„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Lakberendezés és stílus

Az IKEA PRIDE témájú kanapé kollekciója

Bár a PRIDE hónapja véget ért, az IKEA furcsa LMBTQ + témájú kanapéi még mindig viszik a pálmát az elérhető árú bútorpiacon. A svéd bútorcég a közösség művészeivel együtt tervezte meg a kollekció különböző identitásokat képviselő bútordarabokat. A LOVESEATS kollekció az IKEA Canada áruházakban került bemutatásra, és gyorsan elterjedt az interneten. A reakciók pedig… igen megosztók voltak.

A Twitteren egyesek imádták a kanapékat, és csalódásukat fejezték ki, hogy valójában nem megvásárolhatók – és igaz, néhányuk valóban beillene egy igazi nappaliba. A „Lesbian” kanapé úgy néz ki, mint az IKEA szokásos terméke, a „2Spirit” kanapé pedig egy szivárvány párnával ellátott a fekete bársony ülőalkalmatosság. A “2 spirit”, azaz kétlélek egy olyan kifejezés, amelyet egyes bennszülöttek használnak, hogy leírják az azonosulást női és férfi szellemmel, tiszteletben tartva egy harmadik nemi szerepet, amely sok őslakos közösségben hagyományos.

Más kivitelek, mint például a virágokkal borított „Progress” kanapé, egyértelműen nem valódi használatra szolgálnak. De egyik sem váltott ki annyi vitát, mint a „Bisexual” kanapé, amelyet Charlotte Carbone művész tervezett és Brian Lanigan költő ihletett. A kanapéra nyomtatott sor: „Amikor megváltoztatod a „vagy” szót „és”-resenki sem hiszi el”, Lanigan egyik verséből származik, és arra a szkepticizmusra utal, amellyel sok biszexuális ember szembesül másoktól. A téma és az inspiráció itt nem igazán a probléma. Amit az emberek nem szeretnek, az az összes „hátborzongató” kéz. Bármit is a véleményed róla, egyértelmű, hogy ezt a dizájnt műalkotásnak szánták, nem pedig funkcionális kanapénak. Egy biztos: Carbone és Lanigan a dizájnnal jócskán behálózta a médiát.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Úgy tűnik, hogy a nyilvánosság vegyes reakciója arra késztette az IKEA-t, hogy eltávolítsák a kanapék minden nyomát a weboldalukról, és új tartalomra cserélje le, hogy „olyan világot kell építeni, ahol mindenki otthon érezheti magát”.

Forrás: www.dornob.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb