Az építészet mint a társadalmi innováció eszköze: emberközpontú tervezés a magány elleni globális küzdelemben

Az építészetnek az épületek létrehozásán túl is van ereje – meghatározza, hogyan élnek, hogyan lépnek kapcsolatba és boldogulnak az emberek közösségeikben. 

Az építészet tehát a társadalmi innováció eszköze is lehet. Az emberközpontú folyamatok, a részvételen alapuló tervezés és a társadalomtudományok megértése révén a szakemberek megbirkózhatnak az olyan társadalmi kihívásokkal, mint a magány, az egyenlőtlenség és a közegészségügy. Mindezt azzal, hogy a tereket a társadalmi egyenlőség és elkötelezettség eszközeiként szolgálják fel. 

Az építészet szerepe a közösségek jövőjének alakításában közvetlen válasz az emberi szükségletekre és az aktivált társadalmi változásokra. Az A Human Approach to Architecture, az oslói székhelyű Comte Bureau ügynökség tervezési kézikönyve az építészet és a design történetét tárja fel kulcsfontosságú pillanatokon keresztül, kiemelve az emberi szükségletek és törekvések kezelésének lehetőségét. 

Az ókori civilizációkban, mint például Mezopotámia, Egyiptom, Görögország és Róma, a monumentális épületek a kulturális identitást és a polgári elkötelezettséget képviselték. A középkor az erődített építményekről a gótikus építészetre való átmenetet látott, a közösséget a nyitott, spirituális tereken keresztül táplálva. A reneszánsz bevezette a humanizmust és az arányt, míg a modernizmus a 20. században a hatékonyságra és a társadalmi fejlődésre törekedett, de gyakran szembesült bírálatokkal személytelensége miatt.

“Az építészettörténet folyamatos párbeszéd az emberi szükségletek, a társadalmi törekvések és az épített környezet között” – mondja Joana Sá Lima, a Comte Bureau partnere és építésze. 

A Comte Bureau a tértervezést egy design gondolkodású lencsén keresztül közelíti meg, lehetővé téve a csapat számára, hogy az innovációt a szolgáltatások, szervezetek és fizikai környezetek tervezésén keresztül hajtsa végre. Az építészet emberi megközelítése azért jött létre, hogy gyakorlatias, gyakorlati útmutatót nyújtson az építészeknek és tervezőknek ahhoz, hogy projektjeikben emberközpontúbb megközelítést alkalmazzanak. 

A hagyományos tervezési módszereket áthidalja a modern kihívásokkal, használható eszközöket kínálva olyan terek létrehozásához, amelyek kezelik az emberek és a környezet igényeit.

Társadalmi kapcsolatok újjáépítése

A Comte Bureau SIT – Nardovegen 12-14 kísérleti projektje egy emberközpontú tervezésről szóló tanulmányt mutat be, és annak képességét, hogy kezelje a magány problémáját, különösen az egyetemi hallgatók körében. 

“A magány kezeléséhez többre van szükség, mint pusztán fizikai térre – olyan környezetekre van szükség, amelyek elősegítik a kapcsolatot és az interakciót” – mondja Sá Lima.

Felismerve a magányt, mint a mentális egészséget és a tanulmányi teljesítményt egyaránt érintő kritikus kihívást, a projekt a részvételen alapuló tervezésben gyökerezik. A hallgatók közvetlen bevonásával a tervezési folyamatba a tervezőcsapat értékes betekintést nyerhetett a lakók mindennapi életébe és szükségleteibe, aminek eredményeként a hallgatók képessé váltak arra, hogy hozzájáruljanak közösségi tereik kialakításához. A közös alkotás biztosítja, hogy a tervek érzékenyek az általuk kiszolgált közösség sajátos társadalmi dinamikájára.

A tervezési beavatkozásokat több, társadalomtudományi és tervezési gondolkodásmódszertanban gyökerező hipotézis vezérelte. A csapat úgy vélte, hogy a közösségi terek kulcsszerepet játszhatnak az elszigeteltség csökkentésében, mivel spontán társadalmi interakciókat váltanak ki. Felhasználói utakat és viselkedési térképeket használtak, hogy belemerüljenek az ötletbe, hogy megértsék, hogyan navigálnak a tanulók és hogyan lépnek kapcsolatba lakókörnyezetükkel.

Az eredmények azt mutatták, hogy a diákok előnyben részesítették a többfunkciós tereket, amelyek a mindennapi feladatokat, például a mosást, a hétköznapi társasági találkozások lehetőségével vegyítik. A különféle funkciók közös területekbe történő integrálásával a tervezés arra ösztönözte a diákokat, hogy természetes módon gyűljenek össze és kommunikáljanak egymással, csökkentve a kényszerű szocializáció szükségességét, és szerves lehetőségeket teremtve a kapcsolódásra.

Egy másik meglátás a rugalmasság és a személyre szabás fontossága volt a közös terekben. Térbeli szimulációkon és műhelymunkákon keresztül a diákokat arra kérték, hogy kísérletezzenek különböző elrendezésekkel és konfigurációkkal, mozgatható bútorok és adaptálható zónák segítségével olyan közösségi tereket hozzanak létre, amelyek többféle célt szolgálhatnak. Ezek az eszközök segítettek a tervezőcsapatnak megérteni, hogy az újrakonfigurálható és a felhasználó által definiált terek miként építik fel a tulajdonosok érzését a lakosok körében. Amikor a tanulók úgy érezték, hogy személyre szabhatják környezetüket, nagyobb valószínűséggel használták rendszeresen a közös tereket, ami viszont növelte a társadalmi interakciók gyakoriságát.

A projekt bemutatja, hogy a részvételen alapuló tervezés, a rugalmas tértervezés és a társadalomtudományok által vezérelt betekintések kombinációja hogyan vezethet jólétet és közösséget előmozdító környezetekhez. Az a hangsúly, hogy a lakosokat bevonják a tervezési folyamat minden lépésébe, olyan tereket eredményezett, amelyek csökkentik az elszigeteltséget.

A folyamat inkább körkörös, mint lineáris, az előzetes tudásra és megértésre épít, így minden fázis tájékoztatja a következőt.

Emberközpontú tervezés: befogadás, empátia és részvétel

Az épített környezeten belüli egyenlőtlenség gyakran a marginalizált közösségek minőségi terekhez való korlátozott hozzáférésében nyilvánul meg, ami megerősíti a társadalmi megosztottságot és állandósítja a szegénységi ciklusokat. A lakások, a nyilvános terek és az infrastruktúra közötti különbségek rávilágítanak arra, hogy sürgősen szükség van egy befogadóbb tervezési megközelítésre. 

Az emberközpontú tervezés lehetőséget kínál ezeknek az egyensúlyhiányoknak a kihívására, hangsúlyozva az empátiát és a különböző felhasználói élmények mély megértését. A marginalizált csoportokkal való közvetlen kapcsolatteremtés lehetővé teszi az építészek számára, hogy olyan környezetet hozzanak létre, amely lehetővé teszi a fizikai akadálymentességet – például rámpákkal és liftekkel –, és reagál az érzelmi és kulturális igényekre.

Az alulhasznosított városi területek közösségi javakká való átalakítása egy másik hatékony módja az építészetnek az egyenlőtlenségek kezelésére. Az elhagyott telkek és az elhanyagolt épületek közösségi központokká, parkokká vagy megfizethető lakásokká történő újrahasznosításával az építészek áthidalhatják a kiváltságos és marginalizált lakosság közötti szakadékot. Ezek az újjáélesztett terek alapvető szolgáltatásokat nyújtanak és elősegítik a társadalmi kohéziót, olyan környezeteket teremtve, ahol a különböző hátterű egyének kapcsolatba léphetnek egymással és megoszthatják tapasztalataikat.

A multidiszciplináris megközelítés az építészet, a tervezés és a társadalomtudományok integrációján keresztül erős ellenfél a közösségek előtt álló összetett kihívásokkal és problémákkal szemben. Az emberközpontú tervezés olyan társadalomtudatos építészetet biztosít, ahol az emberek igényei, jóléte és tapasztalatai kerülnek előtérbe. A technológiai innováció és a globális trendek közepette az emberközpontú megoldások javíthatják az életminőséget, és elősegíthetik az értelmes kapcsolatokat az emberek, környezetük és bolygónk között.

Forrás: www.archdaily.com