„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Modern és luxus házak

A Kocka: hagyományos arab építészet korszerűsítve

A hagyományos iszlám minták keverednek modern geometriai formákkal a The Cube nevet viselő projektben. Az Kuwaiti Lines egyiptomi építésze, Ahmed Habib, egy szilárd betonblokkból indult ki, melyet addig vésett, amíg el nem érte egy olyan otthon képét, amely egyszerre védett és nyitott, amely kívülről egyetlen egyszerű geometriai alakba van öntve, mégis kapcsolatban van a természettel. Az eredmény egy extrém kortárs csavar a szokásos arab házakhoz képest.

Kívülről a házat a geometria határozza meg, formájában szinte monumentálisnak nevezhető. A homlokzaton a kivágások elérhetővé teszik a levegő és a természetes napfény szabad áramlását. A vállalkozás egyik ügyfelének magánlakás- projektje lehetőséget adott Habibnak a „Kuvaiti lakóépületek imázsának újradefiniálására”, amelyek véleménye szerint stílusban nagyon hasonlóak és vizuális szempontból kevésbé érdekesek, mint amennyire lehetnének.

Az építész a két kőfalat „impozánsnak” nevezi, melyeket az ókori templomok inspiráltak, belül pedig egy várárokhoz hasonló híd vezet a ház főbejáratához. Maga a szerkezet betonból és csiszolt ezüst travertin kőből készül, míg a fekete acél, törtfehér és deszaturált barna stukkó, matt diófa és a dupla üvegezésű felületek texturális részleteket adnak hozzá a koncepcióhoz. A telek beépített területe több mint 1850 négyzetméter, és az épület közel 50 méter magasra nyúlik.

A fél- zárt belső udvar buja, rendezett zöldnövényzettel van borítva, két zöld fallal, füves felülettel, pálmafákkal és trópusi lombozattal rendelkezik, melyek körülveszik a kültéri étkezőhöz és a társalgóhoz fenntartott területet. A padlótól a mennyezetig érő üvegezés lehetővé teszi, hogy a belső terek egy része erre a csodálatos zöld kertre nézzen.

“A konceptuális ötlet az volt, hogy feltárjuk a tömör és az üregesség közötti összefüggéseket egy kocka belsejében, párbeszédet alakítva ki a beltéri és a kültéri világ között” – mondja Habib. “Az alaprajz két eltolódott tömegen alapul, egy belső átrium létrehozásával (amely tartalmaz egy légkondicionáló rendszert is, amely egész évben segíti a kertészeti élmények kiélvezését), valamint két külső udvart elöl és hátul, ahogyan a hagyományos házakban.”

„Az építészet számomra a jó minőségű környezetet létrehozása, és azt gondolom, hogy ez közvetlen hatással van az emberi pszichológiára. A tér, a forma, az anyagok, a színek, a világítás, az akusztika és még sok más építészeti elem nagy szerepet játszanak az egyén pszichológiájában és viselkedésében. Az építészet az a művészet, amely megváltoztathatja a körülöttünk lévő világot. ”


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A The Cube project 2019- ben elnyerte az “A ‘Design Award” arany díját, épület és szerkezet formatervezés kategóriájában illetve a Kuwait hagyományos népi építészetének kreatív megközelítéssel való rekreálásáért. A projekt építése hamarosan megkezdődik.

Habib ismert a Gulf Cooperation Council (GCC) régiójában zajló nagyszabású projektekkel kapcsolatos munkájáról, amely Kuvaitot, Bahreint, Katarot, Ománt, az Egyesült Arab Emírségeket és Szaúd-Arábiát foglalja magában. Jelenleg a Lines építészeti ügyvezető és tervező igazgatója.

Forrás: www.dornob.com



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb