„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

HírekKörnyezetvédelem, energiatakarékosságZöld hírek

A “zöld” energiatakarékos házak többet érnek jövőre melyet még a bankok is díjaznak

Azok a cégek, akik energiatakarékos házakat építenek már évek óta, mint pl. a könnyűszerkezetes házépítők és ProKoncept, valamint Isoteq házépítők azt sugallják a piacnak, hogy egy kiemelten energiatakarékos ház többet ér majd a piacon, mint egy energiapazarló hagyományos ház.

Eddig kevés embert érdekelt hazánkban, de most, hogy a gáz ára 150 forint körül van, már kifizethetetlennek tűnik egy 100 négyzetméteres régi ház 50-100 ezer forintos havi fűtés számlája. Egy modern könnyűszerkezetes családi ház fűtésköltsége, akár 10 ezer forintból is megoldható, ami hatalmas különbséget mutat a régi idő házaihoz képest.

Az új lakásoknál már eddig is kötelező volt az energiatanúsítvány elkészítése. A régi házak tulajdonosai nem szembesültek még azzal, hogy a ház vagy lakás amiben élnek az olyan mintha egy kemping sátorban élnének, mert az utcát fűtik.

Január elejétől kötelező lesz a használt lakás eladásakor elkészíttetni a zöld kártyát.

Az energiatanúsítvány vagy köznyelven a lakás zöldkártya erősen befolyásolja az ingatlan forgalmi értékét.

Akár 25% különbség is lesz majd egy használt ház ára között attól függően, hogy mennyire energiatakarékos vagy pazarló a ház vagy lakásunk.

Külföldi példákat vizsgálva a hiteleket folyósító bankok figyelembe veszik a hitel bírálata során a ház energia osztályba sorolását. Ezáltal egy modern könnyűszerkezetes ház és egy átlagosan szigetelt egyéb technológiával épült ház fedezeti értéke között akár 25% különbség is lehet a könnyűszerkezetes javára.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Januártól a magyar bankok is figyelembe veszik az épületek energiatakarékossági mutatóit. Tehát akinek kevesebb energiával működik a háza, azaz jól van szigetelve, esetlegesen megújuló energiákat is használ, az kedvezőbb hitelfeltételekre és költségekre számíthat.

Az a hitelfelvevő, akinek a háza kevesebb energiával üzemeltethető, az biztonságosabban ki tudja fizetni a havonta felmerülő törlesztőrészleteket a bank felé. Ezáltal kisebb a bank kockázata.

Olvasható az interneten Nagy Ferenc, a K&H Bank lakossági hitel és tranzakcionális szolgáltatások marketing főosztályának vezetőjének nyilatkozata: “2012 januárjától valamennyi ingatlaneladáshoz kötelező lesz az energiatanúsítvány kiváltása.

A tanúsítvány a hitelnyújtási folyamatra is hatással lesz, hiszen egy energia-felhasználás szempontjából jobb, így magasabb kategóriába kerülő lakás vagy ház a fedezeti érték meghatározása során is kedvezőbb értékelésre számíthat”

Külföldön a bankok hitelt nyújtanak ahhoz is, hogy egy meglévő házat korszerűsítsünk, azaz jobb energiaosztályba sorolást érjünk el.

Több éves kivitelezői tapasztalataink szerint egy 100 nm-es használt 20 éves ház vásárlása után, korszerűsítése a mai kor elvárásainak megfelelően egy nem megtérülő beruházás.
Mit is értünk felújítás alatt ebben az esetben? ,Kicseréli az ablakokat, szigeteli a falakat, födémet, padlót, ezáltal új aljzatot készít és új burkolást helyez az épületbe, majd a homlokzati vakolást elvégzi és a fűtést is korszerűre cseréli akár 8-10 millió forint költséget is elérhet. Ez egy budapesti beruházásnál akár piacképes lépésként könyvelhetünk el, de már egy vidéki kisvárosban, vagy faluban olyan beruházásnak számít, amivel nem ér el értéknövelő beruházást a ráfordítással arányosan, ez azt jelenti, hogy rákölt a családi házra 10 millió forintot, de a ház értékét csak 2-4 millió forinttal lesz képest emelni.
Éppen ezért nem érdemes régi építésű házat vásárolni napjainkban, mert egy feneketlen kút lesz a beruházásból és egy fél ház árát ráköltve döbbenünk rá, hogy van egy félig felújított házunk, ami 30, vagy akár 50 éves, de nem lesz új. A falak még mindig régiek, a tető még mindig régi, csak be lett foltozva, arról nem is beszélve, hogy az átalakítás folyamán megváltozott rétegrendek miatt a beltéri ajtókat is le kell cserélni, de a ház rossz alaprajzi elrendezésén nem tudunk javítani, mert a főfalak komoly adottságokkal látták el a házat.
A piac egyre jobban az új technológiákat díjazza az építőiparban is, hiszen hosszútávon csak a mai kor technológiáival lehet maradandót és energiatakarékos megoldásokat létrehozni.
Mielőtt egy használt házat, vagy lakást vásárolna, kérjük gondosan számoltassa ki szakemberrel a felújítási költségeket.

Ha Ön is szeretne egy energiatakarékos családi házat, de nem látott még Prokoncept, vagy könnyűszerkezetes családi házat építés közben, akkor keresse a kapcsolat menüben található elérhetőségeinken kollégáinkat és nagyon szívesen bemutatunk  Önnek  építés alatti és már átadott házakat, ahol akár a tulajdonosokkal is konzultálhat a tapasztalataikról.

06-20-444-44-24



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb