„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”

Devizahitel - perek - lehetőségekHírek

A devizahitelezés kollektív bűnösei a hitelközvetítők Csányi szerint

“Nem a bankszektor vezette meg ezeket az embereket, hanem a hitelközvetítők” – nyilatkozott a hitelközvetítők devizahitelezésben betöltött szerepéről Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a budapesti Corvinus Egyetemen tartott előadásán.

A hitelközvetítői szakma teljesen fel van Csányi bejelentésén háborodva, hiszen pont a bankok igénye miatt alakultak a hitelközvetítő cégek. Sajnos valóban nem volt ezeken a cégeken és személyeken semmilyen kontroll, mert bárki lehetett hitelt közvetítő személy.

Mint mondta, 2008-at megelőzően a hitelesek 60-70 százaléka közvetítők útján vett fel deviza alapú jelzálogkölcsönt. “És most ezek a hitelközvetítők forinthitelek kiajánlására készülnek. Alaposan át kellene gondolni, hogy a hitelközvetítők folytathassák-e tovább ténykedésüket az országban.”

Kézdi Zsolt, a Banki Hiteltanácsadók és Kihelyezők Egyesületének elnöke értékelte Csányi Sándor kijelentéseit:

Tény, hogy a hitelközvetítési tevékenységet éppen a bankok azon igénye hozta létre, hogy a lehető leggyorsabban minél nagyobb mennyiségű hitel kerüljön kihelyezésre Magyarországon. Ennek érdekében a bankok előképzettség vagy alkalmassági vizsgálat nélkül szerződtettek vállalkozókat hitelközvetítésre, kizárólag hitelszerzési, mennyiségi érdekeltséggel.

Egyesületünk 2005-ben azért alakult, hogy a felelős hitelfelvételt és kihelyezést segítse, ami arra utal, hogy mi már akkor láttuk az anomáliákat. Nehéz elképzelni, hogy a bankok nem.


Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

A bank választotta közvetítőit és ellenőrizte őket
A bankok, közöttük a Csányi Sándor vezette OTP egyrészt előírta a hitelközvetítés feltételeit, másrészt jelentős költséggel maga képezte a közvetítőket, és csak az végezhetett közvetítést, aki a bank képzési anyagából sikeres vizsgát tett. Ebből következik, hogy a bank választotta közvetítőit, akik az általa előírtak alapján dolgoztak.

Az ellenőrzést is a bank végezte, elenyésző számú közvetítőt távolítottak el megtévesztésért.

A valóságban a hitelező bankok az éles versenyben a közvetítőktől elsősorban minél több közvetített hitelt vártak, amit igazol az akkori érdekeltségi rendszer is: kizárólag a közvetített hitel összege után fizettek jutalékot és értékelték a közvetítőket.

Csányi lakáshitel ügyekben bűnbakot keres.

Molnár Kristóf, az Openhouse Országos Ingatlan és Hitel Hálózat ügyvezetője szintén értetlenül áll Csányi Sándor kijelentése előtt, “miszerint a vad bűnbakkeresés legújabb állomásaként a hitelközvetítők, mint új szereplők is felelőssé tehetők a devizahitelek ilyen mértékű elterjedéséért”.
Molnár Kristóf véleménye:
“Való igaz, hogy a válság kirobbanása előtt a hitelközvetítői piacon viszonylagos káosz uralkodott, hiszen bárki kinevezhette magát hitelközvetítőnek és a bankok le is szerződtek velük. Így fordulhatott elő az az állapot, hogy akár megfelelő szakmai tudás és végzettség nélküli emberek is közvetíthettek hiteleket.
Véleményünk szerint ez nem azok hibája, akik éltek a lehetőséggel, hanem jóval inkább azoké, akik nem szabályozták megfelelően a területet és azon pénzintézeteké, akik értékesítési hálózatuk bővítése érdekében bárkivel leszerződtek.
A válság kirobbanása után azonban a PSZÁF szabályozta a hitelközvetítés területét, ezáltal a piac megtisztult és ma már kizárólag megfelelő szakirányú végzettséggel rendelkezők közvetíthetnek hiteleket a bankok felé.
A válság előtti szabályozatlan piac ellenére Csányi Úr azon törekvésével, hogy a felelősséget a hitelközvetítőkre hárítja, nem értünk egyet.
Mivel az értékesítők/hitelközvetítők a bank – beleértve az OTP bankot is – szerződött partnerei voltak, ezért a szerződés értelmében kizárólag a bank által kidolgozott hitelkonstrukciókat értékesíthették! A bank által e tevékenységért fizetett jutalék mértéke pedig nem függött attól, hogy forint, vagy deviza alapú hitelt vesz fel az igénylő.
A legtöbb bank folyamatos képzésein a bank által preferált termékeket mutatták be a hitelközvetítőknek és az új termékekről e-maileket küldtek, melyekben érdekes módon nem a forint, hanem a devizahiteleket preferálták!
Sajnálattal fogadtuk, hogy Magyarország legbefolyásosabb banki szaktekintélye a közösen kitűzött célok és eredmények elérése érdekében a harmadik vonalban vállvetve küzdő közvetítőket teszi felelőssé. Erre a kialakult helyzetre nekünk – a banki szektorral ellentétben – semmiféle hatásunk és befolyásunk nem volt.”
források: magyar médiák, MTI, és az Ingatlanmagazin



Keresse a "Kp Sales House Kft" ügyfélreferenseit az alábbi elérhetőségeken:

A telefonszámok csak hétköznap 8-17 óráig, szombaton 9-13 óráig érhetőek el


 

Ajánlott tartalom

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

'Fel a tetejéhez' gomb