Adaptív újrahasználat a fenntartható városfejlesztés és -regeneráció stratégiájaként

„Az új ötleteknek a régi épületeket kell használniuk” – mondta Jane Jacobs a The Death and Life of Great American Cities című alapkönyvében, a meglévő épületállomány újrafelhasználása mellett a pozitív változások katalizálása és a sokszínű városi környezet előmozdítása érdekében.

Az új tevékenységek meglévő keretek közé való beillesztése egyre inkább a kortárs építészet meghatározó aspektusává válik, mivel egyre sürgetőbbé válik az újépítés fenntartható alternatívái iránti igény. Városi szempontból az adaptív újrahasználat értékes stratégia a posztindusztriális városok újjáélesztésére, a sűrűség megteremtésére és a városi terjeszkedés mérséklésére, vagy a zsugorodó városok városszerkezetének újradefiniálására.

A közelmúlt történelmének egy bizonyos pontján az építészeti feláldozhatóság gondolata elfogadhatóvá vált, ami egygenerációs szerkezetek beáramlásához vezetett. Mivel a fejlett világban az épületek átlagos élettartama 70 évre, sőt Japánhoz hasonló helyeken akár 30 évre is csökken, fennáll az elavulási elvárás, amelyet környezetvédelmi okokból meg kell kérdőjelezni.

Mivel 2050-re várhatóan több mint 2,5 milliárd ember él majd városi területeken az éghajlati aggodalmak és a nem fenntartható erőforrás-felhasználás hátterében, a városoknak stratégiákat kell találniuk, hogy a lehető legtöbbet kihozzák a meglévő infrastruktúrából és épületállományból.

Az elmúlt években az adaptív újrahasználat bevett gyakorlattá vált, és olyan bejáratott cégek, mint az MVRDV, a Herzog és a De Meuron vagy a Heatherwck Studio, különféle projekteken keresztül támogatták a stratégiát. Ezen a vonalon az AIA korábbi elnöke, Carl Elefante úgy becsüli, hogy a következő néhány évtizedben az adaptív újrahasználati projektek száma kétszer akkora lesz, mint az új építkezések száma.

Épületsűrűség és társadalmi intenzitás

Egy interjúban Winy Maas az adaptív újrahasználat szükségessége mellett érvelt, mondván: „Számos ökológiai ok miatt – a föld- és energiafelhasználás, a rendelkezésre álló infrastruktúra – jobb intenzívebb környezetet teremteni, mint folytatni az elővárosok terjeszkedését. Ha a meglévő városokat fel akarja intenzifikálni, akkor a meglévő épített [környezetével] kell foglalkoznia.”

Az épületállomány a növekedés forrása, az új elemek bevezetésével az alulhasznált telkek társadalmi intenzitási ponttá válhatnak. Ebben az értelemben az MVRDV Heuvelkwartier terve egy elavult eindhoveni bevásárlóközpont helyét vonzó kulturális negyedté alakítja át a meglévő épületek átalakításával és bővítésével.

Hasonlóképpen, az EFFEKT a közelmúltban megnyert egy pályázatot a németországi Kielben egy leállított szerkesztőség és nyomda által elfoglalt városi tömb átalakítására. A projekt célja a belváros revitalizációja és új kulturális desztináció kialakítása a meglévő struktúrákba új programok beillesztésével és az épített tömeg bővítésével. Mindkét esetben a még megépítendő, adaptív újrahasználat egy várostömb léptékében a városrehabilitáció előfeltétele.

Utólagos beépítés posztindusztriális tájakra

Az eredetileg a városok szélén épült ipari komplexumot elnyelte a terjengő városi környezet. Ezek a barnamezők és géporientált építészetük fontos lehetőséget jelentenek a városok számára, hogy befelé növekedjenek, egy robusztus, de rugalmas keretrendszerre építve, amelynek puszta léptéke és kialakult identitása az adaptív újrahasználat mellett szól.

Az ipari területek átalakulása az 1970-es években a konverzióval vett lendületet olyan kerületekben, mint például a New York-i SoHo, és az 1990-es években egyre fontosabbá vált, különösen Nyugat-Európában, az ipari társadalomból az információs társadalomba való átmenet hatására.

Az ipari területek adaptív újrahasznosítása sokféle formát ölt, sokféle programmal, léptékkel és intenzitással, amint azt a németországi Zollverein Szénbánya Ipari Komplexum UNESCO-örökség részét képező kulturális és turizmus-orientált újrafejlesztése is mutatja. a hollandiai Kleefse Ward ipari park tech campussá történő átalakítása vagy a lisszaboni LXFactory bevásárlónegyedté történő átépítése.

A befektetés és az erőfeszítés mértéke is változó. A svájci Sulzerareal acélgyár esetében a nagyszabású fejlesztési terveket a komplexum kisvállalkozások általi szerves újrafoglalása váltotta fel. A helyet a városi szövetbe szőtték át azáltal, hogy az intersticiális területeket közterekké alakították át.

A zsugorodó városok városszövetének átkeretezése

A zsugorodó város jelensége a városi hanyatlás folyamata, amelynek összetett okai a dezindusztrializációtól a belső migráción át a népességfogyásig terjednek. A városi zsugorodás kezelésére szolgáló stratégiák általában két különálló irányt vesznek fel: a deurbanizáció elősegítése olyan módszerekkel, mint a jogosítás/okos zsugorodás, vagy a város újbóli feltalálása új helyiségek alatt, mindkettő adaptív újrahasználattal jár.

A jogok méretezése időnként bontást is jelenthet, de fenntarthatóbb esetekben a stratégia kihasználja a város figyelmen kívül hagyott javait, és új városi felhasználásokat rendel az üres területekhez, így stabilizálja a városrészeket a városi szövet egy programozásilag változatos részének összeállításával.

Mivel az adaptív újrahasználat a kortárs építészet alappilléreivé vált, a téma több szinten is további feltárást igényel, a várostervezési szempontoktól a tervezési módszertanon át egészen az elavult építmények műszaki vonatkozásaiig. Városi szinten a jelenség lehetőséget ad az épített környezet újrafeltalálására egy rétegződési és gondozási folyamaton keresztül, ami sokszínűbb és építészetileg gazdagabb városokhoz vezet.

Forrás: www.dezeen.com