meg is rendelhet kiszállítással és szakszerű beépítéssel együtt.

Külön figyelmet érdemel a Biokay természetes mész- és magyar vályogvakolatok bemutató helyisége. Megismerheti a fürdőszobai vályogvakolatokat, dekoratív vályog- és mészvakolatokat, valamint nappali díszítő megoldásokat és szakértő kollégáinktól részletes tájékoztatást kaphat a meszes- és vályog alapú rendszerek egészségi, esztétikai és tartóssági előnyeiről.

Szakértő ügyfélreferenseink minden kérdésére választ adnak: a telekválasztástól kezdve a tervezésen át, egészen a családi ház gyártásáig és építéséig, beleértve a felhasznált technológiákat és anyagokat is, mely Önnek teljesen kötelezettségmentes és ingyenes.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot

⚠️ Amennyiben szeretne ellátogatni hozzánk, kérjük, előzetesen jelentkezzen be telefonon vagy e-mailben. Így kizárólag Önnel foglalkozunk, bejelentkezés nélkül azonban előfordulhat, hogy 1–2 órát is várakoznia kell.

Hitelességünket erősíti, hogy vállalkozásunk az ÉVOSZ és a MAKÉSZ tagja, továbbá büszkén viseljük a MAKÉSZ védjegyet, amely a minőségi készház- és családi házépítés egyik legfontosabb garanciája. Pénzügyi stabilitásunkat a világ legnagyobb cégminősítője, a Dun & Bradstreet igazolta, amikor cégünket a legmagasabb, AAA GOLD pénzügyi minősítéssel értékelte. Ezt a szintet Magyarországon a vállalkozások mindössze 1,4%-a éri el, az építőiparban pedig ez az arány 1% alatti – így Ön biztos lehet abban, hogy családi házát megbízható, stabil partner építi.


10 people found this faq useful.

Miért az acélszerkezetes készházat válasszam?

Az acélszerkezetes prémium készházainkat PuzzleHome acélszerkezetes családiház néven gyártjuk és forgalmazzuk.

  • A mi acélszerkezetes készházaink kiemelkednek a méretpontosságukkal, ami garantálja a hibamentes illeszkedést és a kifogástalan kivitelezést, gyakorlatilag 2-3 mm pontossággal dolgozunk egy 10 méteres hosszúságú épületszerkezet esetében.
  • Az acélszerkezetünk a gépjárműiparban használt, tűzihorganyzott szerkezeti acélból készül, amely korlátlanul újrahasznosítható, így hulladék nem keletkezik.
  • Ez a szerkezet méretpontos, vetemedésmentes és a fával szemben nagy előnye, hogy nincs kártevője, ezért nem igényel semmilyen vegyszeres kezelést a védelemhez.
  • Cégünk egyedülálló módon az acélszerkezetes készházakhoz sem polisztirol szigetelést használ, hanem farost szigeteléssel oldjuk meg a külső- és belső hőszigetelést, beleértve a födém szigetelését is.
  • A falak kiváló hőszigetelő képessége télen melegen, nyáron hűvösen tartja az otthont.
  • Az épület minden részlete az egészséges és komfortos élettér megteremtését szolgálja.
  • A STEICO farost alapú szigetelő anyagokat a Német Épületbiológiai Intézet ajánlja, így bizonyítottan mentesek a beteg épület szindrómától. Minden felhasznált anyag a tartószerkezettől a szigetelésen át a festékekig természetes eredetű.
  • A természetes anyagok segítenek a páraszabályozásban, ami kiegyensúlyozott belső klímát biztosít.
  • Ez a megoldás garantálja a penészmentességet, ami a hagyományos épületeknél gyakran előforduló probléma.
  • Az épület hanggátlása kiemelkedő, így nyugodt és csendes belső környezetet nyújt.
  • A szélzáró tulajdonságok révén elkerülhetők a huzatok és a felesleges hőveszteségek.
  • A szerkezet földrengésálló, így extra biztonságot nyújt szélsőséges körülmények között is.
  • A ház 2–3 hét alatt félkész állapotba kerül, beleértve a fogadószint elkészítését is.
  • A 100%-ban szárazépítéses technológia sok esetben talajcsavarra és födémpanelekre építve készül, ami gyors és tiszta kivitelezést jelent.
  • A hőtároló tömeg és a hőszigetelés kombinációja kiváló energiahatékonyságot biztosít.
  • A lakók egészséges beltéri levegőt élvezhetnek, ami különösen fontos családok és gyermekek számára.
  • Kívül mésszel vakolunk, belül mésszel festünk és glettelünk, vagy vályogfestéket használunk – ezek természetesek, egészségesek és antibakteriálisak.
  • Minden házunkban hővisszanyerős szellőztető rendszer működik, ami mindig friss és tiszta levegőt biztosít.
  • A precíz CNC-s, automata gyártási folyamat garantálja a maximális pontosságot az elemek gyártásától a helyszíni szerelésig.
  • Alapesetben VEKA vagy Salamander 5 rétegű műanyag profilból készült nyílászárókat építünk be, amelyek 3 rétegű, argon gázzal töltött üvegezéssel biztosítják a kiváló hő- és hangszigetelést.
  • Nem használunk PUR-t, EPS habokat, kőzetgyapotot és üveggyapotot – kizárólag természetes anyagokkal építünk.
  • Ezért acélszerkezetes készházaink egészségesek, alacsony rezsivel működnek, fenntarthatóak, és akár 4 hét alatt félkész állapotban felépíthetőek.

👉 Két hátrányt azonban fontos megemlíteni a favázas STEICO BIO rendszerhez képest:

  • Az üzemi előreszerelés nehézkesebb, ezért az acélszerkezetes falakat általában csak egyoldali palánkolással szállítjuk, a második oldali palánkolást a helyszínen helyezzük fel.
  • A szerkezet mérhetően minimálisan hőhidasabb, így azonos szigetelés mellett kb. 10%-kal magasabb a hőveszteség az épületben.

Amennyiben modern, környezetbarát és fenntartható családi ház építésén gondolkodik, a legjobb helyen jár.
Vegye fel a kapcsolatot ügyfélreferenseinkkel az alábbi elérhetőségeinken, és látogassa meg tököli készházgyárunkat, ahol személyesen is megismerheti a családi ház gyártás és építés folyamatát.

Vállalkozásunk elismert tagja az ÉVOSZ-nak és a MAKÉSZ-nak, valamint büszkén viseljük a MAKÉSZ védjegyet is, amely a minőségi készház- és családi házépítés egyik legfontosabb garanciája Magyarországon.
A világ legnagyobb pénzügyi cégminősítője, a Dun & Bradstreet (D&B), a legmagasabb, AAA GOLD pénzügyi minősítést ítélte meg számunkra – egy olyan elismerést, amelyre a hazai cégeknek mindössze 1,4%-a jogosult. Az építőipari vállalkozások körében ez az arány 1% alatti, így különösen nagy büszkeség számunkra, hogy cégünk ebbe a szűk, elit körbe tartozik.

Ez a pénzügyi és szakmai háttér biztosítja ügyfeleink számára, hogy családi házuk vagy készházuk építése során megbízható, stabil és hosszú távon is biztonságot nyújtó partnerrel dolgoznak együtt.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot


8 people found this faq useful.

Miért a Steico BIO családiház építést válasszam?

  1. A Steico BIO építési rendszer kiemelkedik a méretpontosságával, ami garantálja a hibamentes illeszkedést és a kifogástalan kivitelezést.
  2. A masszív, nehéz szerkezet és a természetes anyagok – mint a kender, farost és cellulóz – hatalmas hőtároló tömeget biztosítanak.
  3. A falak kiváló hőszigetelő képessége télen melegen, nyáron hűvösen tartja az otthont.
  4. Az épület minden részlete az egészséges és komfortos élettér megteremtését szolgálja.
  5. A STEICO anyagok a Német Épületbiológiai Intézet által ajánlott szerkezetek, így bizonyítottan mentesek a beteg épület szindrómától. Minden felhasznált anyag a tartószerkezettől a szigetelésen át a festékekig természetes anyagokból készül.
  6. A természetes anyagok segítenek a páraszabályozásban, ami kiegyensúlyozott belső klímát biztosít.
  7. Ez a megoldás garantálja a penészmentességet, ami a hagyományos épületeknél gyakran előforduló probléma.
  8. Az épület hanggátlása kiemelkedő, így nyugodt és csendes belső környezetet nyújt.
  9. A szélzáró tulajdonságok révén elkerülhetők a huzatok és a felesleges hőveszteségek.
  10. A szerkezet földrengésálló, így extra biztonságot nyújt szélsőséges körülmények között is.
  11. A szerkezet 2–3 hét alatt félkész állapotba kerül, beleértve a fogadószint elkészítését is.
  12. A 100%-ban szárazépítéses technológia sok esetben talajcsavarra és födémpanelekre építve készül, ami gyors és tiszta kivitelezést jelent.
  13. Az anyagok természetes eredetűek, így környezetbarát és fenntartható építési megoldást kínálnak.
  14. A hőtároló tömeg és a hőszigetelés kombinációja kiváló energiahatékonyságot biztosít.
  15. A lakók egészséges beltéri levegőt élvezhetnek, ami különösen fontos családok és gyermekek számára.
  16. Kívül mésszel vakolunk, belül mésszel festünk és glettelünk, vagy vályogfestéket használunk – ezek természetesek, egészségesek és antibakteriálisak.
  17. Minden házunkban hővisszanyerős szellőztető rendszer működik, ami mindig friss és tiszta levegőt biztosít.
  18. A precíz CNC-s, automata gyártási folyamat a szerkezet szerelésétől a hőszigetelés befújásáig garantálja a maximális pontosságot.
  19. A házakhoz ultra prémium, Németh-Fa nyílászárókat építünk be, amelyek kiemelkedő minőséget és esztétikát nyújtanak.
  20. A szerkezet lehetővé teszi, hogy később akár 3000 mm-es nyílások is szabadon kialakíthatóak legyenek, így a terek rugalmasan alakíthatók.
  21. Nem használunk PUR-t, EPS habokat, kőzetgyapotot és üveggyapotot – kizárólag természetes anyagokkal építünk.

Tehát a Steico BIO családi házaink egészségesek, alacsony rezsivel működnek és fenntarthatóak és akár 4 hét alatt félkész állapotban felépíthetőek.

Amennyiben modern, környezetbarát és fenntartható családi ház építésén gondolkodik, a legjobb helyen jár.
Vegye fel a kapcsolatot ügyfélreferenseinkkel az alábbi elérhetőségeinken és látogassa meg tököli készházgyárunkat, ahol személyesen is megismerheti a családi ház gyártás és építés folyamatát.

Vállalkozásunk elismert tagja az ÉVOSZ-nak és a MAKÉSZ-nak, valamint büszkén viseljük a MAKÉSZ védjegyet is, amely a minőségi készház- és családi házépítés egyik legfontosabb garanciája Magyarországon.
A világ legnagyobb pénzügyi cégminősítője, a Dun & Bradstreet (D&B), a legmagasabb, AAA GOLD pénzügyi minősítést ítélte meg számunkra – egy olyan elismerést, amelyre a hazai cégeknek mindössze 1,4%-a jogosult. Az építőipari vállalkozások körében ez az arány 1% alatti, így különösen nagy büszkeség számunkra, hogy cégünk ebbe a szűk, elit körbe tartozik.

Ez a pénzügyi és szakmai háttér biztosítja ügyfeleink számára, hogy családi házuk vagy készházuk építése során megbízható, stabil és hosszú távon is biztonságot nyújtó partnerrel dolgoznak együtt.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!


❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot

9 people found this faq useful.

Ügyfélreferenseink elérhetősége


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!



8 people found this faq useful.

Családi ház építés költsége

Erre a kérdésre nincs egyetlen, mindenre érvényes válasz.
Az ár számos tényezőtől függ:

  • milyen szerkezetből épül a ház,
  • milyen hőszigetelést, gépészetet és nyílászárókat választunk,
  • milyen burkolatok és beltéri ajtók kerülnek beépítésre,
  • lesz-e redőny vagy más árnyékolás,
  • milyen alapozási megoldást alkalmazunk: talajcsavar és födémpanel fenntartható módon, vagy hagyományos sávalap / lemezalap,
  • milyen a telek adottsága: milyen a talaj és hol található a talajvíz, sík vagy lejtős a terep, daruzható-e a helyszín, van-e felsővezeték, illetve aszfaltos vagy földút vezet-e oda, agyagos, kavicsos, talajvizes a terület,
  • milyen funkcióra készül az épület: családi házként vagy nyaralóként,
  • milyen készültségi fokban szeretné a házat megrendelni?

Milyen készültségi fokban kéri a megrendelő a családi ház építést?

  • Vázszerkezet: falak és tetőszerkezet felállítása (acél, STEICO vagy hossztoldott fenyő).
  • Külső kulcsrakész: kívül teljesen kész, ablakokkal, vakolattal, párkányokkal, fedéssel és szigeteléssel.
  • Félkész / emelt szintű félkész: belül szigetelések, kartonozások elkészülnek, de még nincs burkolás, gépészet, villanyszerelés.
  • Kulcsrakész: teljesen befejezett, költözhető ház.

Mi többféle családiház építési technológiát kínálunk:

Egy fontos dolog van, hogy a felépülő ház nem tartalmazhat káros anyagot az egészségünkre, tehát kenderből, fából, acélszerkezetből építünk vázszerkezetet, farost szigeteléssel, kender szigetelésekkel hőszigeteltünk, mészfestékekkel és vályogfestékekkel festünk!

  • 🏡 STEICO rétegragasztott bio ház
  • 🏡 Acélszerkezetes ökologikus ház
  • 🏡 Pajtaház
  • 🏡 A-Frame ház
  • 🏡 Kenderház

    Éppen ezért minden projekt egyedi, és az ár is csak személyre szabottan határozható meg. Aki fejből egy pillanat alatt négyzetméter árakat tud adni, azt a céget felejtse el.

Tájékoztató árak 2025. szeptemberi szerződéskötés esetén:

  • Vázszerkezet: 100.000 Ft/m² alatt elérhető, CNC-s gyártással, gyártmánytervezéssel, helyszínre szállítással, daruzással és szereléssel együtt.
  • Kulcsrakész családi ház: 650–750.000 Ft/m², hőszivattyúval, 35 cm hőszigeteléssel (fal, padló, mennyezet), prémium ablakokkal, 12.000 Ft-os burkolatokkal, nagy toló-erkélyajtóval és hővisszanyerős szellőztető rendszerrel, 150 ezer forintos beltéri ajtókkal, 450 ezer forintos bejárati ajtóval kalkulálva
  • Külső kulcsrakész és félkész állapot: egyedi árazással készül.

Természetesen, ha a ház nagy része üvegből készül, zsaluziák kerülnek beépítésre és 20-30 ezer forintos burkolatok készülnek, akkor az árak is változnak.

👉 Fontos tudni, hogy a 400.000 Ft/m² árak a családi házépítésben 4 évvel ezelőtt voltak reálisak. Aki ma 400–500 ezer Ft-ért kínál házat, az vagy nem lesz energiatakarékos, vagy nem felel meg a követelményeknek, rosszabb esetben sosem készül el.

Minden házat a telek adottságai, a talajmechanika, a terv összetettsége és a megközelíthetőség alapján árazzuk egyedileg. Az árajánlat készítés nálunk ingyenes és kötelezettségmentes.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot

🏡 A bemutatótermünkben megtekinthető a gyártás és szerelés folyamata. Ügyfélreferenseink minden információt megadnak a telekválasztástól kezdve a tervezésen, hatósági egyeztetésen és hitelezésen át egészen a kulcsrakész átadásig.

Ha Önnek fontos, hogy egy egészséges, energiatakarékos és fenntartható háza legyen egy minősített, védjegyes vállalkozástól, keresse kollégáinkat időpont-egyeztetés miatt és jöjjön el egy ingyenes családi házépítési tanácsadásra.


6 people found this faq useful.

Ezen a héten az űrépítészet vezető szereplői Milánóba érkeznek, hogy hivatalosan is megalapítsák a tudományágat.  

Az űrrel kapcsolatos építészet tevékenysége robbanásszerűen megnőtt az elmúlt néhány évben, a földön kívüli építési módszerek, a zéró gravitációs belsőépítészet és még egy dedikált mesterképzés kifejlesztésével is.

Megalakult építészirodák, mint például a BIG és a SOM, megjelentek a pályán, miközben számos új szakember jelent meg, köztük a dán SAGA tervező-építő gyakorlat, az MIT mellékága, az Aurelia Institute és az ICON 3D-nyomtató stúdió.

Űrutazás annak "inflexiós pontján”

"A nagy változás, amit látunk, az, hogy még az elmúlt 10 évben is jelentősen csökkentek az űrutazás költségei" - magyarázta Ariel Ekblaw, az Aurelia Intézet alapítója.

Az 1981-től 2011-ig tartó űrsiklókorszakban az űrutazás kilogrammonkénti költsége 50 000 és 70 000 dollár között mozgott. A Starship, az Elon Musk SpaceX vállalatának közelgő rakétája, amely a múlt héten sikeresen tesztelt, várhatóan hozzá fog járulni ahhoz, hogy ez kilogrammonként 50 dollárra csökkenjen.

A drámai elmozdulás az űrutazásnak az a pillanata, amely a 20. század közepén a repüléshez hasonlítható, amikor a repülés a magán- vagy katonai felhasználásból a nagyközönség számára megfizethető utazási formává vált.


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!

❤️ Szeretnél egy jól szigetelt és egészséges házat építeni?

💥 Kérem az árajánlatot

"Ez egyfajta inflexiós pont, ahol most tartunk" - mondta Ariel Ekblaw.

Egy másik jelentős hajtóerő az Észak-Amerikai Űrügynökség (NASA) Artemis programja, amelynek célja a hosszú távú holdi tartózkodáshoz szükséges technológia fejlesztése és finanszírozása. Ez a hatalmas projekt több mint fél évszázad után először az azonnali prioritásokat helyezte át a Mars elérése helyett az emberek Holdra való visszajuttatására.

Az átfogó cél egy állandó holdbázis létrehozása 10-20 éven belül, hasonlóan a sarkvidéki vagy más távoli helyeken található kutatási létesítményekhez. Az olyan intézmények, mint a NASA és az Európai Űrügynökség (ESA), építészek és tervezők bevonásával emberközpontú tervezési megközelítést visznek az űrbe. Ahogy az várható volt, ez egy olyan törekvés, amely egy sor új kihívás elé állítja a lakható terek tervezését a Földön.

Mire van szüksége az embereknek?

"Olyan dolgokat vizsgálunk, mint a távoli és extrém környezetben való tartózkodás hosszú távú pszichológiai hatásai" - mondta Melodie Yashar, az ICON épülettervezésért és -teljesítményért felelős alelnöke.

"Gondolkodni kell az üzemeltetési koncepción, a legénység működésén, hogyan tud majd a legénység eljönni és fenntartani [az élőhelyet], ha szükséges" - tette hozzá Olga Bannova, a Houstoni Egyetem Masters of Science programjának igazgatója.

A SAGA nemrégiben fejezte be az ESA által finanszírozott képzési helyszínét a Hold számára. A szabványos szállítókonténerben elhelyezett tér négy alvó "kapszulát" foglal magában, amelyek az egyik falba vannak bedugva, egy munkaterület a központban, valamint egy konyha és egy társalgó a legénység számára.

"Ezeken a helyeken a stílus kevésbé számít" - mondta Sebastian Aristotelis, a SAGA társalapítója. "Ez mozgatott tehát engem – mire van szüksége az embereknek? Nincs helyünk 1000 dolgot adni nekik. 20 dolgot adhatunk nekik. Mi az, amire szükségük van? És meg tudjuk-e építeni nekik?"

Természetesen a központi kihívás az összes szükséges erőforrás felszerelése, hogy kényelmes, hosszú távú élőhelyet hozzunk létre az emberek számára egy olyan rakétában, amely képes elérni a pályát és azon túl is. Egyes cégek, mint például az Aurelia Institute és az ICON, arra összpontosítanak, hogyan dolgozzanak együtt ezzel a megszorítással, és szembeszálljanak vele.

Az Aurelia Institute egygeometriai panelekből álló moduláris rendszert fejlesztett ki, amely egy "óriás pez-adagolóból" sodródik ki, és hatékonyan mágnesezi az űrben, hogy geodéziai kupolát hozzon létre, amely nagyobb, kényelmesebb tereket biztosít a Föld pályáján, mint a Nemzetközi Űrállomás ( ISS).

Az ICON a BIG-gel együttműködve jelenleg az Olympus projektet fejleszti, amely magában foglalja a Hold építési rendszerének létrehozását 3D-nyomtató robotok segítségével. A csapat elképzelései szerint először egy robotot küldenek a Holdra, hogy 3D-s nyomtatást készítsenek egy leszállópályáról további űrhajók számára, ezt követi a tárolásra szolgáló szerkezet megépítése, majd a lakható szerkezetek felépítése.

Az ICON célja, hogy ezt a folyamatot, beleértve végül a vízvezetékek, az elektromos áram és a közművek hozzáadását, 100 százalékban autonóm legyen, nagymértékben támaszkodva a 3D-nyomtatott infrastruktúrára. Szerintük ezt részben az motiválja, hogy a NASA a Marson vagy a Holdon történő robotépítést részesíti előnyben, ahol a sugárzás szintje elég magas ahhoz, hogy percek alatt megöljön egy embert.

Egy teljesen autonóm építési rendszer csökkentené a Földről küldendő anyagok mennyiségét is, mivel egy robot ehelyett a holdpor felhasználásával támaszkodhatna nyomtatható anyag létrehozására.

"Nagyon izgalmas elgondolkodni azon, hogy mit lehet kezdeni a már meglévő anyagokkal" - mondta Martin Voelkle, a BIG partnere, aki a Project Olympus fánk alakú négyszemélyes lakóhelyének tervezését vezette.

"Még a jövőben is, amikor rendszeresebbé válik egy rakéta küldése a Marsra, még mindig nagyon drága lesz dolgokat a Földről odahozni." -tette hozzá.

A Hold nyomásának hiánya további tervezési korlátot jelent. A szerkezeteket „felfújni” kell – vagyis belülről nyomás alá helyezni –, ebből fakad a BIG Project Olympus élőhelyének bordázott tórusz alakja. A két méter vastag falak tetején robotok töltenék ki a külső zsebeket holdtalajjal vagy regolittal, amely további védelmet jelent a sugárzás és a szélsőséges hideg ellen.

Ezeknek az úttörő építési technológiáknak a tesztelése egy másik nagy kihívás, bár a meghibásodás katasztrofális költségei miatt döntő fontosságú. Nemrég elengedték a legénységet, miután egy évig a BIG és az ICON 3D-nyomtatott Mars Dune Alpha Habitatjében élt – a NASA houstoni hangárjában.

A területen más tervezők és építészek extrém környezetekkel kapcsolatos kutatásokra, az űrben járók első kézből származó beszámolóira és olyan tapasztalatokra támaszkodnak, mint az Aurelia Institute zéró gravitációs repülései.

Az a törekvés, hogy az embereket hosszabb időkre küldjék az űrbe, valamint az a lehetőség, hogy a nem túl távoli jövőben nem űrhajósok is megtegyék az utat, azt jelenti, hogy a tervezéshez teljesen más megközelítésre van szükség, mint a múltban.

"Részben azért kell az űrhajósoknak annyit edzeni küldetéseikhez, mert alkalmazkodniuk kell ehhez az új technológiához, és mindent úgy terveztek meg a mérnökök, hogy beleférjen a rakéta és a technológia paramétereibe, és az ember utolsó dolog, amit be kell tenni” – mondta Georgi Petrov, a SOM vezető munkatársa.

“Ha egyhetes küldetésre mész, az rendben van” – folytatta. "A magasan képzett űrhajósok egy hétig bármit túlélnek. Ha több időt akarsz tölteni, vagy olyan embereket szeretnél küldeni, akik nem karrierűrhajósok, akkor tényleg az emberekkel kell kezdeni, és át kell gondolni, hogy mit csinálnak, mire van szükségük, majd a technológiát az emberekhez kell igazítani, nem pedig fordítva."

Annak érdekében, hogy az űrépítészek magas színvonalú maradjanak ezekben a kérdésekben, az Amerikai Repülési és Űrhajózási Intézet (AIAA) tagjai – köztük Petrov, Yashar és Bannova – összeülnek egy szimpóziumon Milánóban a héten azzal a szándékkal, hogy a fegyelem hivatalossá váljon. "évtizedes felmérés".

"Űrépítészekként úgy döntöttünk, hogy ugyanazt tesszük, mint a csillagászok és a bolygókutatók: összeállítunk egy dokumentumot, amely szerint szerintünk ezek lesznek a következő 10 év céljai" - magyarázta Petrov.

"Soha senki nem csinálta ezt az űrépítészetben. Most már elég emberünk van, akik érdeklődnek, és úgy érezzük, segítenünk kell az energiák összpontosításában."


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!


Az is terítéken van, hogy az "űrépítész" engedélyes szakmává váljon.

Vajon tényleg benépesítjük egyszer a Holdat, vagy csak egy álmot kergetünk az erőfeszítéseinkkel?

Forrás: www.dezeen.com


Készházgyártással kapcsolatban ügyfélreferenseink elérhetőségei:

Hétfőtől-péntekig 8-17 óra, szombaton 10-17 óra között elérhető az ügyfélszolgálat.
Készház gyárlátogatás és építési tanácsadás két órában ingyenes, de előzetes bejelentkezés szükséges!


Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

'Fel a tetejéhez' gomb