„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

napi hírmorzsák

A Sandy Rendel Architects egy keskeny házat épített be egy sikátorba

A 2010-ben alapított Sandy Rendel Architects, Sally Rendellel együtt dolgozott a mindössze 2,8 méter széles, Slot House nevű projekt keskeny otthonán, melyet egy használhatatlan sikátorban, a dél-londoni Peckhamben építettek.

Sandy és Sally Rendel úgy tervezte és építette meg a házat, hogy az beférjen a szűk sikátorba, amely majdnem pontosan olyan méretű volt, mint egy metróvagon, a saját házuk mellett, Peckhamben.

“A legfontosabb kihívás az volt, hogy funkcionálisan és esztétikailag is kimaxoljuk a házat, egy olyan térben, amely nem nagyobb, mint egy vonat vagonja.” – mondta Sandy Rendel, a Sandy Rendel Architects alapítója. “Mielőtt elköteleztük magunkat a fejlesztésével kapcsolatos beruházás mellett, biztosak akartunk lenni abban, hogy a házban valóban élvezetes lesz élni.”

Az építészek úgy tervezték a kétszintes házat, hogy a lehető leghatékonyabban kihasználják a keskeny helyet, egy fényes és kellemes lakóhely megépítéséhez. Annak érdekében, hogy ne gyakoroljanak extra súlyt a szomszédos épületekre, a házat előre gyártott, könnyű acélváz felhasználásával építették, amelyet a belső terekben nem burkoltak le, a tér maximalizálása érdekében.

A földszinten a ház fő lakóterületei lineárisan vannak elrendezve úgy, hogy a bejárati ajtó egyenesen a konyhába nyílik, a lépcső középen és a társalgó a ház hátulján található. Fent, az első emeleten található egy hálószoba és egy dolgozószoba. A fényt az ingatlan elején és hátulján lévő nagy ablakokon keresztül, valamint a lépcsők felett egy tetőablakkal hozzák a házba.

“A fény maximalizálása a térérzék növelése érdekében nagyon fontos volt az elrendezés a lehető legnyitottabbá tétele mellett.”


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A ház egész területén fenyőgerendákkal, lucfenyőfalakkal, parafa és terrazzo padlóval kombinálták a látható acélszerkezetet.

“Kifejezetten gazdaságos anyagpalettát akartunk használni, de sikerült olyanokat választani, amelyek képesek voltak némi robusztus esztétikát adni a belső térnek” – mondta Sandy Rendel. “A terek alakja és elrendezése nagyon egyszerű, így a ház jellegét nagyrészt ezek az anyagok határozzák meg.”

Habár a nem szokványos teleknek már volt egy három szintes házra tervezési engedélye, mielőtt Sandy és Sally Rendel megvásárolta azt, az építészek úgy döntöttek, hogy kisebb ingatlant építenek, egy egyszerűbben élhető lakóhelyet teremtve.

“Egy további emelet hozzáadása, amelyhez az eredeti tervezési engedély hozzájárult, befolyásolta volna az elrendezést. Sokkal cellulárisabb elrendezést igényelt volna, mert a háromszintes házra szigorúbb tűzvédelmi előírások vonatkoznak.” – magyarázta Sandy Rendel. “Úgy gondolom, hogy egyes tervezők vitatkoznának a csökkentett méret kérdésével, amely mellett tiszta pénzügyi okok miatt döntöttünk, de úgy éreztük, hogy etikusan ez az apró telek maximális kapacitása két ember, hogy azt ki is lehessen élvezni.” – folytatta.

Forrás: www.dezeen.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb