Atomerőmű, vagy zöld energia a jövő?

Budapesten tartották a nukleáris ipar kommunikációs tanácsadóinak háromnapos konferenciáját, a Paksi Atomerőmű támogatásával. Nos, lenne itt egy-két probléma, melyekre nincs válasz, s amíg nincs, addig nem az atomenergia kommunikációjának tökéletesítésén kell dolgozni, hanem az atomerőművek leszerelésén.

Kezdjük az átláthatatlansággal, a külső demokratikus kontroll hiányával. A 2003-as üzemzavar részleteinek megismerését perrel kellett kikényszeríteni, a sérült blokk újraindításának kockázatait taglaló anyagot az állami cég üzleti titokra hivatkozva nem akarja kiadni, s meghökkentő arroganciával kezeli azokat, akik a tevékenységüket ellenőrizni próbálják. Az üzemzavarnak máig sincs felelőse. A választott testületek helyett két cég (az MVM és a Paksi Atomerőmű Zrt.) dönt, átláthatatlan felhatalmazások alapján, az alapvető kérdések előzetes tisztázása nélkül a tervezett bővítés finanszírozási módjáról (mely a tervek szerint 75 százalékos állami részesedést jelent a most 2000 milliárdra becsült költségekből). Az az MVM, amelyből tavaly 15 milliárd forint tűnt el.

Az élettartam meghosszabbításáról hozott határozatot vita és bármiféle környezeti hatástanulmány, energiapolitikai stratégia nélkül, pár oldalas indoklás alapján fogadta el az Országgyűlés, gyakorlatilag egyhangúlag.

Márpedig amíg a Kádár-korszaknak a nyilvánossághoz való viszonyát sem képes meghaladni a nukleáris ipar hazai bástyáin, addig nem szabad se Paks bővítéséhez, se a hosszabbításhoz hozzájárulni. Csak az állami tulajdonú Paksi Atomerőmű évi 700 millió forintot költ imázsjavításra (az MVM nélkül). Ennyi pénzből könnyű meggyőzőnek lenni. Kevés médium meri megkockáztatni, hogy lemondjon ebből a hatalmas büdzséből osztogatott hirdetési díjakról.

Az egyik érv a rendkívül alacsony költségszint lenne. De láttunk már költségeket, melyek csak a tervek elfogadásáig tartották a méretüket. Intő példa a négyes metró, melynek költségei 191 milliárdról mentek fel 511 milliárdra, és hol van még a vége! A valós költségek akár több száz százalékos növekedésemenet közben az atomerőművek esetében egyértelmű világtrend India számos erőművétől át a csúcsmodellnek számító finn reaktorokig, így tökéletesen biztosak lehetünk abban, hogy nálunk minimum ugyanerre kell számítani, ez pedig ki tudja, hány ezermilliárd forintot jelent, amit az adónkon és a villanyszámlánkon keresztül fogunk kifizetni. Ha színaranyból építik a szélkerekeket, ha pincében állítják fel a napelemeket, az is olcsóbb áramot termelne.

És akkor még mindig nem tudjuk, hogy mi lesz a fűtőelemekkel? A nagy aktivitású sugárzó hulladékok akár többszázezer évig is veszélyt jelenthetnek a környezetünkre, és olyan tárolási módot kéne kitalálni, ami ennyi ideig jelent garanciát. Bár a problémát már ötven éve termeljük, megoldás, mely a technikai és az emberi tényezőkre nézve is működne, még nincs. Kommunikációs megoldás akad: pár évtizedre alkalmas ideiglenes tárolók vannak, addig meg a tudósok biztos kitalálnak valamit. Ha meg nem, akkor pechünk van… Az atomerőművekkel csökken a CO2-kibocsátás – mondják. A szénenergiával összevetve valóban, de vessük csak össze a megújulókkal! Ha meg az atomerőmű táplálásának, felépítésének és ártalmatlanításának, a hulladékok kezelésének szén-dioxid-költségeit is nézzük, akkor a nyereség a szénenergiával szemben is igen szerény. A Nemzetközi Atomenergiai Ügynökség is elismerte, hogy az atomenergia révén nem lehet jelentősen csökkenteni a CO2-kibocsátást.

Ártalmatlan atomenergia nincs, és nem csak azért, amit egy Nobel-díjas atomtudós mondott, hogy az atomenergia és az atomfegyverek sziámi ikrek. Ha vannak is olyan atomerőművek, melyek egy közepes terrortámadásnak ellenállnak, ez kevés, mivel többnyire a kiküszöbölhetetlen emberi tényező okozta a baleseteket. Csak a Greenpeace egy belga és egy svájci atomerőművet tréfált meg az utóbbi években: az egyiknek zavartalanul felmászhattak a tetejére egy hatalmas repedést festeni a reaktorblokk fölé, a másikat körberakták füstbombákkal, melyeket órákkal később egy élő adásban hoztak működésbe.

Az igazán aggasztó azonban az, ami a nagy aktivitású sugárzó hulladékokkal történik. Nagy részük a környezeti biztonságra és világtól távol élő népcsoportjainak egészségére legendásan érzékeny, velejéig demokratikus és mindenféle titkos machinációktól mentes Oroszországban köt ki, ahol évtizedeken át kis túlzással talicskával borították a sugárzó anyagokat a tajgába. Majak vidékének sugárbetegségektől szenvedő népe önmagában is elég ahhoz, hogy a biztonság mítoszát elfeledtesse. S akkor az egyre több helyen kis szervezőmunkával elérhető, terrorcselekményekhez kitűnően megfelelő nagy aktivitású sugárzó anyagban rejlő lehetőségeket nem is vettük tekintetbe.

A jól megedzett és megfizetett kommunikátorok persze felelőtlen pánikkeltőnek állítják be a kétkedőket, másrészt rendkívül alacsony valószínűségi értékeket mutatnak ki a balesetek esetleges bekövetkeztére. Ha ezek igazak, akkor Three Mile Islanddel, Csernobillal s a legutóbbi paksi üzemzavarral százezer évre előre kimerítettük hibalehetőségeinket. Nem tartott sokáig…

Ami az energiafüggőség csökkentését illeti: mennyivel csökken az energiafüggőségünk, ha az orosz gázt lecseréljük az orosz uránra és az orosz lerakókra való ráutaltságra? Szó esik új mecseki uránbányák nyitásáról is, de hogy ezek menynyire lennének környezetbarátak, azt már megtanultuk.

Kell, muszáj, kiválthatatlan – mondják. Ez sem igaz. Az atomenergia (főleg Magyarországon) azért tudta ezt elhitetni magáról, mert nálunk páratlan találékonysággal hátráltatják a megújuló energiák terjedését és az energiahatékonyság növelését. Pedig mindkettőben a paksi kapacitást meghaladó tartalékaink vannak. 2005-ben a Magyar Energia Hivatalnál 1687 megawatt összkapacitású szélerőmű-beruházás várt engedélyezésre, ami önmagában is egybevethető Paks 2000 MW körüli kapacitásával. Ha mostantól egy zöldenergia-forradalom érdekében használnánk az anyagi, szellemi erőforrásainkat (kutatási támogatások, az adminisztrációs akadályok lebontása stb.), akkor pár év alatt világossá válna, hogy az atomerőmű kiváltható.

Az atomenergia alternatívája, az energiahatékonyság növelése és a megújulókra építő, decentralizált intelligens hálózat (Smart Grid), mely nagyságrendileg kevesebb káros mellékhatással üzemel, sokkal több munkahelyet teremtve. Megvalósítható, csak el kell kezdeni, csak a rossz paradigmákkal és a rossz lobbikkal szakítani kész döntéshozók kellenek hozzá. Egy évtized okos és következetes energiapolitikája elég ahhoz, hogy a zöldenergia-forradalom beinduljon, és alaposan megjavítsa életünk minőségét!

A cikk a nol.hu-n jelent meg.