A napfény jelentősége Tadao Ando építészetében

Tadao Ando Pritzker-díjas építész szerint, ha van valami egységes tényező a munkájában, akkor az a fényre való törekvés. Ando összetett fénykoreográfiája akkor nyűgözi le leginkább a nézőt, amikor az építészetén belüli érzékeny átmeneteket tapasztalja meg. Néha a falak nyugodtan várják a pillanatot, hogy feltűnő árnyékmintákat tárjanak fel, máskor pedig vízvisszaverődések elevenítik meg a visszafogottan szilárd felületeket.

A hagyományos japán építészetnek a modernizmus szókincsével való ötvözése nagyban hozzájárult a kritikus regionalizmushoz. Miközben a helyi helyszíneket és kontextusokat tiszteletben tartó egyedi megoldásokkal foglalkozik, Ando híres épületei – mint például a Fény temploma, a Koshino-House vagy a Church on the Water templom – összekapcsolják a regionális identitás fogalmát a tér, az anyag és a fény modern elképzelésével.

A szórt fényű shoji falakat egy másik kultúra kontextusában értelmezik újra, például Róma ókori Pantheonjának lencséjén keresztül szűrve, ahol a nappali fény egy oculuson keresztül árad be. Ando mesteri képzelőereje a fény és a sötétség olyan térbeli szekvenciáinak megtervezésében csúcsosodik ki, mint amilyeneket a párizsi Fondation d’Art Contemporain François Pinault számára tervezett.

A második világháború után a japán állampolgárokat eltiltották a külföldi turizmustól, de a tilalmat 1964-ben feloldották, így a 24 éves építész a következő évben a transzszibériai vasúton Európába utazhatott. A római látogatás, különösen a Pantheonban szerzett élményei mély benyomást tettek rá, és megerősítették elhatározásában, hogy építészként folytatja pályafutását. Egy olyan országból érkezve, ahol Jun’ichirō Tanizaki csodálatosan dicsérte az árnyékok és a finomságok megbecsülésének hagyományát In Praise of Shadows (Az árnyékok dicsérete) című könyvében, a Pantheonban a kupolán és a padlón végigvonuló kemény fénysugár teljesen idegennek tűnhetett.

A shoji, a híres papír tolóajtók, a kert és a veranda által bejuttatott lágyított napfény olyannyira ragyogó fényében való gyönyörködés határozta meg hazája szelíd érzékenységét. Ezzel szemben a Pantheon mennyezetének egyetlen világos, központi kivágása a maximális fényerőre törekvő drámai gesztust képviseli. Az épületet elárasztja a fény, és a vakítás elkerülhetetlen.

Az ókori geometria közvetlen átültetése a saját építészetébe talán szóba sem jöhetett, de a drámaibb hangulat bevezetésének gondolata számos projektet befolyásolt a múzeumoktól a templomokig. A híres Fény temploma az oszakai Ibarakiban (1989) talán nem nyúlik ki közvetlenül az ég felé, mint a Pantheon, de megnyilvánul benne Ando vágya, hogy erőteljesen szembesüljön a fénnyel és az árnyékkal – ami igen szokatlan a hagyományos japán építészetben. Hasonló eltérést ér el a szentély hátsó falán lévő kereszt alakú nyílásokkal. Eredetileg szívesebben hagyta volna az üveget a nyíláson kívül – ami a Pantheonnal való kapcsolatot fokozta volna -, de a téli klimatikus viszonyok ezt a templom számára elfogadhatatlanná tették.

A Pantheon kiemelkedő képe később újra megjelenik a szapporói Makomanai Takino temető Buddha-dombján (2017). A rotundához vezető alagút végéhez közeledve az Oculus a Buddha fejének lenyűgöző glóriájává alakul, ami a különböző fényerősségszintek, a tér és a kilátás ügyes kompozícióját mutatja. A kék ég körülöleli és meghaladja a hatalmas fehér szobrot. A falak, mennyezetek és padlók hűvös, szürke betonja intenzív homogenitást épít Ando építészetében. Ennek a következetes nyelvezetnek köszönhetően függetlenítette magát a modern nyugati építészet fényes fehér kockáitól.

Az építész elegáns rései a fal és a mennyezet között a fény költői ritmusát generálják a nap folyamán. Főként a diffúz napfény csatornájaként visszafogottan törik meg a betonfelületeket, és választják el a függőlegeset a vízszintestől, fokozva a térbeli mélységet. E pillanat rövid, de intenzív. Akkor jelenik meg, amikor a napsugarak nagyon közel futnak a falon, és markáns árnyékréteget hoznak létre. Az ashiyai Koshino-House (1984) projektben két változatban is megjelenik ez a hatás, először az egyenes falak mentén, majd később az íves falú bővítménynél. Az árnyék átlós sávjai elvágják a falakat súroló fénymezőket, és fokozzák a drámai nappali fény gesztusát. A Vitra konferenciapavilon hasonló hangulatot élvez az egyenes és ívelt falakkal, ahol a határozott árnyékok kézzelfoghatóvá teszik az időt.

A “Church on the Water” templomban az ablakban lévő kereszt legyőzi a gyülekezet és a vízen lévő kereszt közötti távolságot. A kereszt a tájolástól függően a nap útját követi egy, a padlón csendesen végigvonuló árnyékmintával – ezt például a kobei 4×4-es ház tornyánál is megrendezték (2003). Az ablakok kereszt-témája alól kivételt képeznek Ando amerikai projektjei, ahol Mies van der Rohe hatása érzékelhetővé válik. A Chicago House, az 1996-os Manhattan Penthouse és a New York-i 152 Elizabeth lakótömb (2017) ablakai vékony függőleges vonalakkal ellátott üvegmembránként jelennek meg. Ezért a padlón párhuzamos árnyékvonalak válnak láthatóvá.

Az épületeket tükröző medencékkel körülvevő koncepció Ando fontos tervezési elemévé vált, hozzájárulva az animációhoz – például a szaijoi Komyoji templomnál (2000) a négyszögletes medencével, a Fort Worth-i Modern Művészeti Múzeumnál (2002) az épület könnyedségének fokozására, vagy a németországi Neussban található Langen Alapítványnál (2004) egy lenyűgöző bejárati gesztushoz. Éjszaka, amikor az üveghomlokzat mögötti mosott betonfal lehetővé teszi, hogy az épületek belülről világítsanak, úgy tűnik, mintha a tükröződő tavacskán zabálnának. Nappal a látogatók a Fort Worth-i három kiemelkedő konzolos tető alján dinamikus vízvisszaverődésekben gyönyörködhetnek.

Az Awaji-szigeten található vízi templom tökéletesen materializálja a fény koreográfiáját. A megérkezés egy egyenes és ívelt fal közötti ürességgel kezdődik, sima betonból, fölötte pedig nyitott égbolt. A fehér kavics textúrája, amely nyugodtan fekszik a földön egy új árnyékmintával, megteremti az első fényes jelenetet. Az utazás a kerek lótusztavakhoz vezet, ahol a víz tükröződésének érdekes játéka szelíd hullámokkal tükrözi az eget. A téglalap alakú bejárati rés a szemet lefelé vezeti a sötétségbe. Az egyenes betonfalakon az ég halvány kék fényvisszaverődései jelennek meg, mielőtt belépnénk a diffúz vörös fény birodalmába. Az alsó szinten lévő vörösesbarna fából készült paravánok a kemény, hűvös kék nappali fényt meleg, szórt ragyogássá változtatják.

A főoltárhoz érve egy másik változás is nyilvánvalóvá válik: a fény iránya már nem felülről, hanem elölről érkezik, a fény és a szentély felé vonzza a híveket. A tereknek ez a sorozata egy zarándoklatot sűrít egy templomon belül – a fehérség tisztító átmenetét, a sötétségbe való leereszkedést, amelyet az életet jelképező, vérhez hasonló, élénkvörös ébredés követ.

Forrás: www.dezeen.com