Az egyik legkreatívabb bemutatóterem a svéd bútorgyártótól
A reklámkampány, amit a svéd bútormárka, az IKEA valósított meg, előkelő kreativitást jelenít meg.
Az IKEA mászó fal, egy vertikálisan kialakított apartman, ahol bárki aki megfelelő lábizmokkal rendelkezik igazi kalandot élhet át miközben felfedezi a cég bútorait. A színes berendezés célja – ami a hatalmas gótikus Clermont-Ferrand-székesegyház mellett található-, hogy elősegítse a kiskereskedői hálózatot, amit Franciaországban nyitottak meg együttműködve a helyi kommunikációs ügynökséggel, az Ubi Bene-vel. A mászófal vidámságot és játékosságot közvetít élénk színeivel és erős kontrasztjával a sötét árnyalatú székesegyház mellett.
Csakúgy, mint a hagyományos hegymászó falak, a kalandorok különböző markolatok segítségével emelkedhetnek a magasba. Viszont ebben az esetben, a mérföldköveket valódi bútorok jelentik: szekrények, asztalok, polcok, sőt ágy. Ha valaki fáradtnak érzi magát, egyszerűen megpihenhet egy polcon vagy puhább alkalmatosságon. Minden hegymászót biztonsági felszerelések és a személyzet tanácsai segítik az apartman “meghódításában”. Ez az IKEA egyik legérdekesebb bemutatóterme, amit eddig láthattunk, és igazán hívogató a járókelők számára is.
Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:
A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el
forrás:freshome.com
Építtesse velünk kiemelten energiatakarékos új családi házát!.
Referencia képeink Referencia videóink Így épül fel egy energiatakarékos családiház ENERGYFRIENDHOME KÉSZHÁZAINK BEMUTATÁSA MŰSZAKI TARTALOM KÉSZHÁZAINK ELŐNYEI SZERKEZETKÉSZ HÁZÉPÍTÉS CSALÁDI HÁZ ÉPÍTÉS
Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:
A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el