„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Hírek

Az A+ energiatakarékos lakásokat lehet a leggyorsabban értékesíteni

Az Ingatlanmagazin.com felmérést készített, hogy milyen jellegű lakásokat, mennyi időn belül lehet eladni.

Az egyértelmű győztes mindenekfelett az A+ energiaosztályú épületek.

Kaiser Éva, a veszprémi Korrekt ingatlaniroda vezetője beszámolt például egy teljesen új építési technológiában készülő, megújuló energiaforrásokat használó társasházi projektről, amelynek lakásai A+ energiaosztályba tartoznak majd, így állami támogatással vásárolhatók meg. A ház hat lakásából kettőt már előszerződéssel 1,5 hét alatt lekötöttek, annak ellenére, hogy az építkezés csak áprilisban kezdődik, a tervezőasztalról történő vásárlásnak pedig gyakorlatilag véget vetett a válság.

A felmérésből kiderül, hogy egy-két nap alatt azokat az ingatlanokat lehet eladni, melyekre már konkrét kereslet van az irodákban. Az energiatakarékos házak a legkelendőbbek, mert az emberek rájöttek, hogy a dráguló energiaárak miatt a háznak két ára van. Az egyik az, amennyiért megvesszük, a másik amennyiért üzemeltetni lehet azt. Az üzemeltetési költség lehet az épület élettartama alatt többszöröse a ház árának, de lehet akár csak a töredéke is.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Sajnos a fővárostól távol eső falvak, eldugott kistelepülések ingatlanjai gyakorlatilag eladhatatlanok, ezekkel közvetítők már nem is nagyon foglalkoznak. Egyes területeken, így például Borsod vagy Heves megye zsákfalvaiban a forgási sebesség szó szerint nulla.

A luxusingatlanok piaca teljesen beállt, ami érthető, hiszen a nagy értékű és az egyedi ingatlanok forgási sebessége alapesetben is nagyon alacsony. Ennek megfelelően ma egy budai luxusingatlan értékesítése 1–1,5 évig is elhúzódhat. Ennek oka a válság mellett az is, hogy ebben az értékkategóriában a vevők már inkább saját tervek alapján építtetnek.

Jó piac lesz a közeljövöben Fejér megye területei is, melyek az M7 mellett helyezkednek el, hiszen 2012-re készen lesz a Székesfehérvár-Budapest vasútvonal felújítása. Ennek köszönhetően Velencéről, Gárdonyból, Kápolnásnyékről hamarosan 60 perc helyett 30 alatt lehet majd följutni a fővárosba .



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb